Reggel arra ébredtem, esik az eső. Ez nem valami nagy dolog errefelé, de aki az olimpia eseményeit kíséri figyelemmel, számolnia kell vele, hogy ez fel is boríthatja a napi tervet.
Merthogy azt gondoltam, kézilabda- és vízilabdameccset máskor is láthatok (főleg, olyat, amin győzünk), Babos Timit viszont nem biztos, hogy még egyszer, bár persze abban reménykedtem, hogy igen. Megkockáztattam az egyórás buszozást, és megérte.
Babos meccse előtt nem sokkal értem ki Wimbledonba, és a teniszcentrum és közvetlen környezete a mocsarakkal, erdőkkel, na és a tiptop angol villákkal, olyan, mint egy nagy major (nem méjdzsör, major).
Tényleg szentély. Már 1877-ben rendeztek itt bajnokságot, az első hivatalosat. Mivel az olimpia helyszíne London, idén két wimbledoni bajnokságot élvezhetünk, aki él és mozog, és a tenisz élvonalában van, el akart rajta indulni, Nadalnak sérülés miatt nem sikerült.
Nem voltam Wimbledonban akkor, amikor nem olimpia van itt. Így viszont attól tartok, a vendéglátó helyiségek a játékok hivatalos szponzorainak köszönhetően nem olyanok, mint akkor. Persze kolbászt lehet kapni, cidert is és fish and chipset is. Az más kérdés, mennyire autentikus utóbbi.
Szemerkélt, így nem telt meg a terasz teljesen Djokovic meccsére
Éppen Andy Murray ment fel meccse után a sajtókonferenciára megérkezésem után nem sokkal. Hogy ezt honnan tudtam? Onnan, hogy több százan, többségük brit zászlóval a kezében néztek felfelé – még el akarták csípni a sajtókonferencia előtt a skót kedvenc tekintetét – egy pillanatra sikerült, volt integetés is, így mindenki boldog volt.
Babos a 14-es pályán, szinte családias környezetben játszotta le meccsét (róla bővebben itt olvashattok). Egyébként is, a legtöbb pálya (összesen 19 van) kicsi vagy közepes, a köztük járkáló nézők bármikor megállhatnak, és a korláton beleskelődve megnézhetnek pár labdamenetet. Varázslatos, hogy világsztárok lehetnek az embertől szó szerint karnyújtásnyira.
Emléktábla a leghosszabb meccsnek, 2010-ből
A mi lányunk ahogy lejátszotta meccsét, eleredt az eső. Ez éppen elég indok volt arra, hogy beszélgessünk vele, megírjuk a fentebb említett interjút. Mire végeztünk, volt még idő arra, hogy a centerpályán elcsípjük Novak Djokovic Roddick elleni meccsének utolsó pontjait. Szeretik Djokovicot.
Laura Robsont is. Ő volt a következő centerpályás meccs egyik főszereplője, a másik pedig Marija Sarapova. Felrobbant az első szettben az aréna, ugyanis a kis angol lány hallatlan küzdelemre késztette az oroszt, csak rövidítésben nyerte meg Sarapova a szettet. A másodikat könnyebben. Mindenesetre a nagyjából 10 ezer emberből körülbelül 49-en drukkoltak Marijának. Mi a jó meccsnek. Az lett. Wimbledoni rövid sétánk is.
A pályák felett a “teraszon” patak, virágok és gyönyörű látvány. És minden zöld. Legfőképp a fű.
Jövök még ide. Ha esik, ha nem.