Tudomány zöldövezet

Mamut-DNS-t találtak elefántcsontokban

Gyapjas mamut DNS-ét mutatták ki Kambodzsából származó, elefántcsontból készült csecsebecsékben.

A faj 10 ezer éve kihalt, génjeinek „fennmaradása” meglepte a vizsgálatot végző WildGenes természetvédelmi szervezetet: már az első tesztek kimutatták a létezésüket, ami különösen szokatlan egy olyan trópusi ország termékeiben, mint Kambodzsa. A WildGenes az elefántcsontból készült tárgyak DNS-vizsgálatával igyekszik feltérképezni a csempészáru származását, hogy megkönnyítse a fellépést az elefántagyarral folytatott illegális kereskedelem ellen.

A civilszervezet szakértői egyelőre nem tudják megmondani, hogy a mamut-DNS felfedezéséből milyen következtetésekre lehet jutni az elefántok védelmét illetően.

A WildGenes célja létrehozni Phnompenben egy genetikai kutatólaboratóriumot a tiltott termékek származási helyének megállapítása céljából. Úgy vélik, ennek ismeretében hatékonyabb lehet a küzdelem az elefántcsont-kereskedelem ellen – írja az MTI.

Alex Ball, a szervezet programigazgatója szerint a világon évente 30 ezer elefántot ölnek meg az agyarukért, és Kambodzsa az egyik olyan hely, ahol növekvőben van az elefántcsonttal folytatott tiltott üzletelés.

Illusztráció: RAUL LUNIA / LEEMAGE

Ajánlott videó

Olvasói sztorik