Pattanásig feszült a húr az elmúlt időszakban az Amerikai Egyesült Államok és Észak-Korea, konkrétabban Donald Trump és Kim Dzsongun között. Nem telik már el úgy nap, hogy ne fenyegetnék meg egymást, a világ pedig imára kulcsolt kezekkel követi az eseményeket.
Múlt szombat éjjel amerikai B-1 Lancer stratégiai nehézbombázók és F-15 Eagle vadászgépek portyáztak Észak-Korea keleti partjainál, ami az USA hadseregének egyik legmerészebb manővere volt a Koreai-félszigeten az elmúlt évtizedben. Két nappal később Ri Yong-ho, Észak-Korea külügyminisztere kijelentette, hogy Phenjannak joga van leszedni az amerikai bombázókat, ha elhagyják a légterüket, ezzel újabb szintre emelve a két hatalom közötti szóháborút.
Csakhogy amikor azok a bizonyos repülők megközelítették a partokat, Észak-Korea az ég világon semmit nem tett. Dél-koreai hírszerzési források szerint meghibásodhatott a légvédelmi rendszerük. A másik lehetőség, hogy Phenjan szimplán szemet hunyt a történtek felett.
Az észak-koreai rezsim utoljára 1969-ben lőtt le egy amerikai repülőt, ami kémkedni ment hozzájuk. A fedélzeten utazó 31 utas életét vesztette. 25 évvel később, 1994-ben a hadsereg egyik repülőgépét is leszedték, amiért az tudtán kívül behatolt a légterükbe.
Már esélyük nem lenne
A szakértőknek meggyőződése, hogy a már említett, csúcsra fejlesztett vadászgépeket az életben nem tudja hatástalanítani az észak-koreai milícia, pláne akkor, ha a partoktól tisztes távolságban, a nemzetközi légtérben haladnak.
Észak-Korea SA-5 típusú légvédelmi rakétája elavult, mindössze 250 kilométer hatótávolságú. Ehhez jön, hogy az amerikai harci egységeket radarzavaró technológiákkal szerelték fel, az ellenség MiG típusú repülői pedig a közelükbe sem érhetnek.
Elemzők szerint Észak-Korea félelmet keltő retorikája csak a látszat, az ország vezetői pedig inkább elkerülnék a háborút, amit úgysem tudnának megnyerni.
Hallom a félelmet a hangjukban. Képtelenek háborúzni az amerikaikkal, mert a harci gépeik üzemanyag híján nem is tudnak messzire repülni
– mondta a héten Shin Won-sik, aki 2015-ös visszavonulásáig a dél-koreai hadsereg vezető stratégája volt.
Dél-koreai hírszerzők kedden arról tájékoztatták az ország törvényhozóit, hogy bár Észak-Korea a stílusában ügyesen leköveti Trumpot, a dél-koreai határnál állomásozó katonákat figyelmeztették, hogy ne hozzanak felelőtlen döntéseket, és mielőtt akcióba lépnek, tájékoztassák arról a parancsnokokat.
Magyarul Kim Dzsongun nem akarja, hogy véletlenül kiprovokáljon egy amerikai támadást.
De akkor miért fenyegetőznek?
Mert ez a szokás, aminek évtizedes hagyománya van. Utálják a „jenkiket”, a mindenkori vezető pedig így akarja népe tudtára adni, hogy jó kezekben vannak.
Cheon Seong-whun, volt dél-koreai elnöki titkár kifejtette, hogy az észak-koreaiak pontosan tudják, miként kell megválogatni a szavaikat.
Profi módon számítják ki, milyen kockázatot vállalnak. Nem vakmerő népség
– fogalmazott.
Ezt érzékeltetik a következő példák is:
- Augusztusban Észak-Korea rakétacsapással és az amerikai Guamot körülölelő tűzzel riogatott, de az eredeti közleményben csupán az állt, hogy komolyan vizsgálják a terv kivitelezhetőségét.
- Trump múlt pénteki beszédére reagálva Kim Dzsongun elmebeteg amerikai fazonnak nevezte az elnököt. Azt is mondta, hogy ha országát bántódás éri, fontolóra veszik a történelem legerősebb ellentámadását.
- A külügyminiszter Ri pedig nem arról beszélt hétfőn, hogy lelövik az amerikai bombázókat, hanem hogy megvan hozzá a joguk.
Ezzel két dolgot érnek el: gondolkozásra késztetik az amerikaiakat, és közben reménykednek, hogy Kína és Dél-Korea lenyugtatja a fő ellenlábasukat.
Titkos tárgyalások
Mindeközben a Washington Post információi szerint az észak-koreai kormány szépen csendben megpróbált tárgyalásokat folytatni republikánus elemzőkkel Washingtonban, hogy megértsék, mit jelentenek Trump furcsa üzenetei.
Az észak-koreai megkeresés még azelőtt érkezett, hogy kitört a fenyegetőzési adok-kapok a két vezető között.
Az elsődleges gondjuk Trump. Egyszerűen nem értik őt
– mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő informátor.
Úgy tudni, hogy észak-koreai közvetítők megkörnyékezték Douglas H. Paalt is, aki Ronald Reagen és George H. W. Bush elnöksége idején a nemzetbiztonsági tanács Ázsia-szakértőjeként dolgozott.
Azt akarták tőle, hogy szervezzen meg egy találkozót észak-koreai tisztviselők és republikánus szakemberek között egy semleges helyen, mint például Svájcban. Paal tagadta az értesüléseket. Mint fogalmazott, az észak-koreaiak szeretnek leveleket kézbesíteni, de leginkább azért, hogy utazhassanak és elhagyhassák az országukat egy rövid időre.
Az elmúlt két évben a phenjani külügyminisztériumból többen is tárgyalásokat folytattak korábbi amerikai diplomatákkal és agytrösztökkel. Az ülések Genfben, Szingapúrban és Kuala Lumpurban zajlottak. Az amerikai kormány részéről ezek nem hivatalos látogatások, de a történekről mindig tájékoztatják a hatalmon lévő illetékeseket.
Evans Revere, a külügyminisztérium egykori tisztviselője, aki korábban maga is részt vett hasonló tárgyalásokon, úgy látja, hogy az észak-koreai különböző csatornákon, külöböző felektől szeretnének információt szerezni.
Így akarják összerakni a kirakóst, hogy milyen irányba halad az Egyesült Államok. Új csatornákat nyitnak meg, hogy érezzék Washington pulzusát. Sosem látták még így cselekedni az USA-t.
Ember legyen a talpán, aki tudja, mi lesz ennek a vége, de hogy Észak-Korea nem akar háborút, az borítékolható.
