Kora reggel indulunk Budapestről Nyírbátorba a Kerék-Párbeszéd program szervezőivel. A csomagtartó tele mindennel, amit a rendőrök hiányolni szoktak biciklisek ellenőrzésénél. A tervek szerint tizennégy települést látogatnak meg, így, felszerelve. Félúton tart a program. Ahova most megyünk, ott 13 ezren laknak, négyezren romák.
Útközben szinte végig a mélyszegénység a téma, hogy hol, hogyan küzdenek ellene. Daróczi János, a Roma Produkciós Iroda Alapítvány vezetője szerint a társadalom jó része rosszul értelmezi a leszakadt régiókban élők helyzetét. Nagyon bosszantja, hogy sokan azt hiszik, a munkanélküliek délig alszanak, egész nap tétlenkednek.
Fogalmuk sincs, mi az a szegénység. Hogy ezeknek az embereknek a meleg szobáért is mennyit kell dolgozniuk, hogy ha víz kell, nem egy csap elfordításával jutnak hozzá vagy milyen teher eltartani egy családot ott, ahol nem lehet tervezni, csak a ma problémáit igyekeznek megoldani.
Hamar szóba kerülnek a rendőrök, akiknek a hozzáállásán sok sors múlik a mélyszegénységben.
Eszemben sincs általánosságban mumusnak kikiáltani őket, de vannak olyan települések, ahol visszaélnek a hatalmukkal.
János azt meséli, van olyan rendőr ismerőse is, aki évekkel ezelőtt felajánlott egy hold földet a romáknak, hogy vessék be krumplival és még azt is megszervezte, hogy csoportosan, ellenőrzötten vihessenek haza fát az erdőből.
Azt mondta: úgyis, kimennek, ha fáznak, ő is kimenne. Inkább a szervezésre fordít energiát, minthogy a börtönbe küldjön embereket.
Az előítélet akkor bizonyított, ha minden tökéletes
Amikor megszaporodott a biciklisek bírságolása, főleg romák lakta helyeken, Jánosék szembesültek azzal, hogy a mélyszegénységben ez milyen súlyos következményekkel jár.
A kisebb szabálytalanság vagy a lámpa hiánya miatt olyan büntetéseket szabtak ki, ami egy közmunkásnak kifizethetetlen. A nem fizetés pedig a börtönig juttatott embereket. A családfő kiiktatása 30, 60 vagy 90 napra sokkal nagyobb kárt okoz akár hosszú távon is – az adófizetőknek is –, mint egy valóban a problémára koncentráló megoldás.
Így jött az ötlet, hogy felszerelik romák biciklijeit. A Norvég Civil Alap támogatásával megvalósított programban egyúttal aktivistákat is képeznek, hogy helyben, maguk intézhessék az ügyeiket. Jánosék csapata a résztvevő tizennégy településen egyenként három önkéntest készít fel arra, hogyan lássanak neki a problémáik megoldásának.
Azt szeretnénk elérni, hogy az emberek tudjanak kiállni magukért, használjanak minden olyan törvényes eszközt, amivel tudják javítani az életüket. Kezdjenek el közösségben gondolkodni, fogják meg egymás kezét, romák és nem romák, akik hasonló helyzetben élnek. Ne mindig a helyi hatalomtól, vagy mástól várják a megoldást, hanem tervezzenek, számoljanak, és lépjenek. Legyenek ők a kezdeményezők.
A rendőrséget is szerették volna bevonni a programba, de eddig ez csak egy helyen sikerült. Mindenhol azt állítják, hogy nem etnikai alapon bírságolnak és ezzel nehéz is vitatkozni, ha nem az előírásoknak megfelelő a kerékpár vagy szabálytalankodnak vele. Jánosék ezt hangsúlyozzák is minden támogatottjuknak:
Ha minden tökéletes, és úgy bírságolnak meg, akkor lehet arra hivatkozni, hogy azért, mert roma vagyok.
Nyírbátorban már több tucatnyi biciklis várja a közmunkások melegedőjeként használt épületnél, hogy kezdődjön a szerelés. Jánosék nem először vannak itt, a többséget ismeri, ezért egy gyors üdvözlés után belevág a közepébe. Feldobja a kérdést, mi kell egy szabályosan felszerelt biciklire?
Első, hátsó lámpa, fényvisszaverő, csengő, első fék, hátsó fék, láthatósági mellény
– sorolják az összegyűltek megállás nélkül. Szóval mindenki tudja, mi kellene. A hiányzó 3-4 ezer forintos kiegészítőkre viszont nem volt pénz.
A férfiak nyüzsögnek, keresik a megfelelő helyet, hol lehet a legjobban hozzáférni a szerelendő kerékpárhoz, hol férnek el a kellékek és hol várhatnak sorukra a biciklisek. Az asszonyok kicsit hátrébb húzódva csöndesen figyelik az eseményeket. Szilágyi Ferencné, Kati kicsit kilóg a sorból, szinte mindenkivel vált pár szót.
Ő az egyik aktivista. Bemutatkozik, jéghideg a keze. Egyszerű és nem meglepő a magyarázat, biciklivel jött. Neki is van rossz élménye bírság miatt. Azt mondja, rágurult a zebrára, épp le akart szállni, de a rendőr hajthatatlan volt. 10 ezres csekket adott neki.
Ez két éve volt, azóta sem fizettem, mert jogtalan. Amikor a férjemet büntették meg, mert húsvétkor ittasan biciklizett, akkor kifizettük, mert az szabálytalan.
Istvánt a lámpa hiánya miatt bírságolták meg.
Este levettem és reggel a rohanásban elfelejtettem feltenni. 15 ezret fizetettek velem. Előttem ment egy biciklis, olyan részeg volt, majdnem elborult, őt kikerülték a rendőrök.
Hét gyerek mellett, 40 fölött diplomázott
Megakad a szemem egy különleges fülbevalón és gyűrűn. Viselője, Lakatosné, Zsuzsa – szintén aktivista – büszkén árulja el az ékszer származását:
Ezt egy cigánynő csinálta nekem Hodászon. Dolgozom olyan programban is, ahol roma anyukákat mesekönyvvel tanítunk, hogyan foglalkozzanak a gyerekeikkel, meg kézműves foglalkozást is tartunk.
15 éve dolgozik roma programokban. Megjelenéséből, beszédéből is érezhető, sosem fogy ki az energiából. 36 évesen kezdett esti gimnáziumba járni, aztán a kisebbségi önkormányzatnál volt adminisztrátor.
Látva képességeit, egyre több és több feladatot bíztak rá. Annyira szárnyra kapott, hogy lediplomázott művelődésszervezőként. Eredetileg péknek tanult, de nem volt ideje a szakmájában dolgozni.
Akkoriban főállású anya voltam. Nekem három volt 26 évesen, amikor a férjem első házasságából született 3 gyereket is magunkhoz vettük, miután az anyjuk meghalt. Aztán jött a negyedik saját, úgyhogy én hét gyereket neveltem. Közben a férjem rokkantnyugdíjas lett. Ne kérdezd, hogy tanultam közben. A 85 ezer forintos tandíjhoz évente kaptam 25 ezer forint támogatást a nyírbátori önkormányzattól és egyszer a kisebbségitől, a többit tanulás és család melletti munkával kellett előteremteni.
13 éves fiú vár a sorban ötezer forintért vett biciklijével. Neki is teljes felszerelésre van szüksége, és ha megkapja, akkor sem lesz tökéletes, sárhányóra kell majd még költenie. A mellette lévő asszony, Kongóné Demeter Klára közben azzal büszkélkedik, hogy az ő kerékpárjára nem kell semmi, születésnapjára kapta Pesten élő gyerekeitől.
Nagyon vigyázok rá, törölgetem, rendben tartom. Engem nem is büntettek még, de ismerek olyat, akinek 40-50 ezerre ment fel a bírság, mert nem tudott fizetni.
Kongóné özvegy, négy gyereke van, a legkisebb 20 éves. Ő közgazdásznak tanult, de otthagyta az iskolát, mert nem tudtak megélni az anyjával. Most Pesten dolgozik és le akar érettségizni. Klára ezt nagyon támogatja, mert neki is nagyon nehéz szakma nélkül, de neki nem volt ideje iskolára.
Öten voltunk testvérek. Abban az időben kaptunk a téesztől sok földet és ott dolgoztak a szüleink meg mi is. Ültettük meg fűztük a dohányt.
Mesél 10 éve halott férjéről is, aki nagyon jó kőműves volt.
Mindent megcsinált nekem. Olyan kemencét épített, hogy a városból jönnek hozzám fényképezni. A férjem hajtós volt, én is az vagyok, de mit csináljak, ha nem adnak munkát?
Hatvanhoz közel van, de nyugdíjba nem mehet 35 év munkaviszonnyal.
A táppénz megengedhetetlen luxus
Egyre több nő kapcsolódik a beszélgetésbe, az összehajtható kempingbiciklijére támaszkodó Jónásné Edina ugyan nem roma, nem munkanélküli és nem is közmunkás, de ő is azt gondolja, méltatlanul bánnak a roma nőkkel Nyírbátorban.
Őket is kiteszik az utcára közmunkára, de a hólapátolás például nem nőnek való. Lehetne találni nekik testhezállóbb feladatot is, ami a városfejlesztés szempontjából is jó.
Dől is a panasz az asszonyokból, hogy sokszor olyan helyen dolgoznak, ahol egy mosdó, de még egy kút sincs, ahol kezet moshatnának. Délben a félórás szünetben gyorsan hazatekernek, hogy egyenek valamit futtában és elmehessenek vécére.
Kati a múlt szezont virágültetéssel és gondozással töltötte közmunkásként. Azt mondja, hőségben, esőben is kint volt, és amikor beteg lett, akkor sem maradt otthon.
Nem mentem táppénzre, mert nem fizet annyit, mint a közmunka.
Egyöntetűen állítják az asszonyok, hogy van munka bőven Nyírbátorban, gyártanak flakonokat, gyógyászati segédeszközöket és repülőgép alkatrészeket, de ilyen üzemekbe nem jut be roma.
Harcolnak is az aktivisták azért, hogy a gyárakban meg közintézményekben is dolgozhassanak a cigányok. Az ígéret már megvan, lesznek ösztöndíjas képzések 5 és 8 osztályos fiataloknak. Ez hosszútávon hozhat változást, az idősebbek mostani helyzetén viszont nem segít, így az ő esetükben aláírásgyűjtéssel próbál elérni valamit Nyírbátor legaktívabb nyolc nője.
Vannak olyan romák, akiknek megvan az érettségijük, szakmájuk és ők is kinn vannak mindig a zöld mellényben
– mondja Kati, akit ért már hátrányos megkülönböztetés. Egy interjún azt mondták neki, betelt a keret, de megvárta, mi történik az utána következővel. Őt felvették.
Nagyon sajnálja, hogy bezárt a cipőgyár Nyírbátorban. Ott nagyon szeretett dolgozni, mert nem papírokat kértek tőle, hanem azt nézték, mire képes.
Mindenhol megálltam a helyem, még a brigádvezetőnek is besegítettem.
Zsuzsának is volt a családban rossz tapasztalata a megkülönböztetéssel. Az egyik gyárba korábban csak érettségivel lehetett bekerülni, a menyének ez meg is volt, mégsem vették fel.
Ceruzával töltették ki vele tesztet. Egy nem romát meg felvettek ugyanakkor, nyolc általánossal.
Amíg az asszonyokkal beszélgetek, bent sorra készülnek a biciklik Boda János vezetésével és helyi önkéntesek segítségével. Folyamatosan ugratják egymást, azon is jót nevetnek, amikor valaki a kalapácsot keresi, hogy tán’ csak nem lopták el.
A kész biciklit és tulajdonosát lefotózzák egy számmal a kezükben. Kell a pályázat dokumentálásához.
Az asszonyok a telep megtisztításáért is küzdenek
Az aktivistákkal van még miről beszélni. Kati azt meséli, legnagyobb büszkeségük, hogy a cigánytelepi illegális szemétlerakókat sikerült 60 százalékban felszámolni. Tudják, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani, hiszen két évtizedes problémáról van szó.
Második éve van szemétszállítás a telepen, előtte nem volt. Most adtunk be pályázatot, hogy a szegregációban legyen ingyenes a szállítás, meg legyen kukánk, mert sokan nem tudnak fizetni és ők csak kiborítják, ahol tudják, így képtelenség felszámolni az illegális lerakókat.
Térfigyelő kamerákat tervez a polgármester a városba, de még nem tudni, mennyi jut a szegregátumba. Az aktivisták nem tiltakoznak, sőt!
Ez nagyon jó lenne nemcsak a szemét miatt, hogy tudjuk, ki teszi le illegálisan, hanem a bűnmegelőzés, a lopás, drog miatt. Mert azért vannak, akik még nem értik meg, hogy civilizáltabban kéne élni
– mondja Kati.
Zsuzsa szerint ugyanakkor nemcsak cigányok teszik tiltott helyre a szemetet, más is, akinek nincs pénze. Javasolták a telepen élőknek, hogy fényképezzék le a szabálytalankodókat és jelentsék fel őket. Zsuzsa szerint ez veszélyes.
Nem spicliskedéssel kell ezt megoldani. Ez a rendőrség dolga. Ne a hiányzó biciklilámpáért büntessenek, hanem razziázzanak! Azzal többet lehetne elérni. Mert ha a jelenlétükkel visszaszorítanák a drogozást, akkor kevesebb lenne az egyéb bűncselekmény, mint a vandalizmus meg a lopás.
Zsuzsa tárgyalt már rendőrökkel a biofüvezés problémájáról is, de a rendőrség azt mondja, az nem kemény drog a törvény alapján, így tehetetlenek. Az is felháborítja, hogy míg egy roma, ha megélhetésért lop, mondjuk fát, börtönbe zárják, miközben a milliárdokat elcsalók megússzák büntetés nélkül.
A rendőrökkel közösen is próbáltak már ilyen kerék-párbeszédet, de eddig csak egy helyen sikerült. Itt, Nyírbátorban is lett volna esély a találkozóra, de elcsúsztak a szervezéssel.
Zsuzsa nem érti, hogy ha négyezer romából százzal van baj, miért kezelik a nem romák mind a négyezret úgy, hogy koszosak, tetvesek, lopnak, rabolnak. Szerinte az is csak rontja a helyzetet, hogy a romákat kizárólag közmunkára alkalmazzák. Ez is egy megbélyegzés, amihez néha durva megalázás társul.
Volt olyan, hogy valaki a szart kiöntötte az útra, mondván azért vagytok, hogy takarítsatok!
István hirtelen fordít a panaszáradaton. Érettségizett gyógypedagógiai asszisztens végzettséggel négy évig volt az utcán közmunkásként, de most végtelenül boldog, mert két hónapja felvette egy kanadai fafeldolgozó cég, majdnem háromszoros fizetéssel, mint amennyit korábban kapott. Harminc jelentkezőből választották ki őt és két társát. Mindhármukra folyamatosan szükség van, így most sem marad otthon, amikor beteg. Nem bánja, hogy mennie kell, mert hosszútávon számolnak vele.
Egyelőre segédmunkásnak raktak be, de azt ígérték, hogy augusztusban lesznek új részlegek és ott mi vezetők leszünk. Nyáron képzésre is visznek minket külföldre.
A fiú hazaindul, János mellém lép:
Tudod, milyen sok ilyen ember van, mint István? Aki tanulni, fejlődni szeretne? Ha át lehetne szervezni ezt szegénységben, tudatlanságban tartó rendszert és nem lenne átitatva előítéletekkel, gyökeresen változna minden. Mi hasznot szeretnénk hajtani ennek az országnak.
