Gazdaság

Kedd éjfélig lehet dönteni róla, kinek adja az adó egy százalékát 

Hétmilliárd forinttal többet ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából a mostani bevallásukban, mint tavaly – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, szombaton az MTI-vel.

Tállai András felhívta a figyelmet arra is: kedden éjfélkor jár le a személyijövedelemadó-bevallás határideje.

Hozzátette „kiemelkedően magas összeget” ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából: tavaly 23 milliárd 746 milliót, míg idén eddig 30 milliárd 974 millió forintot. Ez 7,2 milliárddal magasabb ez egy évvel korábbinál.

Mint mondta, a civil szervezeteknek, a vallási közösségeknek és a Nemzeti Tehetség Programnak felajánlható 1+1 százalékokról szóló rendelkező nyilatkozat is a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) eSZJA-felületén adható be legegyszerűbben és leggyorsabban kedd éjfélig.

Tállai András hozzátette: szintén kedd éjfélig lehet átnézni, kiegészíteni, módosítani, vagy elfogadni az adóhivatal által készített szja-bevallási tervezetet. Az az adózó, aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit – kivéve az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeket, az egyéni vállalkozókat, és az őstermelőket – annak május 21-ével automatikusan bevallássá válik a tervezete.

Elmondta: máig több, mint 4 millióan léptek be az eSZJA portálra, 2,3 millióan nézték meg a tervezetüket. Módosítás nélkül 970 ezer adózó hagyta jóvá a bevallását, 511 ezren módosítottak a tervezetükön, míg 2,2 millióan már beadták a bevallásukat.

Fontos – emelte ki az államtitkár –, hogy az szja befizetésekor az adóazonosító jelet vagy adószámot az átutalás vagy csekk közlemény rovatában mindig fel kell tüntetni, e nélkül ugyanis a NAV a befizetett összeget csak késve tudja a befizetőhöz kapcsolni.

Tállai András szólt arról: a személyi jövedelemadó kapcsán idén is élni lehet az öngondoskodási megtakarítási formákhoz kapcsolódó adó feletti rendelkezési jogosultsággal, amely alapján jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni. Ugyanakkor még mindig jelentős számban vannak olyanok, akik bár rendelkeznek ilyen típusú megtakarítással, mégsem veszik igénybe ezt a lehetőséget. A nyugdíjcélú öngondoskodási formák, illetve az önsegélyező és egészségpénztárak ugyan nem csökkentik az összevont adóalap adóját, tehát az szja-t mindenképp be kell fizetni év közben, ám az adóbevallásban visszaigényelhető ennek egy része, amit aztán a megtakarítási számlán írnak jóvá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik