Nagyvilág

Juncker ma felvázolja Európa jövőjét

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke ma délelőtt az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén negyedik alkalommal mond beszédet az Európa Unió helyzetéről.

Az idei beszédre a 2019-es uniós parlamenti választásokat megelőzően és a 27 tagú Európai Unió jövőjéről zajló vita jegyében kerül sor.

Juncker tavalyi beszédében arról alkotott elképzeléseit vázolta fel, hogyan alakulhat az unió sorsa 2025-ig, valamint ütemtervet terjesztett elő egy egységesebb, erősebb és demokratikusabb Európa megvalósítása érdekében. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a beszédet konkrét kereskedelmi, gazdasági, kiberbiztonsági, ipari és adatvédelmi kezdeményezések kísérték. Ezután a tagállami vezetők az észtországi Tallinnban egy úgynevezett vezetői ütemtervről állapodtak meg, amely azon legsürgetőbb kérdések és kihívásokat tartalmazza, amelyekre még a 2019. májusi európai parlamenti választások előtt megoldást kell találni.

Tervek szerint a 2019. május elején a romániai Nagyszebenben tervezett csúcstalálkozón a tagországok vezetői várhatóan ismételten kötelezettséget vállalnak egy olyan EU kiépítésére, amely a legidőszerűbb kérdésekre  keres megoldást. 

Juncker: Problémás a Fidesz néppárti tagsága
Az Európai Parlament jövő héten szavaz a Magyarországot elítélő jelentésről.

Juncker idei beszédében várhatóan további, a tavaly indult kezdeményezések gyakorlati megvalósulásához szükséges javaslatokat tesz, köztük olyanokat, amelyek széles körű vitát készíthetnek elő az európai választásokat megelőzően.

A BBC információi szerint az EB elnöke új Afrika-Európa szövetség megalkotását sürgeti majd, és azt mondja, az EU-nak ideje elfoglalni a helyét a globális nagyhatalmak között.

A lap úgy tudja, Juncker azt jósolja majd, hogy az Egyesült Királyságnak jobb kapcsolata lesz a Brexit után az EU-val, mint bármelyik országgal.

Arról is szót ejt, hogy az eurót stratégiailag a legerősebb valutaként kellene használni a dollár után.

Junckernek ez az utolsó éve a bizottság elnökeként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik