Tudomány

Agresszívan terjed a hódpatkány Magyarországon

PATRICK PLEUL / dpa-Zentralbild / AFP
PATRICK PLEUL / dpa-Zentralbild / AFP
A Dunántúl már gyakorlatilag elesett, a termetes, inváziószerűen terjedő rágcsálók komoly természeti és gazdasági károkat okozhatnak. A nutria nagyon hasonlít a hódra, de sok patkányszerű vonás is felfedezhető benne: alapvetően egy „cuki” állat, mégis a legjobb lenne teljesen megszabadulni tőle.

„Coypu” – mondták a dél-amerikai őslakosok a spanyol hódítóknak, amikor azok egy Európában ismeretlen állat neve után érdeklődtek. Az indiánokhoz hasonlóan aztán ők is hamar megkedvelték, jó ízű húsa és kiváló minőségű prémje miatt nagy becsben tartották. A neve viszont valahogy nem feküdt a nyelvükre, ezért elkezdték nutriának nevezni, ami spanyolul vidrát jelent, a név pedig rajta is ragadt az állaton.

Való igaz, hogy életmódja szorosan a vízhez köti, de egyrészt a vidrával ellentétben rágcsáló, másrészt sokkal inkább a hódhoz hasonlít. Mondhatni megszólalásig, az avatatlan szemlélő habozás nélkül „lehódozná”. Látni fogjuk, hogy azért sok patkányszerű vonás is van benne, így aztán a faj legtalálóbb elnevezését a régi magyar állattani irodalomban találjuk: hódpatkány.

Alapvetően kifejezetten cuki állatról van szó, nagy fogai miatt mintha hunyorogva szaglászna körül a világban, a parton kissé esetlenül mozog, és hát értelmi képességeivel sem igazán büszkélkedhet.

DELFINO Dominique / hemis.fr / AFP Hódpatkány

A nutria azért került most célkeresztünkbe, mert évek óta agresszívan terjeszkedik hazánkban, a legfrissebb hírek szerint épp a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság területét hódítja. A maga kategóriájában nagytestű, idegenhonos faj nagy tömegben komoly természetvédelmi és gazdasági károk okozója lehet, olyannyira, hogy minden egyes példánytól meg kellene szabadulnunk. Ami szinte lehetetlen.

Hogyan került hozzánk a hódpatkány egy óceánnyi távolságból, mit érdemes tudnunk a fajról, és miért káros a jelenléte? Dr. Katona Krisztián biológust, a MATE Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének docensét kérdeztük.

A hódpatkány zöld utat kapott

A faj Dél-Amerikán belül Patagónia területén őshonos, de mára széles körben megtalálhatók vadon élő populációi Észak-Amerikától Ázsiáig, Európától Afrikáig. Terjedésének fő oka az ember. Értékes bundájára alapozva világszerte sorra alapították a szőrmefarmokat, az üzlet legnagyobb felfutása a XIX-XX. századra esett.

Sok állat időközben is megszökött, majd ahogy változott a divat, a telepeket felszámolták, a nutriákat pedig gyakran szabadon engedték

– mondja a 24.hu-nak Katona Krisztián.

Innentől nincs több kérdés, a jelenség a szemünk előtt játszódik napról napra: az idegenhonos faj jól érzi magát új környezetében, szerencsés esetben maga mögött hagyta ragadozóit, kórokozóit és élősködőit, ezért újabb és újabb területeket meghódítva aktív terjeszkedésbe kezd. A nutria esetén olyan aktívba, hogy hazánkban már egy 2010-es kormányrendelet az őshonos növény- és állatvilágra ökológiai szempontból veszélyes fajok közé sorolta. Az Európai Unió pedig 2016-ban felvette azon idegenhonos inváziós fajok közé, amelyek ellen közös és egységes fellépésre van szükség.

Ha kilépünk egy kicsit moralizálni a tudomány bástyái mögül, a nutria esete nem egyedi. Az ember magával hurcolta azért, hogy ő maga bújhasson a bundájába, majd mikor ráunt, egyszerűen magára hagyta. A hódpatkány ezzel lehetőséget kapott a terjeszkedésre, amit ki is használt, és most azt rombolja, ami nekünk kedves: őshonos élővilágunkat és az élelmünket. Amire értelemszerűen pusztítás a válasz.

Magyarországon az 1990-es években ért véget az utolsó nagy nutriatenyésztési hullám, az invázió azonban csak az utóbbi néhány évben öltött látványos méreteket. A kormányrendelet tanúsága szerint a szakemberek előre látták a bajt – más kérdés, hogy még nem történtek megfelelő mértékű erőfeszítések az elhárítása érdekében. Jelenleg azt sem tudjuk, hogy hazai szőrmefarmról származó állatok vagy a szomszédos országokból, természetes úton érkezett egyedek kezdték-e az inváziót.

Katona Krisztián és munkatársai egyebek mellett a hazai nutriákról is gyűjtenek mintákat és adatokat az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium Invázióbiológiai Divíziója keretein belül, az itt elvégzett genetikai vizsgálatok alapján várható majd válasz az eredeti kérdésre is. Addig is lássuk, kivel, mivel állunk szemben.

Ezért hód, ezért patkány, és ezért csak az embertől kell félnie

A hódpatkány a világ legnagyobb rágcsálói közé tartozik, testhossza 40-70 centiméter, amit egy nagyjából 30 centi hosszú farok told meg. Átlagos súlya 6-8 kilogramm, de a biológus elmondta, gyűjtöttek már be 10 kilós példányt is a szomszédos Szlovákiából. Hatalmas, narancssárga metszőfogai messziről virítanak, hasonlót csak rajzfilmek eltúlzott figuráin vagy élőben a hódnál láthatunk.

A két faj mérete, színe és fogai alapján könnyen összetéveszthető, ám míg a hód pofája egyszínű barna, addig a nutria szolid, fehér „arcmaszkot” visel és bajsza is tele van fehér szálakkal. Úszás közben – ahogy a leggyakrabban láthatjuk – a feje és a háta is kilátszik a vízből, míg a hód csak a fejét tartja a felszín felett ilyenkor. Kisebb-nagyobb vízfolyások, tavak mentén él a partfalba ásott kotorékban, amelynek kijárata a víz alá is nyílhat, ebben is a hódra hasonlít.

Ervin Horesnyik / Biosphoto / AFP Nutria mosakszik a tó partján.

Ha viszont kisétál a partra, a farka elárulja, miért patkány a második neve: a hód lapos evezője helyett a nutrián hengeres „patkányfarkat” látunk, és utóbbi rágcsálóra hajaz a szaporasága is. Négy-öt hónaposan válik ivaréretté, ettől kezdve a nőstény évi 2-3 alkalommal fial, ami után pár nappal ismét készen áll a párosodásra.

Átlagosan 5-6 utódot hoz világra egyszerre, de szintén Szlovákiában, a magyar határ közelében, a kutatók ejtettek már el olyan nutriát, amelyikben 13 embrió volt. Ráadásul a szaporodása nincs szezonhoz kötve, és még az ínségesebb őszi hónapokban is akár 10-nél több utóda lehet. Kiváló úszó, veszély esetén a legrövidebb úton a vízbe menekül, és soha nem is távolodik el nagyon a biztonságot nyújtó közegtől, a part menti sávban táplálkozik.

A szárazföldön kissé esetlenül mozog rövid lábain, ráadásul nem túl intelligens állat, nagyon könnyű csapdába ejteni

– teszi teljessé a képet Katona Krisztián.

Ettől függetlenül Magyarországon az emberen kívül mástól nem kell tartania, legfeljebb az aranysakál vagy nagyobb testű kóbor eb számára lehet potenciális préda, a magányos ragadozóra viszont még így is veszélyes. A nutria ugyanis agresszívan, nagy termete, de főleg veszélyes metszőfogai segítségével igen eredményesen védi az életét – ebben a cikkben mutattuk be Pipacs esetét egy hóddal, a labrador-vizsla keverék kutya jóformán csak a szerencsének köszönhetően élt túl.

Növények, kagylók, madarak

A nutriák vegyes csoportokban élnek, a felnőtt és fiatal egyedek az aktuálisan nevelt kölykökkel együtt, akik ivarérettségüket elérve a víz mentén vándorolva keresnek maguknak saját otthont. Így aztán adott partszakaszon egyszerre 8-10 példány van jelen, és több fronton is károkat okoz. Egyrészt az üregeket sokszor a gátak falába mélyítik, ami idővel jelentősen gyengíti a védműveket.

Másrészt egyenként is nagy mennyiségű növényt fogyasztanak, ám megeszik például a kagylókat is, hatalmas pusztítást visznek végbe a környék vízi és vízparti élővilágában. Közvetett negatív hatásként ilyenkor az őshonos növények helyét rendre inváziós, behurcolt fajok veszik át.

Illetve ha a vetés elég közel van a vízhez és/vagy a természetes táplálék elfogyott, akkor a szántóföldeket veszik célba, ahol jókora mezőgazdasági károkat okozhatnak. Harmadrészt a mozgásukkal úgyszintén rombolnak: akaratlanul ugyan, de szétrombolják a nádban, sásban költő madarak fészkeit, széttapossák a tojásokat.

DELFINO Dominique / hemis.fr / AFP

A Dunántúl már elesett

Nagy tömegben a kártétel nyilván nagyságrendekkel nő, márpedig a hódpatkány immár valóban özönszerűen terjed. A legnagyobb gócpont a Szigetközben található, Katona Krisztián szavaival a helyzet itt már „szinte reménytelen”. Innen kezdett hódítani a Duna mentén Budapestet is beleértve – a fővárosban Soroksár környékén találkozni nutriával –, a Börzsönyben az Ipolyt követve, de egyre több észlelése történik a Balaton-felvidéken, a Zalában, a legutóbbi hírek szerint pedig már a Dráva vonalán is felbukkant.

Jelenleg azt mondhatjuk, hogy a nyugati országrészben már elterjedt, a hód példája alapján pedig néhány év alatt hazánk teljes területét meghódíthatja

– foglalja össze a szakember.

A helyzetet csak rontja, hogy jól urbanizálódik, azaz remekül kihasználja a városi lét nyújtotta előnyöket – a Tatai-tónál még az is rendszeresen megfigyelhető, ahogy emberek etetik a „cuki” állatokat. És pont ez a cukiság az egyik, a fajjal szembeni védekezést hátráltató tényező, mert az emberek sajnálják, pedig a megoldás egyértelműen a nutriák irtása lenne. A vadászok rendelkeznek az ehhez szükséges leghatékonyabb és leghumánusabb módszerekkel, eszközökkel, ám a faj hazánkban a nem vadászható kategóriába tartozik, és érthető módon nem sokan erőlködnek azért, hogy ez megváltozzon. Ekkor ugyanis a nutriák által okozott károkért is az illetékes vadásztársaságoknak kellene felelniük.

A hazánkban nem vadászható és nem is védett állatok elpusztítása meglehetősen komplex kérdés, a faj teljes kiirtása Magyarországról pedig a gyakorlatban lehetetlen. Egyetlen sikertörténetet ismerünk az USA Maryland államából, ahol 70 alkalmazott a földtulajdonosok aktív támogatásával 15 év alatt mintegy 15 ezer nutria elpusztításával gyakorlatilag lenullázta az állományt. Óriási különbség viszont, hogy ott egy félszigetről volt szó, amit el tudtak zárni a további invázió elől, ami Magyarország esetében megvalósíthatatlan.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint tehát a jövő sok nutriával fog telni Magyarországon, akiktől megszabadulni soha nem fogunk, legfeljebb gyéríthetjük a helyi állományaikat.

A küzdelemben és a kutatásokban a lakosság is sokat segíthet azzal, ha nutria megfigyeléseit megosztja a szakemberekkel ezen a honlapon.

Kapcsolódó
Egyre több hazánkban a 20 kilós rágcsáló
Visszatértek a hódok Magyarországra és köszönik, jól érzik magukat. Mérnöki szaktudásuk életmentő az eltűnőben lévő vizes élőhelyek számára, ám az emberekkel gyakran kerülnek összeütközésbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik