Élet-Stílus

Mezey kiakadt Kassaira

admin
admin

2010. 04. 05. 14:20

Mezey György, a listavezető Videoton szakvezetője szerint Kassai Viktor „belenyúlt a meccsbe" csapata zalaegerszegi vendégjátéka során.

A volt szövetségi kapitány általában higgadtan értékel egy-egy mérkőzés után, ritkán látható olyan feldúlt, indulatos állapotban, mint amilyenben vasárnap este volt.
Mezey nehezen viselte, hogy Kassai Viktor, a legnevesebb és a legjobb honi játékvezető kibabrált az együttesével, miután minimum „véleményes” büntetőt fújt be a hazaiaknak a 80. percben 1-1-es állásnál, ráadásul kiállította Marko Andicsot.

„Egy ilyen tizenegyest és kiállítást nehéz elfogadni, és nem is fogom annyiban hagyni. Élőben is tisztán lehetett látni, hogy hozzá sem ért a védőnk a csatárhoz, felemeli a kezét. Nem is értem… (A véleményét az eset megtekintése után fenntartotta). Azt is beszámítom az ítéletemben, hogy a bírónak nincsen videója, de azért Kassai mögött óriási nemzetközi múlt áll” – füstölgött Mezey György a Sport Televízió kamerája előtt.

A mondandóját megtoldotta azzal, hogy „egy ilyen hiba után hetekig nem szabadna meccset vezetnie” Kassainak, s talányosan azt is megjegyezte, „ha ezt így folytatják a Videotonnal, akkor esélyünk sincs” – mármint a bajnoki címre. Az esetről készült felvételt többször is megnéztük, és egyetértünk a fehérvári edzővel, Kassai Viktor hibázott.

Az ugyan tény, hogy a Darko Pavicsevics mögött rohanó Andics felemelte a kezét, meg is érinthette a ZTE-csatár vállát, de lökést nem láttunk, ráadásul mindez a tizenhatoson kívül történt, azaz ha volt is szabálytalanság, legfeljebb szabadrúgást ért, büntetőt semmiképpen. A Videoton aztán a 91. percben megmentette az egyik pontot, így négy ponttal vezet a DVSC előtt, amely egy meccsel kevesebbet játszott, a Nyíregyháza elleni bajnokiját ugyanis a világítás meghibásodása miatt nem tudta lejátszani pénteken.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.