Pár évvel ezelőtt – ha jól sejtem, írtam is róla – kipróbáltam egy jegykiadó automatát, azt hiszem, a Kálvin téri aluljáróban. Apróm nem volt, siettem, becsúsztattam az ezrest. Elnyelte. Tárcsáztam az automata oldalán talált számot, egy kedves hölgy felírta az adataimat és ígéretet tett arra, hogy az ezrest postai úton megküldik. Küldik azóta is.
A Jászai Mari téren éveken át a Kapitánynál vásároltam a vonaljegyet az újságos bódénál, de a nyugalmazott hajóskapitány tavaly vagy tavalyelőtt végleg nyugalmazta magát, meghalt, és a bódé üresen áll, és sehol sem lehet jegyet vásárolni a Jászai Mari téren, csak az automatából, ami egyszer szintén elnyelte száz forintomat, de akkor már nem hívtam senkit, később pedig az automata már elnyelni sem tudott semmit, mert nem működött.
Tegnap aztán látom, hogy az automata újra üzemel, világít, gondoltam, megpróbálok vásárolni egy jegyet. Bedobtam egy százast. Nem nyelte el. Hallottam, ahogy a pénz leesik. Bosszankodtam és lenyúltam érte, hogy újra megpróbálom, nem adom fel. Egy ötforintos volt. Az esett le. Azt adta vissza.
Felszálltam a villamosra és vártam, hogy jöjjön az ellenőr, vártam, hogy matekozzunk kicsit, hogy elmondhassam, szívesen veszek magától egy jegyet, uram, várjunk csak, azt mondja: 350 forintból száz forint az 250 meg öt forint az 255, adok magának 400-at és akkor mennyi is jár vissza, negyvenöt.
De nem jött.
