Tudomány zöldövezet

Idén is rekordot dönt a szén-dioxid-kibocsátás

AerialPerspective Images / Getty Images
AerialPerspective Images / Getty Images

A Dubajban, az ENSZ éghajlatváltozási csúcstalálkozóján (COP28) közzétett friss jelentés alapján rekordmagas lesz idén a fosszilis energiahordozókból származó globális széndioxid-kibocsátás mértéke – írja az MTI. A több mint 90 intézményt képviselő szakértők szerint ez súlyosbítja az éghajlatváltozást és még pusztítóbb szélsőséges időjárási viszonyokat idéz elő.

Az adatok alapján a 2023-as szén-dioxid-kibocsátás kissé meghaladja majd a tavalyi, ugyancsak rekordmértékű értéket.

Az országok globálisan várhatóan összesen 36,8 milliárd tonnát fognak kibocsátani, ami 1,1 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest, a földhasználatból származó kibocsátást is figyelembe véve pedig a globális szén-dioxid-kibocsátás idén 40,9 milliárd tonna lesz.

A kutatók szerint az emberiség egyre távolabb kerül a felmelegedés 1,5 Celsius-fokban történő korlátozásától. „Most már elkerülhetetlennek tűnik, hogy túllépjük a párizsi megállapodás 1,5 Celsius-fokos célját” – mondta Pierre Friedlingstein, az Exeteri Egyetem munkatársa és a vizsgálat vezetője.

A 2015-ös párizsi klímaegyezményben az országok megállapodtak abban, hogy a felmelegedést az évszázad végére jóval 2 Celsius-fok alatt tartják, lehetőleg nem haladják meg az 1,5 Celsius-fokot. Ezen szint felett a klímaváltozás nagyon súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel járhat. „A COP28-on a fosszilis energiahordozók kibocsátásának gyors csökkentéséről kell megállapodni, még a 2 Celsius-fokos cél életben tartása érdekében is” – emelte ki Friedlingstein.

Az IPCC, az ENSZ éghajlat-változási tudományos testülete szerint a világ kibocsátásának 43 százalékkal kell csökkennie 2030-ig, hogy tartani lehessen a 1,5 Celsius-fokot, ehelyett viszont a kibocsátás az elmúlt években magasabb lett. A koronavírus-járvány rövid időre megtörte ezt a tendenciát, de az emisszió mára ismét 1,4 százalékkal meghaladja a pandémia előtti szintet.

Az új jelentés alapján ígéretes, hogy az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is mérséklődik a kibocsátás, részben a szénerőművek leállításának köszönhetően. Összességében a világ emissziójának 28 százalékát adó 26 országban csökken ez mutató.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik