Nagyvilág

Varsó, Bukarest, sőt a magyar kormány sem ugrott be Putyinnak, Toroczkai viszont lengyel-magyar határról fantáziál

Mihail Klimentyev / Szputnyik / EPA / MTI
Mihail Klimentyev / Szputnyik / EPA / MTI
Magyarországnak, Lengyelországnak és Romániának akár területi követelései is lehetnének Ukrajnával szemben – vetette fel a napokban Putyin orosz elnök. A románok elutasították, a lengyelek dezinformációnak nevezték a szavait, a magyar kormány pedig „helytelenítette” az orosz nyilatkozatot. De mi áll mögötte?

„Nem tartjuk helyesnek a háborús konfliktust mélyítő nyilatkozatokat. Az ilyen nyilatkozatok helyett azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség!” – reagált a magyar külügyminisztérium, a másik két érintett országhoz képest kissé megkésve, november 6-án az orosz elnök szavaira, miután két nappal korábban Vlagyimir Putyin három kelet-európai állam, Lengyelország, Magyarország és Románia esetleges területi követeléseit vetette fel Ukrajnával szemben.

Lengyelország azonnal dezinformációnak nevezte az orosz politikus állításait, Románia szintén gyorsan válaszolt: téves, hamis beállításnak tartotta Putyin nyilatkozatát. Csak a magyar külügy reagált lassan és fogalmazott óvatosan a Kreml sugalmazásaival kapcsolatban. Ám végül az Orbán-kormány is helytelenítette az orosz elnök szavait.

Mindeközben Bukarest és Varsó egyértelműen és konkrét intézkedésekkel támogatja Ukrajnát az orosz agresszióval szemben, az Orbán-kormány viszont taktikázik. Így például blokkolná az Ukrajnának 2023-ban folyósítandó 18 milliárd eurós uniós pénzügyi támogatást. Különbség, hogy a román és a lengyel vezető politikusok folyamatosan tárgyalnak ukrán partnereikkel, a magyarok viszont csak ritkán teszik ezt, annál többször mennek Moszkvába. Októberben járt ott a külügyi tárcát vezető Szijjártó Péter, de Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is tárgyalt nyáron az orosz fővárosban az energiabeszerzésről.

SEFA KARACAN / ANADOLU AGENCY / AFP Szijjártó Péter  a moszkvai Orosz Energiahét című konferencián  2022. október 13-án.

A román miniszterelnök, Nicolae Ciuca közben november 10-én találkozott a kijevi kormányfővel, Denisz Smihallal, és arról beszélt, hogy mind a Romániában élő ukránoknak, mind az Ukrajnában lévő románoknak biztosítani fogják a jogaikat. Ez azért érdekes, mert a magyar kormány egyik fő sérelme Ukrajnával szemben a kárpátaljai magyar kisebbség ügye, illetve az őket korlátozó nyelvtörvény.

Kárpátalja pedig az az egyetlen terület, amire Magyarország esetében Putyin utalhatott. Az egyetlen térség, amelyet Trianonban és aztán az 1947-es párizsi békeszerződésben kétszer is elvesztett Magyarország. Éppen ezért fontos, hogy míg az Orbán-kormány Putyin szavait helytelenítette ugyan, a kárpátaljai eseményeket igyekszik Ukrajna ellen felhasználni.

A 2017-es nyelvtörvényt ugyan az oroszokkal szemben hozták Kijevben, de valóban hátrányos a kárpátaljai magyarok számára is – ez vitathatatlan, és a 24.hu-n is írtunk már arról, hogy ezt és a hasonló kérdéséket a béke megteremtése után rendezni kell. Katona Csaba történésszel beszélgettünk erről, aki egy olyan területen, a Budzsákban született, amelyet még Sztálin szakított el Romániától, és csatolt Ukrajnához. A mai Moldovai Köztársaságtól délre fekvő Budzsák mellett Putyin még Észak-Bukovinára utalhatott, amikor olyan területekről beszélt, amelyekre igényt tarthatna Bukarest, ha a Romániától Ukrajnához csatolt területeket nézzük.

Wikimedia Az U.d.S.S.R feliratú terület jelzi a sztálini Szovjetunióhoz 1940 júliusában került Észak-Bukovinát, a mai Moldovai Köztársaság területét és Budzsákot. Észak-Erdélyt a magyarok (Ungarn felirat) augusztusban szerezték vissza a második bécsi döntéssel, Dél-Dobrudzsát pedig a bolgárok (Bulgarien) szeptemberben kapták meg. E területek közül a szovjetek a második világháború végén ismét megszerezték a három általuk 1940-ben bekebelezett térséget, amelyek közül Észak-Bukovina és a Budzsák került a mai Ukrajnához, a maradékból létrehozták Moldáviát mint szovjet tagköztársaságot, amelyhez egy Ukrajnából kiszakított területet, a mai szakadár régiót, Transznyisztriát is hozzácsapták. A bolgárok megtarthatták a háború után Dél-Dobrudzsát, Magyarország viszont elvesztette ekkor Észak-Erdélyt.

Ám a román állam határozottan elzárkózott ilyesmitől és elutasította Putyin szavait. A román kormánypártok kifejezetten Ukrajna mellett állnak a mostani konfliktusban, hiszen Bukarest a NATO keleti szárnyának egyik legelkötelezettebb országa – Lengyelország és a balti államok mellett –, ha Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról és az azzal szembeni ellenintézkedésekről van szó.

A magyar Országgyűlés külügyi bizottságának novemberi állásfoglalása szerint viszont Ukrajna az oktatási törvény 2017-es elfogadása óta építi le a kárpátaljai magyarság kulturális, oktatási és anyanyelvhasználati jogait, semmibe véve a kisebbségek védelmére vonatkozó, nemzetközi egyezményeket és kétoldalú megállapodásokat. Mindez nem úgy hangzik, mintha Magyarország az együttműködést keresné Kijevvel. Az állásfoglalás azért született, hogy elutasítsa a munkácsi Turul-szobor eltávolítását. (A Munkácsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának döntése szerint október 13-án bontották el – valóban brutális módon – az ott 2008-ban helyreállított millecentenáriumi turulszobrot, helyére az ukrán állam kiscímere, a „trizub” került.) De nemcsak a külügyi bizottság, hanem Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is magyarellenesnek és a nemzeti kisebbségek jogérvényesítésével ellentétesnek minősítette a szobor eltávolítását. Szijjártó Péter pedig emiatt behívatta a magyar külügyminisztériumba az ukrán nagykövetet.

Nemes János / MTI Ágyúval lőnek a munkácsi várban, háttérben a Turul-szobor 2017. június 17-én.

Persze még így sem tudnak megfelelni a Mi Hazánk első emberének, Toroczkai Lászlónak, aki szerint „gyáva és megalkuvó” a magyar kormány, amely a kijevi „magyarellenes rezsimmel” szemben nem lép fel elég határozottan. Ezért Toroczkai szerint a legjobb lépés az lenne, ha a magyarellenes ukrán politikusokat azonnal kitiltanák Magyarország területéről. A Mi Hazánk október 14-én a turul eltávolítása miatt „Ukrajnát barátságtalan országnak” minősítette. Sőt felszólította a kormányt, hogy „azonnali hatállyal állítson le minden közvetett és közvetlen katonai segítségnyújtást Ukrajnának, valamint küldje haza az ukrán nagykövetet a gyalázatos döntés eltörléséig!”.

Toroczkai ráadásul az utóbbi napokban kifejezetten Putyin kezére játszott: a Twitterre kirakott egy képet, amely mellett ez szöveg szerepelt:

Ma van a Lengyel Függetlenség Napja! Találkozzunk újra a közös lengyel-magyar határon!

Arra utalt, hogy 1939-ben lengyel-magyar közös határ jött létre, amikor márciusban Hitler jóváhagyásával Magyarország megszállta Kárpátalja egészét, vagyis azt a magyarok által ritkábban lakott sávot is elfoglalta, amit 1938-ban, az első bécsi döntéssel nem kapott meg.

Wikimedia

Kárpátalja elfoglalásához a frissen megalakult szlovák fasiszta bábállamot, Szlovákiát is le kellett győznie a magyar honvédségnek. A „kis háború” kezdete után pár nappal, az önállósodó Szlovákia védelmi szerződéssel német védőpajzs alá helyezte magát 1939. március 18-án és 23-án, illetve külpolitikájában is teljesen Németországtól tette függővé magát. Ám a magyar hadsereg időközben jelentős részt szakított ki az 1939 tavaszára végképp felbomlott Csehszlovákiából.

Toroczkai mostani tweetje ugyanakkor már nem a mai Szlovákia, hanem Ukrajna területi integritását sértené. Nem véletlen, hogy a budapesti ukrán nagykövetség azonnal reagált Toroczkai provokációjára, amely csak pár nappal követte Putyin megjegyzését arról, hogy akár Magyarországnak is lehetne területi követelése Ukrajnával szemben. Az ukrán nagykövetség a Facebookon közölte: „Toroczkai László (…) felhívása az államhatárok felülvizsgálatára elfogadhatatlan. Felszólítjuk Magyarország kormányát, hogy ítélje el az ilyen felelőtlen kijelentéseket, amelyek aláássák a kétoldalú kapcsolatokat, és nem felelnek meg a jószomszédi viszony szellemének.”

A lengyelek és a románok viszont az Ukrajnában élő kisebbségeikről külön tárgyalnak Kijevvel, és kétoldalú rendezésen dolgoznak – sokkal több sikerrel, mint a magyar politikusok, akik a kijevi törvényhozást próbálják nyomás alá helyezni évek óta. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig hiába próbál találkozni a magyar miniszterelnökkel, és hiába panaszkodott emiatt idén nyilvánosan is. Két évvel ezelőtt, 2020-ban kétoldalú találkozót kezdeményezett Orbán Viktorral, és az idén is hívta Orbánt Kijevbe. Igaz, telefonos megbeszélésükön Orbán gesztust tett: megígérte, Magyarország támogatja, hogy Ukrajna megkapja az EU-tagjelölti státuszt.

Putyin november 4-én így fogalmazott:

Ismerjük a lengyel elit egy részének a »tengertől tengerig« tartó ország megteremtésére vonatkozó elképzeléseit. A második világháború előtt sokan beszéltek erről az elképzelésről. Most pedig Lengyelország és Ukrajna vezetőinek ölelkezését látjuk. De az ötlet él, nem tűnt el.

Amikor a lengyelek állítólagos területszerző törekvéseivel foglalkozott, valójában az Intermarium, vagyis a Tengerköz két világháború közötti lengyel koncepciójára utalt, amely amúgy sosem vált nagyszabású politikai cselekvéssé. E nagyrészt papíron maradt koncepció döntően a Balti- és Fekete-tenger közötti területek lengyelek általi összefogására irányult 1920 és 1939 között, akkor éppen Sztálin- és szovjetellenes színezettel, de az ukránok és a litvánok fölötti varsói befolyást is erősítette volna a két háború között.

A jelenkorban viszont Ukrajna egyik legfontosabb szövetségesévé Lengyelország lépett elő. Varsó számtalan formában segíti Kijevet. Egy lengyel delegáció az ukrán fővárosban tárgyalt november 10-én, és további támogatást ígért.

Putyin kombinációi nem számítanak újdonságnak Moszkvában: Sztálin a lengyel-japán (!) összefogástól féltette a Szovjetuniót 1931-ben – Putyin tehát nem a lengyelek vágyálmait, hanem a nagyorosz félelmeket vetítette ki a 21. századra. Sztálin ilyen típusú aggodalmairól Timothy Snyder amerikai történész a Véres övezet című könyvében még jóval azelőtt írt, hogy ő maga 2022-ben Zelenszkij ukrán elnök egyik fő támogatójává lépett volna elő.

Putyin azonban nemcsak a lengyeleknek üzent november 4-én. Arra is célzott a sztálini Szovjetunió második világháború utáni területszerzéseire utalva, hogy bizonyos, ma Ukrajnához tartozó területeket „Magyarország, Románia és Lengyelország is erőszakkal adott át”, s így mintha lehetnének területi követeléseik is Kijevvel szemben. Putyin ezzel sem feltétlenül mondott újdonságot. A lengyel exkülügyminiszter, Radoslaw Sikorski ugyanis már 2014-ben nyilatkozott arról, hogy az orosz elnök 2008-ban felajánlotta Donald Tusk akkori varsói kormányfőnek, hogy a nyugat-ukrajnai Lviv városa újra Lengyelországé lehetne. Ezt Stephan Stach német szakértő idézte fel idén májusi elemzésében, a Berliner Zeitungban. A Lviv lengyeleknek való felkínálásáról szóló információkat Tusk később cáfolta, Sikorski pedig végül visszavonta a nyilatkozatát.

Lvov, Ilyvó, Lwów, Lemberg, azaz Lviv története

Az eredetileg a Kijevi Ruszhoz tartozó területen, az első orosz állam szétesése után, a Halicsi Fejedelemség idején alapították Lvovot, a mai Lvivet, az 1200-as évek közepén. Halicsot magyar királyok próbálták meghódítani a középkorban, de közben a tatárok is pusztították. A várost a magyarok ekkor még Ilyvóként emlegették. 1349-től lengyel fennhatóság alá került, 1385-től kezdve a lengyel-litván nemesi konföderáció uralta a térséget. A krewói lengyel-litván perszonálunió a lengyel trónt apjától, Nagy Lajostól öröklő Hedvig lengyel királynő és Jagelló litván fejedelem házasságával jött létre. Ukrán források szerint Nagy Lajos és Hedvig uralkodása, a közös magyar-lengyel uralom idején, „önálló országként” kebelezte be Lengyelország Lvov térségét.

 

A lengyel nemesi köztársaság, a Rzeczpospolita hanyatlásakor Lvivet a törökök ostromolták, de aztán svédek is elfoglalták rövid időre az 1700-as években. Egy korábbi, 1650-es évekbeli lengyel összeomláskor az országot dúló Károly Gusztáv svéd király a várost és a környező járást II. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek ajánlotta fel. Egy évtizeddel korábban pedig a Bogdan Hmelnyickij vezette kozákok (az ukránok előfutárai) sarcolták meg Lvivet – olvasható Gebei Sándor írásában.

 

Lviv az orosz, a porosz és az osztrák nagyhatalmi megegyezés nyomán, Lengyelország első felosztása után, 1772-től 1918-ig Ausztriához, illetve 1867-től az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott Lemberg néven. A Monarchián belül Galícia fővárosa volt. 1918 végén itt kiáltották ki a Nyugat-Ukrajnai Népköztársaságot, majd az ukrán államkezdemények 1918 és 1920 közötti bukása után Lengyelország része lett, Lwów néven. Így volt ez addig, amíg Sztálin és Hitler fel nem osztotta egymás között Lengyelországot 1939 augusztusában. A lengyeleket a nácik és a szovjetek 1939 szeptemberében összeroppantották. Az ekkor a nácik által ostromolt, de végül a paktummal szovjet uralom alá került Lvovot a németek elfoglalták 1941-ben, de 1944-ben, amikor a szovjet Vörös Hadsereg kiszorította a nácikat, Lvov nem Lengyelországhoz került, hanem 1946-tól a Szovjetunión belüli Ukrajnához csatolták. Lengyel lakóit a mai Wróclawba, a Németországtól Lengyelországhoz csatolt Breslauba és a környező Alsó-Sziléziába telepítették át nagyrészt. A várost ekkortól kezdve ukránosították el a szovjetek.

A mai fehérorosz, de 1920 és 1939 között szintén Lengyelországhoz tartozó térségeket nem említette most Putyin. Ez sem véletlen: Fehéroroszország ma a Kreml egyik katonai bázisául szolgál, részben innen indították az ukránok elleni offenzívát. Pedig 1944-45 után Sztálin nemcsak Ukrajnát, hanem Belorussziát is korábbi lengyel területekkel „pumpáltatta fel”, akkor még szovjet tagköztársaságként.

A Vilniustól, a jelenlegi litván fővárostól Lvivig terjedő színezett, keleti területsávot vette el Sztálin Lengyelországtól a második világháború után. A sárgával jelölt nyugati és északi területeket Németországtól kapta a mai Lengyelország. Sztálin Lviv lengyel lakóit nagyrészt a mai Wróclawba és a környező Alsó-Sziléziába űzte el. A ma Lengyelország részét képező Alsó-Szilézia lakossága kicserélődött 1945 és 1950 között, miután onnan viszont milliószámra telepítették ki a németeket a háborút követően.

1939-ig Lengyelországban sokmillió ukrán és belorusz is élt, igazságos határt viszont nem lehetetett volna az első világháború után húzni, mert a városok inkább lengyelek, a falvak viszont ukrán vagy belorusz többségűek voltak. Ám azóta a helyzet jelentősen megváltozott Ukrajnában és Belaruszban, mert 1945 után a lengyelek döntő többségét elűzték, áttelepítették a szovjet tagköztársaságokból. Így mára Nyugat-Ukrajna is etnikailag homogén, túlnyomó többségében ukránok lakta terület, szakértők szerint Lengyelországban ezért egyetlen komoly politikai erő fel sem veti az irredentizmus, a keleten elveszett területek kérdését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik