Soha nem látott hulladékkezelési válság alakult ki a világon, a fejlődő országok képtelenek mit kezdeni a felhalmozódó szemétmennyiséggel, a szegényebb államok pedig megelégelték, hogy kukaként használják őket.
A probléma gyökere, hogy Kína 2018 elején betiltotta a műanyaghulladékok importját az országba. Az Európai Unió legtöbb tagállama és az Amerikai Egyesült Államok is évtizedekig az ázsiai nagyhatalomnak adta el az általa kezelhetetlennek ítélt műanyagokat.
Az üzlet sokáig mindkét fél számára jó üzletnek bizonyult:
- Kínának azért, mert a jelentős létszámú és olcsó munkaerő miatt költséghatékonyabb volt a műanyagot újrahasznosítani, mint előállítani, ráadásul amikor az exportra szánt, Made in China címkével ellátott termékek megérkeztek a világ másik felére, a hajókat hazafele útra meg tudták rakni szeméttel;
- a fejlődő országoknak pedig azért, mert a szemetük jelentős részével nem tudtak mit kezdeni, az együttműködéssel pedig nemcsak megszabadultak attól, de pénzt is csináltak belőle.
Aztán jött a fordulat, Kína hivatalosan környezetvédelmi és egészségügyi okokra hivatkozva nem akarja már a globális szemeteszsák szerepét eljátszani, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mostanra elegendő műanyaghulladék keletkezik az országban az újrahasznosításhoz, és nincs szükségük a vásárlásra.
Hogy ez miért okoz akkor fejfájást a nyugati államoknak, arra a számok adják a legegyértelműbb választ:
- Amerika 34,5 millió műanyaghulladékot termel évente,
- a Greenpeace adatai szerint Kínában landolt évtizedekig a bolygón keletkezett hulladék több mint fele, és a csúcson évi 9 millió tonna műanyagszemetet importáltak,
- a Science Advances című tudományos lap arról írt, hogy 1992 óta Kína 106 millió tonna külföldről érkező műanyaghulladékot hasznosított újra.
Becslések szerint a következő évtizedben legkevesebb 111 millió tonna műanyagot kellene majd újrahasznosítani a katasztrófa elkerüléséhez.
B terv Vietnam, C terv Etiópia
Mivel Amerikának, Kanadának, Japánnak, Ausztráliának és az EU-nak sem volt alternatívája a hulladék elszállítására, így gyorsan újabb célállomásokat kerestek, és a leggyengébb láncszemekre esett a választásuk.
Az újrahasznosítás céljából az egyik legfelkapottabb ország Malajzia lett, ahol 2016-hoz képest megtriplázódott az importált műanyaghulladék mennyisége, és csak tavaly 870 ezer tonna szemetet szállítottak az országba. Ezzel csupán az a gond, hogy a University of Georgia tanulmánya szerint a malajziaiak a saját szemetük 55 százalékát is hanyagul kezelik, nyílt hulladéklerakókban tárolják. Szintén kedvelt partnerré vált Vietnam és Indonézia is, ahol hasonlóan gyatrák az újrahasznosítás körülményei.
Ezzel ideig-óráig megoldottnak látszott a szeméthegyek eltakarítása Amerikában, Európában és Ausztráliában is, csakhogy aztán szép sorban a fent említett országok kormányai kivétel nélkül úgy döntöttek, hogy ebből elég volt nekik egy év is, és elrendelték a szemétimport tilalmát. Sőt, a Fülöp-szigetek és Vietnam kilátásba helyezte, hogy visszaküldi a feladóknak az általuk szennyezettnek vélt hulladékokat, és azt is közölték, nem félnek a tengerbe önteni a szemetet, ha azt nem hajlandók átvenni a nyugati országok.
A legmegdöbbentőbb az, hogy 2018 második felében 260 tonna amerikai műanyagot raktak le a világ legszennyezettebb pontján, a kambodzsai Sihanoukville tengerparti városában, ahol az óceánt már műanyaghullám takarja.
Mindeközben Törökország lett Európa új szemetesládája: míg három évvel ezelőtt átlagban havi 4 ezer tonna műanyag-hulladékot importáltak csak, úgy ez a szám tavalyra 33 ezer tonnára duzzadt. Mindezt azzal magyarázzák, hogy az exportra szánt termékeik esetében egyre gyakrabban merül fel az igény, hogy legalább részben újrahasznosított anyagokból készüljenek.
A török kormány szerint mérhető az érdeklődés az újrahasznosított műanyag után, de van egy megkötés: a nyersanyagnak tisztának kell lennie, magyarul újrahasznosításkor nem keveredhet más anyagokkal. Törökország éppen azért inkább importálja a már szétválogatott műanyagot, mert nincs meg a megfelelő infrastruktúrájuk erre. De ezzel egy időben a saját szemetükkel nem foglalkoznak, mert a gazdasági szempontokat helyezik előtérbe.
Az igazság pillanata
Arról egyelőre kevés tudományos kutatás áll rendelkezésre, hogy a feldolgozóüzemekben alkalmazott emberek egészségére milyen hatással vannak az újrahasznosítási folyamatok, de az bizonyos, hogy a műanyag elégetésével keletkezett mérgező anyagok légzőszervi megbetegedéseket okozhatnak, de rendszeresen kitettség esetén fejlődési rendellenesség és rák is felléphet.
Délkelet-Ázsia és Afrika szegényebb régióiba a mai napok több mint évi egymillió tonna műanyagszemét érkezik a tengerentúlról, pedig kis túlzással már fuldokolnak a szemétben. Helyszíni beszámolók szerint a szeméthegyekben rengeteg angol nyelvű zacskó és csomagolóanyag található.
A szakértők szerint általános tévhit, hogy a hétköznapi emberek felelősek napjaink globális műanyagkríziséért. Statisztikák szerint Amerikában, Kanadában és az EU-ban mindössze a keletkező műanyagszemét tíz százaléka származik a háztartásokból, a többi a feldolgozóiparból.
Egyesek azt mondják, eljött az igazság pillanata az újrahasznosítási iparágban, mások szerint Kína szándékos globális káoszt teremtett. Ami biztos, hogy a drasztikus kínai irányváltással a világ egy sokkal mocskosabb hely lett.
A gyakorlatban összegezve ez azt jelenti, hogy a műanyaghulladék jelentős részével egyáltalán nem tudnak mit kezdeni az országok, így azok vagy olyan államokba kerülnek, ahol szintén a természetet károsítják, vagy egyszerűen a szemétdombokra öntik azokat, ahol a lebomlási idejük akár több száz év is lehet. Bekerülnek a talajba, bekerülnek a folyókba, így a tengerekbe és az óceánokba, amely által a vizeink még a mostaninál is szennyezettebbek lesznek.
Kiemelt kép: Fred Dufor / AFP
