III. Jenő pápa hívására Európa olyan hatalmasságai készültek keresztes hadjáratra 1147-ben, mint VII. Lajos francia király és III. Konrád német császár, illetve utóbbi vazallusai: a lengyel és a cseh cseh fejedelem. A hadjárat hírét véve II. Géza magyar király joggal aggódhatott, az I. keresztes hadjárat (0195-től)ugyanis keserű tapasztalatokkal járt.
Raboltak, gyilkoltak, fosztogattak
A Szent István által megnyitott zarándokúton ugyan a fősereg három hét alatt áthaladt, ám a Száván való átkelésről lemaradt 16 keresztes utóvéd zsákmányolni kezdett. Őket a zimonyiak lefegyverezték, és a főseregig üldözték, fegyvereiket és ruháikat pedig a várfalra akasztották – írja a Múlt-Kor.hu.
Már az incidens előtt megérkezett az országba a „népi keresztesek” újabb serege, akiket Kálmán király azzal a feltétellel engedett át, hogy tartózkodnak az erőszaktól és a károkozásoktól. Zimonyig nem is volt gond, ám ott meglátva bajtársaik ingóságait a várfalon, azt hitték, hogy tulajdonosaik életét is kioltották. A várat megostromolták és a lakosok felét lemészárolták, majd a király haragjától félve gyorsan délnek folytatták útjukat.
A francia Folkmar Morvaország felől érkezett Magyarországra. Keresztesei útját már addig is fosztogatások és gyilkosságok kísérték, amelyeket a Felvidéken is folytattak egészen addig, amíg Kálmán Nyitra mellett bekerítette és megsemmisítette őket. Még hírhedtebb volt a Gottschalk vezette haderő, amelynek vonulása a mosoni kapun történő átkelés után röviddel lerészegedésbe, öldöklésbe, köztük egy fiú karóba húzásába torkollott. A király felmentő serege szórta szét a Rajna-mentiekből és bajorokból verbuvált sereget.
Emicho gróf csapatai már a német városok zsidóinak lemészárlásával szereztek hírnevét, mire a magyar határhoz értek. Kálmán király ezért megtagadta bebocsátásukat, amire karddal törtek utat maguknak. Moson ostromába is belekezdtek, azonban a megfelelő időben kitörő várvédők még a királyi sereg beérkezése előtt kiverték az országból ezt a keresztes sereget is.
Az 1096-os év során még két, immár „lovagi” sereg ejtette útba Magyarországot Jeruzsálem felé vezető útján. Bouillon Gottfried, Alsó-Lotharingia hercege már túszul adta fivérét, Balduint, a későbbi jeruzsálemi királyt Kálmánnak, és halálbüntetés terhe mellett tiltotta meg az erőszakoskodásokat. Kálmán a Duna túloldalán követte őket a királyi sereggel, majd békével vált el Jeruzsálem későbbi meghódítójától. Hasonlóan békés volt az 1101-es aquitániai és bajor hercegek vezette lovagi sereg átvonulása is.
Ellenséges és baráti had
II. Géza korára még élesebbé vált a helyzet, III. Konrád ugyanis mindenáron meg akarta szerezni magának Magyarországot, 1147 júniusában pedig 20 ezer fős keresztes sereggel érkezett a magyar határra. Átvonulása inkább volt ellenséges, mint baráti, de nem támadta meg Magyarországot: nem akarta a hátrahagyott birodalmát egy magyar támadásnak kitenni, amíg ő a Szentföldön tartózkodik. Ugyanakkor fegyverei árnyékában tetemes vagyonokat csikart ki „adományként” a magyarországi egyházaktól.
VII. Lajos már barátként érkezett az országba nem sokkal Konrád után, sőt vállalta Géza csecsemő fiának, a későbbi III. Istvánnak keresztapaságát is, így rokonságba került a magyar uralkodóval. A francia király serege tizenöt nap alatt végigvonult az országon, A második keresztes hadjáratnak – az elsővel ellentétben – így vérontás nélkül sikerült folytatnia az útját Palesztinába.
