Kultúra ismeretlen budapest

Korábban bontásra ítélték, most azonban felújítanak egy budai szecessziós társasházat

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Gyerekgyilkossági kísérlettől rablótámadásig sok mindent látott a magyar organikus építészet legfontosabb előfutárának tartott Medgyaszay István inspirálta Retek utca 24., amely rövidesen újra olyan arcát mutatja majd a város felé, ahogyan évtizedek óta senki sem látta.

Az elmúlt években szinte egymást érő átépítések, bontások és új beépítések miatt – ezekről Ismeretlen Budapest, illetve Ismeretlen Magyarország címen futó sorozatunkban rendszeresen beszámolunk – gyorsan átalakuló településképeken végigpillantva sokszor láthatunk felújításra váró, értékes társasházakat, ahol a lakók nem tudják előteremteni az ehhez szükséges költségeket.

Mindig jó tehát látni, ha egy lakóközösség az összes akadály leküzdése után belekezdhet a nagy munkába: ez történik a budai Retek utcában is, ahol a szeptember végén ideiglenes kerületi védelmet kapott, jövőre remélhetőleg állandó védelem alá kerülő 24. számú ház

homlokzata rövidesen visszanyerheti a régi fényét, tetőszerkezetének felújítása pedig már meg is kezdődött.

Az Eltűnő Budapest Facebook-csoportban közzétett fotó szerint a főpárkány felállványozásával indult kivitelezés október 19-én kezdődött. Kérdéseinkre a II. Kerületi Önkormányzattól azt válaszolták, hogy a cél az építéskori állapotra való visszaaállítás, így az eresz, illetve a nyílászárók esetén is az eredeti megoldásokat kell majd alkalmazni.

Galéria
Adrián Zoltán / 24.hu

A védőhálók, illetve az állványzat leszerelése után a kivitelezőnek a munkák elkészülését a kerületnél is be kell majd jelentenie, így kiderül, hogy minden a kívánt minőségben, illetve módon történt-e.

De mi adja a kopott, második emeletén futónövénnyel benőtt homlokzatú ház értékét? – merülhet fel a kérdés, aminek megválaszolásához Budapest világvárossá válásának időszakáig kell visszaugrani az időben.

Gyors fejlődés

A környék gyors fejlődését a Margit híd 1876-os megnyitása hozta magával: a római kor óta fontos útvonalnak számító Margit körút mentén sorra nőttek ki a házak, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa pedig kilenc évvel később már arról álmodott, hogy a körút a Széna térnél kicsit megtörve, a Christen-féle téglavető területén tervezett csomópont (a mai Széll Kálmán tér) érintésével a Csaba utca felé haladna tovább.

Ez csak tovább növelte a környék vonzerejét, így az építészként és építőmesterként is működő Schumy István 1889-ben földszintes, alápincézett házat építtetett a telekre, aminek öt szobájához nemcsak a korban nem épp mindennapos saját fürdőszoba, de veranda, illetve borpince is tartozott.

A két tulajdonosváltás után, röviddel 1903 karácsonya előtt Lustig Ignác minisztériumi tisztviselő és felesége tulajdonába került háznak nem volt igazán híres lakója, sőt, a környék képéből sem lógott ki – egészen addig, míg a hímzőgyáros és a fehérneműtisztító a pincében lévő üzletei felett 1910-1911-ben két új emelet jelent meg.

A Marton Ákos és Szalka Jakab vezette Marton és Szalka-cég munkájaként megvalósult bővítés mindössze fél év alatt vált valósággá: a tervlapokat a főváros magánépítési bizottsága 1910. szeptember 26-án ajánlotta jóváhagyásra, a következő év áprilisában pedig a család már újsághirdetéseken keresztül keresett bérlőket

a két szint négy modern, erkéllyel csábító kétszobás lakásába, illetve a lépcsőházból elérhető egyszobás garzonokba.

A bűnügyi rovatok állandó vendége

A ház a következő három évtizedben több meglepő történetnek is színhelyévé vált: alig fél évvel az első lakók beköltözése után egy huszonnégy éves cselédlány, Schulz Mária marólúgot tett gazdája, Oppenstein Vilmos könyvelő kislányának reggeli tejébe, mivel a férfi korábban valamiért leszidta.

A tragédiát az anyában ébredt gyanúnak köszönhetően, az utolsó pillanatban sikerült elkerülni: a nő furcsának találta ugyanis a tej színét, így megkósolta azt. A ma leginkább duguláselhárításra használt vegyszer nyilvánvalóan azonnal megcsípte a nyelvét, rövidesen pedig a gyilkossági kísérlet okára is fény derült.

Budapest, 1911. okt. 20. / Arcanum Digitális Tudománytár

A húszas évek derekán a párizsi Les Parfums de Luxe Verly kelet-európai márkaképviseletének is otthont adó ház legközelebb 1927-ben, egy Krausz Gábor nevű bőröndössegéd miatt került a lapok bűnügyi rovatába, hiszen a legalább tizennyolc épületből nagy értékű holmival távozó férfi többek közt oda is bejutott, majd egy szerencsés véletlennek köszönhetően jutott a törvény kezére: egy Margit körúti divatüzletben akart kalapot vásárolni, különleges nyakkendőjét a kereskedő azonban túlzottan ismerősnek tartotta.

A harmadik eset 1938-ban történt: egy hosszú munkanap után hazatérő hivatalnok, dr. Röchel Waldemár saját nyitott ajtaján belépve az előszobában két betörővel találkozott – egyikük egy riasztópisztollyal lőtt rá, másikuk pedig egy keményebb tárggyal (a Pesti Napló szerint egyenesen boxerrel) vágta fejbe, majd elmenekültek.

Különleges érték

A kora legmodernebbjének tartott, Székely-rendszerű vasbeton födémszerkezettel születő ház padlásán mosókonyha, mángorló, illetve a lakáshoz tartozó különálló szárítóhelyiségek is helyet kaptak, távolról sem ezek jelentették azonban a továbbra is régi kapujával az utca felé néző ház igazi különlegességét.

Adrián Zoltán / 24.hu

A valódi meglepetést ugyanis a homlokzaton találjuk: a földszinti ablakok fából készült, magyaros stílusú faragott keretei, az erkélyformálás módja, valamint a bejárat felett, az erkélypárokon, és a főpárkány alatt egyaránt látható

háromszirmú, barna kerámiamotívumok

közeli kapcsolatot mutatnak a magyar organikus építészet előfutáraként tisztelt, Erdély, illetve a Távol-Kelet építészetéből egyaránt merítő Medgyaszay István (1877-1959) nem sokkal korábban elkészült Orlay utcai épületével.

Magyar Építőművészet, 1910/10. / Arcanum Digitális Tudománytár A Szent Gellért Szövetkezet számára, tizenhét tisztviselő családjának otthonaként épült XI. Orlay utca 2/B. (1909-1910) részletei

A kísérteties hasonlóság nem véletlen, hiszen a Medgyaszay-épület tervein jól látszik: az építési munkákat a Márton és Szalka-féle cég végezte el, így a kerámiákat, illetve a manírok egy részét egyszerűen csak átmentették a jóval kisebb lélegzetvételű projektbe, ahol nyilvánvalóan építészként is közreműködtek.

Hungaricana A Marton és Szalka kézjegye az Orlay utcai lakóház egyik tervlapján

Ez persze semmit sem von le a Retek utcai ház értékéből, ami a Régi-Új Magyar Építőművészet című lapban (2017/4.) közös tanulmányt jegyző Herczeg Renáta és Prakfalvi Endre szerint a műemléki védettséget is megérdemelné, hiszen az

 a magyar szecesszió másodvonalának egyik remek példája, […] ami remekül ötvözi és hangolja össze a XIX. századi historizáló elemeket a szecesszió formavilágával.

A függőfolyosójával, illetve annak mellvédjével a századfordulót idéző ház értékeit az elmúlt száz év nem tüntette el, így annak részletei 1911 óta alig változtak. Alakulhatott volna persze ez másként is – derül ki az Ország-Világ című magazinból, aminek olvasói 1969-ben előbb tizenegy lakó közösen írt, dühös levelével, majd a Házkezelőség válaszával találkozhattak.

Marton és Szalka

Az 1869-ben, Marton Árminként született Marton Ákos 1894-ben lett a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet tagja, később pedig a Magyar Iparművészeti Társulat (1897) is a tagjai közé fogadta.

Az egy ideig a MÁV magasépítési osztályán, a számos vasúti épületet jegyző Pfaff Ferenc vezetése alatt dolgozó mérnök építészi tehetségét az elektromos eszközök felett álló táncosnőket mutató terézvárosi Eötvös utca 38. (1904-1905) mellett Szécsényi Baghy Gyula kengyeli kastélya (1905-1906, mára eltűnt), a kaposvári Igazságügyi Palota (Károlyi Emillel és Riemer Márkussal, 1905-1906) a Bajza utca 68. (1906), valamint a Fővám térre néző Molnár utca 53. (1913-1916) bizonyítja, élete jó részét azonban kivitelezőként működött.

Szalka Jakabbal közös vállalkozása társasházak és középületek egész sorát építette fel, köztük az Állami Számvevőszék számára épült, ma a Külügyminisztérium által használt Bem rakparti óriást (1913-1914). Közös vállalatuk az 1943 januárjában kiadott telefonkönyv szerint még működött, nevük ezután azonban nem tűnt fel többé a sajtóban.

Szalka néhány évvel Marton előtt váltott az építészeti tervezésről az építőmesteri karrierre: a társával egyidőben, 1894-ben a Magyar Mérnök- és Építész Egylet tagjává vált Szalkát, illetve a vele közös árajánlatot jegyző Koch Károlyt az igazságügyminiszter 1905-ben bízta meg a fiumei igazságügyi palota felépítésével, aminek a következő két évben eleget is tettek. A hat vasutas életét követelő fiumei vonatkatasztrófát – egy utasokkal teli gyorsvonat frontálisan ütközött ekkor tehervonattal – is túlélő építész önálló terveiről a kor lapjai nem mesélnek, így jó eséllyel egyetlen nagy ház sem kötődik a nevéhez.

A furcsa üzenetváltást indító panaszáradat szerint az épületnek ekkor már három éve nem volt házfelügyelője, így a lakóknak kellett tisztán tartani a közös tereket, sőt, a gyakori csőrepedésekből adódó rendszeres beázásokkal és a potyogó vakolattal is maguknak kellett megküzdeniük. A házban élők szerint a hatóságok meg sem próbálták megoldani a kialakult helyzetet, mivel az épületet a közeljövőben úgyis le fogják bontani.

Adrián Zoltán / 24.hu

Ezzel az állítással a Házkezelőség sem szállt vitába, sőt, kijelentették:

az 1968 decemberében kiadott tilalmi jegyzék – ami azon épületek címét sorolta fel, ahol nem engedélyezettek a nagyobb beruházások – szerint a bontásra legkésőbb 1975-ben kerül majd sor,

így az utolsó években már csak a legszükségesebb javításokat végezhetik el.

A bontás végül mégsem történt meg, sőt, a házfelügyelő kérdése is megoldódott, így a századfordulós építészet kevéssé ismert, de fontos darabja mégiscsak túlélte a következő évtizedeket, rövidesen pedig olyan arcát mutathatja majd, ahogyan évtizedek óta senki sem látta.

Frissítünk!

Cikkünk eredeti verziójában arról számoltunk be, hogy a következő hat hónapban az épület homlokzata is megújul majd, erre a megnövekedett beruházási költségek miatt egyelőre biztosan nem kerül majd sor – tudtuk meg a ház egy lakójától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik