A klímaváltozás egyik jelentős fenyegetéseként tartjuk számon az Európában ismeretlen, trópusi betegségek okozta járványok kitörésének lehetőségét. Leggyakrabban mostanában talán a nyugat-nílusi lázról olvasni, amelyeket a globális felmelegedéssel megjelenő meleg égövi szúnyogok terjeszthetnek.
Az utóbbi években bizonyossá vált, hogy három ilyen faj nemcsak megjelent, hanem megtelepedett és terjeszkedik is Magyarországon, itt írtunk róluk részletesebben. Ezek után laikusként joggal hisszük, hogy a „világvége” itt kopogtat az ajtónkon, ám a kérdés azért ennél jóval összetettebb és bonyolultabb, bár a végkövetkeztetés cseppet sem rózsás. Dr. Garamszegi László Zsolttal, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének igazgatójával beszélgettünk.
Mindkét feltétel megvan, de ez még nem minden
A szúnyogok által terjesztett betegségek megjelenéséhez, akár járványok kialakulásához alapvetően több tényező szükséges. Az egyik alapvető feltétel a kórokozót terjesztő vektor, azaz adott szúnyogfaj nagyobb arányú elterjedése és rendszeres fizikális kapcsolata az emberrel csípések révén. De emellett ugyanúgy fontos, hogy az élősködő organizmus (maga a vírus vagy parazita egysejtű) is beérkezzen és stabilan megtelepedjen az országba, ami egy másik folyamat.
Az emberek globális méreteket öltő és hihetetlen tömegben történő mozgásával utóbbi gyakorlatilag folyamatosan adott: nem tudhatjuk, milyen mikroszkopikus lények érkeznek nap mint nap hazatérő turistákkal. De akár más biológiai gazdák, például madarak – ha a nyugat-nílusi láz kórokozójára gondolunk – is nagy szerepet játszhatnak a különböző parazita fajok kontinensek közti mozgásában.
A hordozók, vagyis a szúnyogok tömegéről pedig a többnyire a klímaváltozás „gondoskodik”, de a kereskedelmi árumozgatások szerepe sem elhanyagolandó. Az egyre melegebb idő, a csapadékviszonyok megváltozása a szúnyogok fejlődését nagymértékben elősegíti, de a megnyúlt tenyészidőszak a több generáció kialakulásának is kedvez egy szezonon belül.
Mindemellett az enyhébb teleknek köszönhetően megnő a generációk évek közötti túlélésének esélye. E hatások összegeződéseként a legtöbb szúnyogfaj földrajzi elterjedése évről évre növekszik, ami a klímaváltozás folytonos következményének tekinthető
– mondja a 24.hu-nak a biológus.
De nem szabad elfelejtenünk, hogy a világméreteket öltő kereskedelmi tevékenységek eredményeképp (például gumiabroncs- vagy szerencsebambusz-szállítás), földrajzilag egymástól távol eső területekre is eljuthatnak a szúnyogok pete formában, megvalósítva ezzel a vektorok kontinensek között átívelő „ugrását”.
Nem tudjuk, mire készüljünk
Fontos megjegyezni, hogy az emberi tevékenység globális szinten szédületes módon hoz össze olyan fajokat (parazita-, vektor- és gazdaszervezet), amelyek természetes módon eddig soha nem kerültek egymással kapcsolatba. Laborkísérletekből például tudjuk, hogy egyes kórokozókat olyan szúnyogfajok is képesek hordozni, amelyek elterjedési területükön nem funkcionálnak vektorként. Mindamellett jól ismert jelenség az is, hogy a paraziták is meglepően gyorsan tudnak új gazdára váltani – evolúciós értelemben.
A globális mozgással és klímaváltozással mi magunk keverjük össze a természet dolgait, egyre gyorsuló ütemben. Ezek az új találkozások pedig magában rejtik annak a lehetőségét, hogy olyan biológiai rendszerek alakulnak ki,
Ez az evolúciós válaszreakció viszont azt jelenti, hogy akár egy emberöltőn belül nagyszámú halálozási esetet regisztrálunk. De persze ez csak egy lehetséges forgatókönyv a sok lehetséges kimenet közül, sajnos nincs elegendő biológiai adatunk arra vonatkozólag, hogy miként viselkednek, hogyan változnak a kórokozók, ha trópusi környezetükből a mérsékelt égövre kerülnek.
Állandó fegyverkezési harc
De nem is feltétlenül kell új törzseknek kialakulni, látszólag ártalmatlan paraziták is veszélyessé válhatnak egy új környezetben. A maláriára, nyugat-nílusi lázra, zikára vagy usutura az európai emberek védekezőrendszere nincs felkészülve, ahogy Garamszegi László fogalmaz:
az immunológiailag naiv szervezeteknek számítunk, a származási helyükön az ottani gazdapopuláción edzett paraziták nagyobb kárt tudnak bennünk tenni.
A parazita és a gazdaszervezet evolúciós kapcsolata örökös harc. Még ha az epidemilógiai mutatókban esetleg nem is látunk változást, azaz évek óta a társadalom egy stabil százaléka szenved adott betegségben, a felszín alatt állandó fegyverkezési harc folyik: a kórokozó újabb és újabb „módszerrel” támad, amit az immunrendszer mindig más arzenállal próbál elhárítani. Ez a fegyverkezés hajtja a rezisztens mutációk megjelenését és elterjedését a parazita oldalán, és a folyamatos igényt az új gyógyszerek és vakcinák kifejlesztésére az emberi gazda oldalán.
Gondoljunk csak bele, hogy egy izolált trópusi területen egy gazdapopuláció esetleg évezredek óta verseng az ottani parazita populációval, így az állandó kitettségnek köszönhetően az immunrendszere sokkal hatékonyabban működik. Nos, ez az evolúciósan megedzett védekezőképesség hiányzik belőlünk, amikor új kórokozókkal találkozunk.
Paraziták nyerő helyzetben
Ez az oka annak, hogy kisebb-nagyobb hasmenéses tüneteket produkálunk amikor egy egzotikus országba utazunk, mert immunológiailag nem vagyunk felvértezve a helyben teljesen ártalmatlan baktériumfauna ellen. De kiváló példa az utóbbi évekből a zika-vírus esete is,
Komoly járványok mindig is voltak, ezeket sikerült is többnyire visszaszorítanunk. Fontos csatákat nyertünk a gazda-paraizita versengésben, de a háborúnak sosem lesz vége, a környezet mindig változik és mi ezt nagyon meg is gyorsítjuk. Így semmi nem zárja ki, hogy a jövőben is lesznek járványok, amikor majd a paraziták lesznek éppen nyerési helyzetben. Evolúcióbiológusként Garamszegi László hozzáteszi:
De a játéknak fontos résztvevői a vektorok is, az ízeltlábúakra (szúnyogokra, kullancsokra) pedig az eddigieknél jobban oda kell figyelni, a környezeti változásokra leginkább ezek a szervezetek reagálnak a leglátványosabban, és a járványok egyik fontos alapfeltételét ezek a szervezetek testesítik meg.
