Feszült pillanatok zajlottak a besztercebányai kórház előtt. De kiderült az is, hogy a merényletet szenvedett kormányfő egyelőre nem szállítható.
Harminc évvel ezelőtt a Barcelona és a Milan vívta a Bajnokok Ligája döntőjét, és a többség egyértelműen a Johan Cruyff által irányított katalánok sikerét várta. Sem Cruyff, sem a szakértők nem számoltak azzal, hogy a két kulcsembere nélkül felálló Milan tökéletes játékot produkálva borítja a papírformát, és a 4-0-s kiütéssel új irányba viszi a sportágat.
Az országos roma választáson induló öt szervezet közül három már az aláírások leadásakor elvérzett.
Sport24
Azt gondoltuk, nem nagyon lesznek meglepetések Marco Rossi Európa-bajnoki keretében, azonban a szövetségi kapitánynak volt pár olyan húzása, amiről lehet beszélni. A legfontosabb kérdés azonban még mindig az: mennyire tekinthető ez a keret a magyar futballhátország lenyomatának? Kele János ennek ment utána legutóbbi hírlevelében.
Miután bozótvágóval, lapáttal esett egymásnak két társaság.
Kovács Árpáddal, a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék korábbi elnökével nem a gazdaság állapotáról kezdtünk beszélni, hanem a felvételt megelőző napon végrehajtott merényletről, aminek célpontja a szlovák miniszterelnök volt. Nyilatkozónk ugyanis a miniszterelnök munkáját segítő, márciusban felállított Stratégiai Tanácsadó Testület tagja, ahol biztonságpolitikai témák is napirendre kerülnek.
Élő
A 24.hu hírfolyama a közel-keleti háborúról.
Pedig uniós források érkezése a tét.
Az orosz-ukrán háborúról beszélt.
Nehéz eldönteni, melyik gól volt szebb.
A sérültet a sárbogárdi hivatásos tűzoltók emelték ki a vonat alól.
Huszonhárom tűzoltó, hat technikai eszközzel fékezte meg a lángokat.
Visszatért a harmadosztályú csapatába.
Igaz, csak néhány órát kellett rácsok mögött töltenie.
- 17:36 Heves zivatarok jöhetnek
- 17:27 Bombafenyegetés miatt lezárták a fesztiválpalota bejáratát Cannes-ban
- 17:08 Max Verstappen megszenvedett a pole-pozícióért Imolában, csapattársa be se jutott a Q3-ba
- 17:02 Százezrek imádkoztak az idei csíksomlyói búcsún
- 16:56 „Anya nem dolgozik, csak kutyákkal játszik meg simogatja őket” – elkísértünk egy kutyagyógytornászt
- 16:41 Brutálisan megáradtak a folyók a Saar-vidéken
- 16:32 Dárdai Pál marad a Herthánál, csak éppen nem vezetőedzőként
- 16:29 Európában egyedülálló interaktív állatbemutatót adtak át Nyíregyházán
- 16:06 Négy nap után élve ástak ki a föld alól egy sérült férfit Moldovában
- 15:58 Cruyff már a BL-döntő előtt a serleggel fotózkodott, aztán jött a Milan, és egy tökéletes meccsel a feje tetejére állította a futballt
- 15:36 Vizsgálati fogságba helyezték Fico merénylőjét
- 14:57 Kele János hírlevele: Mit tettek hozzá a kiemelt állami akadémiák az Eb-kijutáshoz?
- 14:52 7680 polgármesterjelölt indul a választáson
- 14:50 Egymilliárd dollárt költöttek el tavaly a külföldi filmesek Magyarországon
- 14:28 Még Fernando Alonso is időnként falhoz csapja az autóját
- 07:58 ValóVilág: A nézők újabb játékost szavaztak ki
- 09:58 Kulcsár Edina: A boldogságtól az ember meghízik
- 09:58 Mindenkit letáncolt a 87 éves nagymama, a profik is őt ünnepelték
- 05:35 „Annyira elveszettek voltunk lelkileg és annyira ki akartunk jönni ebből, de önbizalom nélkül nem lehet” – az új edző lendületet adott a győri kéziseknek
- 12:48 Nevetve vette videóra, ahogy kislánya a koporsók között gyakorolja a TikTok-táncát egy temetkezési vállalatnál
- 08:20 Újfajta taktikai rakétát lőtt ki Észak-Korea
- 11:33 Órákra lezárták a müncheni repteret klímaaktivisták miatt
- 10:47 Kiszel Tünde: Egyelőre gondolni sem merek arra, hogy Donatella elköltözik tőlem
- 07:56 11 ujja van, az egyiket 360 fokban el is tudja forgatni az indiai sportoló
Kampánytéma lett, hogy vizsgálatot indított a sporttámogatások miatt az adóhatóság, de hivatalosan nem mondják meg, ki a gyanúsított.
Baleset / Bűnügy
Sport24
A Real Madrid nemrég bebiztosította története 36. spanyol bajnoki címét, néhány hét múlva pedig megnyerheti a tizenötödik BEK/BL-trófeáját. Több olyan meccs is volt a szezonban, ahol nem a Real számított esélyesnek, és nem is játszott feltétlenül jól, de nehéz helyzetben, nyomás alatt is képes volt nyerni. Ez az underdog-szerep azonban inkább tűnik választottnak, semmint arról legyen szó, hogy az ellenfél kényszeríti bele a madridiakat.
Legfrissebb epizódok
A Háromharmad+, a 24.hu és a Partizán közös műsora a Robert Fico elleni merénylet másnapján jelentkezik az első adásával. A szlovákiai helyzet itthoni hatása mellett a választási vitáról való vitázás és a 444.hu Külügyminisztériummal kapcsolatos értesülései is szóba kerülnek. A beszélgetés résztvevői Pető Péter, Nagy József, Lakner Zoltán és Gulyás Márton.
Videó
Hogyan kell szót érteni egy sérült kutyával és motiválni őt? Tóth Míra kisállat fizioterapeutával forgattunk.