Az első kokárdák a francia forradalom idején tűntek fel, Magyarországon pedig köztudottan az 1848-49-es forradalom és szabadságharc során terjedtek el. A hagyomány úgy tartja, hogy a szalagrózsákat a forradalom estéjén Petőfi Sándor és Jókai Mór kapták Szendrey Júliától, illetve Laborfalvi Rózától. A körbehajtott és összevarrt nemzeti színű kitűzőkön már ekkortájt megjelentek a szintén nemzeti színű pántlikák. Azt, hogy mik is a magyar nemzeti színek, már az 1848. évi XXI. törvénycikk szabályozta.
Hibás a kokárdánk?
A 2000-es években vált népszerűvé az az elképzelés, mely szerint a magyar kokárda valójában hibás. Katona Tamás 2004-ben úgy érvelt, hogy a címertan szabályai szerint a kokárda színei belülről kifelé „olvasandók”, a magyar kokárda pedig az előírást követve valójában az olasz zászlót adja.
Hermann Róbert, az 1848-49 forradalom és szabadságharc szakértője azonban az Urban Legends-nek később cáfolta a kokárda helytelenségéről szóló mítoszt. A történész zászlószakértő kolléganőjére hivatkozva különbséget tett a nemzeti színű szalaggal ellátott kokárdák és az egyszerűen meghajlított szalagcsíkok, az úgynevezett szalaghalak között. Míg előbbinél az a szabályos, ha középen zöld, kívül piros szín látható, addig utóbbinál épp fordítva.
A kérdést tovább bonyolítja, hogy érdemes-e egyáltalán a heraldika szabályaira hivatkozni a szalagrózsák esetében, hiszen a nemzeti színek az élő heraldika után alakultak ki. A 19. századi neves heraldikus, Bárczay Oszkár kézikönyvében is kiemelte, hogy a nemzeti színek – és így a kokárdák –
Mivel a hagyomány szerint a magyar szalagrózsában a vörösnek kell kívül lennie, ráadásul a címertanra való hivatkozás jogossága is megkérdőjelezhető, nem úgy tűnik, hogy a napjainkban gyakori kokárdák szabálytalanok lennének.
(Kiemelt kép: MTI Fotó/Czeglédi Zsolt)