Belföld

Nagy trió az Andrássyn: 3 milliárdos, 3 közös palota

  • Garancsi István, Csányi Sándor és Hernádi Zsolt, a magyar gazdaság három meghatározó figurája magánemberként közösen birtokol három Andrássy úti palotát.
  • Az Oktogon mellett hamarosan új szállodaprojektet indíthatnak.
  • A két éve nyitott négycsillagos hoteljük tavaly már 400 milliós nyereséget produkált.
  • Az ingatlanok a VI. kerület egykori MSZP-s vezetőinek Andrássy úti házeladási ügyletei során kerültek Garancsiékhoz.

Két éve adták át az Andrássy úton a pazarul felújított egykori Schossberger-palotát, amelyben azóta egy 99 szobás négycsillagos hotel működik. Az Andrássy út 8-as szám alatt nyitott Hotel Moments Budapest a szaksajtó szerint 2016-ban a főváros egyik legszínvonalasabb beruházása volt. Az átépítésnél nem kímélték a pénztárcájukat, mégis gyors üzleti siker koronázta a projektet: a szálloda tavaly egymilliárdos forgalom mellett 400 millió forintos hasznot hozott a tulajdonosoknak, akik azonban mértékletes és előrelátó módon nem vettek ki egyetlen fillért sem a kasszából. Vélhetően lesz is hova tenni a megtakarítást.

A miniszterelnök barátjaként ismert, szerteágazó érdekeltségekkel rendelkező Garancsi István, az OTP-vezér Csányi Sándor és a Molt irányító Hernádi Zsolt nem csak a Videoton VIP-szektorából ismeri egymást. Már régóta barátkoznak és nagyon szoros üzleti szálak is összekötik őket. Közös részvénytársaságuk hozta létre a Hotel Moments-et, és hamarosan az Andrássy úton egy újabb hotel építésébe is belekezdhetnek.

Fotó: Sopronyi Gyula / 24.hu

Meglett az utolsó albetét, megszűnik a szórakozóhely

Bezárták és a napokban végleg el is költöztették az Oktogonhoz közeli Andrássy út 52-ből a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fiókkönyvtárát, amely 84 éven át, 1934 óta működött az épületben.

Ez a fővárosi önkormányzati kézben lévő szerény ingatlanrész volt az utolsó szeglet a közel 3000 négyzetméteres háztömbben, amelyhez sokáig nem tudott hozzáférni az A8-52 Ingatlanforgalmazó Kft., holott az épületben lévő összes lakás több mint egy évtizede a birtokában volt. Tavaly azonban fordult a kocka. A Fidesz-KDNP-s főpolgármester-helyettes, Bagdy Gábor javaslatára a Fővárosi Közgyűlés megszavazta az eladást.

Az A8-52 Kft.-nek végül 269,9 millió forintot kellett fizetnie a 318 négyzetméteres könyvtárért, ami több volt, mint amennyibe a 2000-es években az épület többi része együttesen került. A könyvtár megszerzésével elhárult az akadály a tömb átépítése elől. Információink szerint a földszintet elfoglaló szórakozóhely, a Hello Baby Bar is bezár idén, a következő évre már nem vesz fel rendezvényfoglalásokat.

Az 1880-ban épült, műemléki védettségű tömb felvásárlását befejező A8-52 Kft. a Hotel Moments-et birtokló A8 Palace Hotel Zrt. leányvállalata volt. A céggel kapcsolatban azért kell múlt időt használni, mert a sikeres könyvtárvétel után a tulajdonosok – nem hagyva kétséget további szállodaberuházási szándékuk felől – A52 Hotel Projekt Kft.-re keresztelték át a céget. (Az cégnevekben szereplő A8 és A52 a két Andrássy úti tömb házszámára utal, az átnevezésből pedig érzékelhető, hogy most már nevükben is elkülönülő projektekként kezelik őket.)

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Benne van a CD Hungary

Az A8 Palace Hotel Zrt. részvényeinek többsége egyenlő arányban oszlik meg a három üzletember, Garancsi, Csányi és Hernádi között, de részesedése van a CD Hungary Zrt.-nek is.

Eddig a CD Hungary jelenléte biztosította, hogy a beruházásokkal kapcsolatban Garancsiéknak ne kelljen exponálni magukat a nyilvánosság előtt. A Hotel Moments átadásakor is Szigeti Zsolt vezérigazgató beszélt projektmenedzserként az ingatlanfejlesztésről a sajtónak. A többieknek sikerült annyira háttérben maradniuk, hogy nevük fel sem merült a milliárdokat felemésztő beruházással kapcsolatban, pedig áttételesen a CD Hungaryt is a Garancsi, Hernádi, Csányi trió tulajdonolja.

A CD Hungarynak egyébként elévülhetetlen érdemei voltak az ingatlanok megszerzésében. A potom áron lebonyolított ingatlancserékből rendőrségi ügy is kerekedett.

A szocialisták adták el, náluk landolt

Az Andrássy 8. és 52. „privatizációja” része volt annak a hét zavaros ügyletnek, amelyet a Verók István polgármester és helyettese, Fürst György vezetése alatt álló VI. kerületi MSZP-s többségű önkormányzat hajtott végre az Andrássy úton.

Az önkormányzat 2005-ben a két palotát egyszerre cserélte el három terézvárosi lakásra, valamint egy II. kerületi lakóházra úgy, hogy a tulajdonában lévő Andrássy úti épületeket összesen 309 millió forintos csereértéken számították be az alkuba.

Az ingatlancsere nyomán a CD Comission Kft. lett a két Andrássy úti ház gazdája. A diplomáciai ingatlanokkal gazdálkodó CD Comission az 1990-es években került annak a Szigeti Zsolt vezérigazgatósága alatt működő CD Hungary Ingatlanforgalmazó Zrt.-nek az érdekeltségébe, amelyben épp a csereügylet idején volt ügyvezető Garancsi István. A hatalmas vagyonnal rendelkező CD Hungaryban a 2000-es években különféle utakon befolyást szerzett Csányi Sándor és Hernádi Zsolt is. A két épületet röviddel a csere nyélbe ütése után ki is szervezték a CD Comissionból az A8-52 Kft.-be.

A VI. kerületi önkormányzat oldalán található összefoglaló szerint az Andrássy 8. és 52. számú épületek ügyében a többi, nagy botrányt kavaró ügylethez hasonlóan elindult egy ügyészségi vizsgálat, csakhogy a hatóság ebben a külön kezelt ügyben még a kerületi MSZP potentátjaira sem volt kíváncsi, és mindössze nyolc vallomást gyűjtött be, mielőtt vádemelés nélkül lezárta a nyomozást. Az immár fideszes vezetés alá került terézvárosi önkormányzat jogi képviselője panasszal élt a döntéssel kapcsolatban, de a panaszt a Legfőbb Ügyészség elutasította. A Fővárosi Főügyészség arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy a nyomozást 2014 májusában szüntették meg.

Garancsi István számára kevésbé volt sima az Andrássy út 3. 2005-ös adásvételének vizsgálata, amiből bírósági ügy lett. Ebben az eljárásban 2015 májusában a Fővárosi Törvényszéken neki is tanúskodnia kellett. Garancsi a tárgyaláson arra hivatkozott, hogy az ingatlanportfoliója üzemeltetését menedzsment végzi, ezért nincsenek érdemi információi arról, milyen előzményekkel került az ő és milliárdos társai érdekeltségébe a ház.


Az Andrássy út 3. szám alatti ingatlan, az egykori Saxlehner-palota tulajdonjoga kicsit kacskaringósabb utat járt be, mint a másik két háztömbbé. Az egykori Postamúzeum épületét a benne lévő 40 különálló ingatlannal 328 millió forintért adta el a kerületi önkormányzat, jóllehet a szakvélemények szerint legalább 1,2 milliárd forintot ért. A saját tőkével egyáltalán nem rendelkező vevők – két magánszemély – nem tartogatták sokáig a hatalmas házat, néhány cég érintésével hamarosan Garancsiéknál kötött ki.

A palota 2017 novembere óta elvileg rekonstrukció alatt áll. Az Andrássy úti főkapu fölött elhelyezett tábla szerint a műszaki átadás 2019 második negyedévében várható. Egy ilyen tulajdonosi háttér mellett természetesen ez kissé másként megy, mint egy átlagos épület-felújításánál. Ahogy az utca túloldalán, egy saroknyira lévő Hotel Moments esetében, a Saxlehner-palotánál is majdnem mindent házon belül oldalnak meg. A háztulajdonos cégek, amelyek mind a CD Hungaryval megegyező rózsadombi címre vannak bejelentve, építtetőként, a CD Hungary lebonyolítóként, a szintén Garancsi-birodalomhoz tartozó Market Zrt. pedig kivitelezőként működik közre a munkafolyamatban, azaz saját megbízásból saját maguknak építenek.

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik