Pénzügy

Pofátlanul sokat keresnek az MNB-alapítványoknál

Kíváncsiak voltunk, vajon mennyire lehet jó egy MNB-s alapítványnál dolgozni, ezért megnéztük a honlapjaikon, hogy mennyit keresnek a náluk lévő munkavállalók.

Ha ön is kíváncsi, egyesével itt nézheti meg sorban: PADA, PADS, PAGEAO, PADMA, PADI, PADOC.

Nem egészen egységes szerkezetben közlik ugyan az adatokat, de azért a lényeg összehasonlítható:

Az MNB alapítványok dolgozóinak fizetése

Egy meg egy az kettő

A legnagyobb fizetést a mindössze két fős PADI-nál dolgozók kapják,

a beosztott(ak?) havi nettó majdnem egymillió forintot, főnök(ök?) pedig kis híján 4 millió forintot vihet(nek) haza havonta.

Amit nem egészen értettünk, hogy ha összesen két munkavállaló van, akkor miért írnak többes számban a nem vezető munkavállalókról, és külön többes számban a vezetőkről. Hiszen ha jól gondolkodunk, akkor a kettőből 1 fő nem vezető, a másik meg vezető…

Igaz, a vezetők mellett említik még a vezető tisztségviselőket is (illetmény, munkabér, rendszeres juttatások címén). Szóval nem zárnánk ki, hogy a 4 millió forintot mégiscsak többen kapják. De bizonyosságot nem tudtunk szerezni érdemi válasz híján.

A részletek homályban maradtak

Hiába kérdeztük ugyanis, hogy a munkavállalókból hány fő a vezető, és hány fő a nem vezető, azt sajnos nem tudtuk meg egyik alapítványnál sem.

Titok 

Ahogyan azt sem, hogy a vezetők közül hányan ajánlják fel a fizetésüket alapítványoknak (ezt egyedül a PADS-nál közlik: ketten). Ami nemes gesztus. De az is érdekelt volna minket, hogy vajon MNB-s alapítványnak ajánlják-e fel a fizetésüket. Meg hogy vajon a saját alapítványuknak ajánlják-e fel a fizetésüket. És ha esetleg így áll a helyzet, miért nem végzik inkább díjazás nélkül a tevékenységüket.

Érdemi választ azonban nem kaptunk, ahogy az egyéb juttatásokat, prémiumokat firtató kérdéseinkre szintén nem (nem lehet tudni, hogy azok havi, vagy éves összegek-e). Hiába érdeklődtünk a különböző költségtérítések, munkába járással kapcsolatos kifizetések összegéről is, illetve arról, hogy a juttatásokat, prémiumokat mindenki kapja-e, és ha igen, egyforma összegben jár-e.

Egyenválasz

A hat alapítványból négytől kaptunk visszajelzést, szó szerint ugyanazt:

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény az alábbiak szerint rendelkezik a közfeladatot ellátó szervnél foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó adatok közzétételével kapcsolatban.

A közfeladatot ellátó szervnél foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok, illetve összesítve a vezetők és vezető tisztségviselők illetménye, munkabére, és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve.

Az alapítványok közölték még, hogy holnapjukon a fenti rendelkezések szerint tették közzé az említett adatokat, és ezzel maximálisan megfeleltek a törvény által előírt közzétételi kötelezettségüknek. Ez kétségtelenül így van, kíváncsiságunkat azonban akkor sem elégítették ki.

888 millióba kerülhet évente

Kérdeztük még azt is, hogy mennyi a teljes bérköltség, amire szintén nem kaptunk választ. Jobb híján kiszámoltuk. Mivel egy egységnyi bérnél a munkáltató összes költsége 1,94, így éves szinten az összesen majdnem 458 millió forintnyi nettó fizetés több mint 888 millió forintba kerülhet. Ennyi lehet az MNB-alapítványoknál a teljes éves bérköltség most. Amit ugye olyan közpénzből fizetnek, ami mint kiderült, nem vesztette el közpénz jellegét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik