Könyvek, rajzfilmek, filmek és animációk közvetítésével a mosómedve világszerte ismert faj, a gyűrűs farkú, álarcos bandita sokak szívébe belopta magát. A valóságban is egy kedves külsejű lény, megrögzött higiéniás kényszerével pláne sokakat levesz a lábáról. Az idill azonban csupán addig tarthat, amíg a Mosó Masák valódi őshazájukban, Észak-Amerikában végzik a dolgukat, kontinensünkön pedig legfeljebb vadasparkokban találkozunk velük.
Manapság ugyanis a mosómedvék elterjedtek az egész világban, Európa nagy részén is, egyes államokban ugrásszerűen nő a vadon élő egyedek száma, és bár pontos felmérés nem készült, de Magyarországon is egyre nagyobb területeket népesítenek be. Hiába „cuki” állat, inváziós fajként, ügyes opportunistaként
A mosómedvék kezdődő hazai invázióját megállítani hosszú távon valószínűleg nem lehet, már csak azért sem, mert folyamatos az utánpótlás. Küzdeni ellenük pedig azért is nehéz, mert a laikus tömeg gyakran védené, etetné őket, gondoskodna róluk, hiszen olyan aranyosak és jópofák. Ellenben egész évben vadászható faj, egyre gyakrabban szerepel az itthoni terítékeken, ám ez legfeljebb az egyedszám korlátozására elég.
Hogyan került a mosómedve a magyar erdőkbe? Mit érdemes róla tudnunk, és milyen potenciális veszélyt hordoz? És egyáltalán, miért mos a mosómedve? Dr. Katona Krisztián biológust, a MATE Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének docensét kérdeztük.
Mindent megeszik
Először is ismerjük meg a fajt. A mosómedvefélék családjába több faj tartozik, de maradjunk ennél a közismert fickónál, amúgy is ő a család névadó típusfaja. Észak-Amerikában őshonos, nedvesebb környezetben, lombhullató erdőkben van igazán otthon, fontos számára a víz közelsége. A ragadozók rendjébe tartozik, azonban mindenevő. bár egyik legközelebbi rokona az ormányos medve – ami egyébként szintén nem medve. Ilyen bonyolult a rendszertani nómenklatúra.
A mosómedve súlya általában 5–7 kilogramm, testhossza 55–75 centi, amire jön még az akár 25–30 centis farok. Nem alszik téli álmot, hanem jókora zsírréteget halmoz magára, ezzel igyekszik kihúzni a legkeményebb, táplálékban szegény időszakot, amikor – jellemzően januárban – az aktivitása is erősen csökken. Alapvetően magányos állatként tartjuk számon, de a nőstény ellés után egészen a következő tavaszig együtt él 2–6 kölykével, miközben a hímek kisebb koalíciókat, bandákat alkothatnak.
Gyorsan fut, jól úszik és remekül mászik, kiváló tulajdonságait pedig ki is használja a táplálékszerzés során
– mondja a 24.hu-nak Katona Krisztián.
A hivatalosan mindenevőnek kategorizált mosómedve tényleg mindent megeszik: növények, gyümölcsök, mezőgazdasági termények, kisemlősök, madárfiókák és tojások, a vízi és szárazföldi ízeltlábúak és puhatestűek szinte teljes skálája, rovarok, hüllők és kétéltűek egyaránt szerepelnek az étlapján.
Óriási károkat okozhat
Átfogó kutatás nincs erre vonatkozóan, de a behurcolt mosómedvék potenciálisan komoly fenyegetést jelentenek Európa élővilágára azzal, hogy rengeteg védett állatot elpusztítanak. A hazai zsákmányfajok számára ráadásul teljesen új veszélyforrást jelentenek, sokszor nincs ellenük alkalmazandó stratégiájuk.
Gyakran megesik, hogy az idegenhonos fajok új hazájukban változtatnak a viselkedésükön, de a mosómedve egyik lehetséges kedvezőtlen hatását, a fészekprédálást például Katona Krisztián és kollégái terepi kísérletben már bizonyították az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium Invázióbiológiai Divíziójának keretein belül.
Nem szükséges hosszasan ecsetelni, mekkora baj lesz, ha a jelenlegi ragadozók mellett még több ezer vagy több tízezer álarcos bandita, sőt bizonyos értelemben kifejezett specialista is rájár majd a fészkekre. És akkor még a védett hüllőkről, kétéltűekről, rákokról és kagylókról nem is beszéltünk. Az sem mellékes, hogy mindenevőként gyümölcsösöket, kertkultúrákat és szántóföldi növényeket is károsítanak, a kukorica például kifejezett a kedvencük.
Emellett konkurenciaként jelennek meg a kisragadozókkal szemben, a szakember szerint Európában különösen az európai nyércre és a görényre lehet hatásuk, illetve számos olyan parazitát és betegséget is hordozhatnak, amik aztán az őshonos fajainkat is sújtják.
Embert is fertőzhet
A rókához hasonlóan nagyszerűen feltalálja magát városi környezetben, sőt, kifejezetten élvezi annak előnyeit: míg természetes erdei élőhelyén átlagosan 8 példány él egy négyzetkilométeren, addig a városi egyedsűrűség ennek több mint tízszerese is lehet, Németországban mértek 100 állat/négyzetkilométer értéket is, de amerikai városokban még ennél is nagyobb sűrűséget regisztráltak.
Mivel vadon már megtelepedett, ezért előbb-utóbb várhatóan hazánk településeire is beköltözik. Sokat talán már nem is kell várni, idén február elején Érden egy feltehetően fogságból meglépett mosómedvét üldöztek a tűzoltók. Épp az ilyen szökések miatt tiltott már a mosómedve háziállatként való tartása az invázió megelőzését, visszaszorítását célzó magyar és uniós szabályozás szerint.
A faj városi térnyerését egyébként jól mutatja, hogy a köznyelvben nevezik trash pandának (kukázó panda) is: álarca miatt tényleg hajaz kicsit a pandára, és folyamatosan kukákban ücsörögve lehet vele találkozni. A mosómedve az opportunista állati viselkedés tankönyvi példája.
A jópofaságon túllépve viszont a vad mosómedve emberi környezetben a legkevésbé sem kívánatos. A teljesség igénye nélkül: terjesztheti például a kutyákra halálos szopornyicát, a minket is fenyegető veszettséget, illetve a mosómedve orsóférget,
Bár rendkívül ritka – az Egyesült Államokban pár tucat halálesetért felelős –, akkor is valós veszély. Gondoljunk csak bele, ahogy cukiságuk okán Mosonmagyaróváron a polgárok rendszeresen etetik a hódpatkányokat, úgy egyszer majd a mosómedvét is így próbálhatják magukhoz édesgetni.
Miért mos a mosómedve?
Visszatérve a természet megszokott rendjéhez, Katona Krisztián sokunk gyerekkori illúzióit rombolja szét azon kijelentésével, miszerint a mosómedve nem is mos. Legalábbis úgy nem, ahogy mi gondoljuk, hanem állandó vízben turkálásával egy olyan érzékszervét tökéletesíti, amit rajta kívül kevés ragadozó használ: a tapintását.
A mancsában tízszer annyi érzékelőideg van, mint az emberi kézben, agya érzékelésért felelős egységeinek több mint fele a tapintással szerzett információk feldolgozásáért felelős.
A vízben matatva puhítja a bőrét, ami ezáltal érzékenyebbé válik, illetve, amikor látszólag szorgosan forgatva mos valamit, akkor valójában tanulja felismerni az adott tárgyat a mancsaival. Kifejezetten jól jön e képesség, ha sötét, szűk odúkat kell gyorsan és hatékonyan kifosztani, vaksötétben is gyorsan felismerni az élelmet, vagy egy tó, patak iszapját dagasztani kagylók, rákok és egyéb gerinctelenek után kutatva.
Emberi segítséggel hódított
Húsát sokan fogyasztják, prémje értékes, illetve házikedvencként is tartják/tartották – e három tényező következményeként pedig az emberek keresztül-kasul hurcolták a világon a XX. században. Ma már jelen van egész Észak- és Közép-Amerikában (utóbbit még önerőből hódította meg, Alaszkába viszont betelepítették), Ázsiában, és – ami témánk szempontjából a legfontosabb – Európában.
Németországban az 1930-as években azért engedtek szabadon néhány párt, hogy színesítsék velük „a Birodalom” faunáját, változatosabbá tegyék a vadászatokat, és ugyanezen okból cselekedtek hasonlóan a Szovjetunió korabeli illetékesei is. Több országban létesítettek szőrmefarmokat, ahonnan természetesen történtek szökések, és nyilvánvalóan a háziállatként tartott mosómedvék közül is rendszeresen lógott meg egy-egy példány.
Ráadásul mindez múlt időben értendő, mert a nutriához hasonlóan hazánkban 2010-től az őshonos növény- és állatvilágra ökológiai szempontból veszélyes fajok közé tartozik, az EU pedig 2016-ban felvette azon idegenhonos inváziós fajok listájára, közé, amelyek ellen közös és egységes fellépésre van szükség. Magyarán csak állatkertben, vadasparkban, illetve külön engedéllyel tartható.
Százezres, milliós nagyságrend
Kontinensünkön tehát csaknem egy évszázada jelen van a mosómedve, de tömeges terjedése csupán az utóbbi évtizedekben kezdődött. Ennek több oka lehet, leginkább az állat kiváló alkalmazkodóképessége, szaporasága és a nőstények szorosabb társas kapcsolatai; de akár az is, hogy mivel inváziós fajjá nyilvánították, és felkerült a különböző tiltólistákra, sokan szabadon engedték az állataikat. A számok mindenesetre elképesztőek.
1945-ben mindössze Brandenburg környékén észleltek vadon élő mosómedvéket, a populáció egyedszámát körülbelül két tucatra becsülték, pontos kutatások viszont azóta is hiányoznak. Ahogy nőtt a számuk, és az emberek rájöttek, hogy ebből még baj lehet, vadászhatóvá tették Németországban (is) – a terítékre hozott mosómedvék ugyan csak a jéghegy csúcsát mutatják, de jól jelzik a probléma súlyosbodását. Még mindig Németországban maradva:
- 1995-ben 3000,
- 2014-ben 101 ezer,
- 2023-ban pedig már 202 ezer mosómedvét lőttek ki.
Magyarországon még viszonylag kevés a mosómedve, az első észlelés 1982-ből a nyugati határnál fekvő Lövő község környékéről való, feltehetően Ausztriából kóborolt át egy példány, 1998-ban viszont már egy vemhes nőstényt fogtak egy gödöllői fácántelepen. Innentől kezdve pedig minden évben megjelenik a vadászati terítéken: 2020-ig átlagosan kevesebb mint 10 példány, majd attól fogva már 15–20.
A mosómedvék kutatásával jelenleg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem projektjeiben foglalkoznak. Katona Krisztián és munkatársai a lakosság segítségét is kérik, hogy észleléseiket jelentsék az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium Invázióbiológiai Divíziójának honlapján keresztül.
A hazai tudományos eredmények és vadászati statisztikák alapján Pest és Bács-Kiskun vármegyében már kialakult egy-egy stabil gócpont, amelyek kezdenek összeérni. Tavaly Szabolcsban is lőttek mosómedvét, és állandó lehet a beszivárgásuk a környező országokból is
– emeli ki a szakember.
Magyarán kimondhatjuk, hogy a mosómedve hazánkban már megtelepedett, elűzni, kiirtani csak folyamatos, nagy erőfeszítések árán lehetséges. A cél leginkább a populációk féken tartása lehet vadászattal még akkor is, ha ez sokakban kelt negatív érzéseket. Maga az állat tényleg nem tehet semmiről, nem ő akart idejönni, és nem tudatosan dúlja fel az őshonos élővilág egyensúlyát. Fészkek kirablása, védett állatok és a termesztett növényeink elfogyasztása eredendően a mi lelkünkön szárad, és nekünk kell azt is felvállalni, hogy tegyünk ellene – hiába cuki a mosómedve, nincs helye sem az erdeinkben, sem a városainkban.
