A kutatók még napjainkban sem tudják biztosan, hogy a tengeri emlősök hogyan képesek elkerülni a kiszáradást. Igaz, néhány fajra vonatkozóan rendelkezésre állnak azok az adatok, melyekből következtetni lehet bizonyos általánosságokra.
A tengeri emlősök vérének sótartalma hasonló a többi szárazföldi gerinceséhez, ugyanakkor jóval több tengervíznek vannak kitéve. A folyadék, amely időnként a szervezetükbe kerül, háromszor sósabb, mint a vérük. Az élőlényeknek ezért valamilyen módon meg kell szabadulniuk a felesleges sótól.
Az egyik legelfogadottabb elmélet szerint ennek okát az élőlények veséjénél kell keresni. A kutatók úgy vélik, hogy ezek a fókák meghosszabbodott Henle-hurkokkal rendelkeznek, a módosult csatornák pedig segítenek az állatoknak vizelet besűrítésében.
Igaz, az egyedi veseszerkezet önmagában valószínűleg nem véd teljes egészében a kiszáradás ellen. Éppen ezért a tengeri emlősök csak alkalmanként fogyasztanak sós vizet – például akkor, amikor lenyelik táplálékukat. Ahhoz, hogy egészségesek maradhassanak a sós környezetben, további praktikákra, például megfelelő étrendre van szükségük.
A különböző táplálékok sótartalma más és más. Azok a fajok, melyek gerinctelen élőlényeket vagy növényeket fogyasztanak, kifejezetten sok sót visznek be a szervezetükbe.
A tengeri emlősök többsége viszont főként halakat fogyaszt, melyek jóval kisebb mennyiségű sót tartalmaznak. Sőt, egyes prédák szervezete kifejezetten bővelkedik az édesvízben, a táplálék lebontása során pedig további folyadék keletkezhet.
A zsákmányuk ugyanis előre megtisztítja nekik a tengervizet.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a tengeri emlősök mind édesvízbevitel nélkül élnének. Megfigyelések alapján az állatok olykor torkolatok közelében, vagy hó fogyasztásával jutnak az értékes folyadékhoz.
(Kiemelt kép: Thinkstock)
