Tudomány

“Tegnap ismét megszégyenítettek”

Az állapotos zsidó nő volt a nácik szemében a leggyűlöltebb. Az üldöztetést asszonyként, anyaként, nőként borzalmasabb volt elviselni, mint férfiként.

A náci ideológia szemszögéből egyetlen zsidónak – legyen az nő, férfi, idős vagy gyermek – sem volt helye és létjogosultsága a Német Birodalomban, valamint a befolyása alá került területeken élni. A nők holokauszt alatti tapasztalatai nem voltak teljesen különbözőek, de nem is lehettek azonosak a férfiakéval: számos olyan eset hozható példáként, amikor az egyéni megpróbáltatások másként érintették a két nemet – írja Huhák Heléna a levéltári forrásokat feldolgozó Archívnet.hu-n.

A XX. század első felében a zsidó nők és férfiak Nyugat- és Kelet-Európában is nemileg meghatározott világban éltek, amely különböző ismeretek, képességek elsajátítását alapozta meg és tette lehetővé számukra. Mindebből kiindulva kellett a náci támadással szembenézniük. A legtöbb zsidó azt hitte, a nácik különbözőképpen fognak bánni a nőkkel és a férfiakkal. Eleinte úgy vélték, csak a férfiak vannak igazán veszélyben, ezért nemileg meghatározott stratégiákat alakítottak ki a védelemre. A náci ideológiában a zsidó nők származásuk mellett a szexuális alsóbbrendűség jegyében hatványozottan veszélyeztetetté és duplán célponttá váltak.

“Milyen fontos, hogy a zsidó leüljön”

Ezen kívül olyan potenciális személyeknek számítottak, akik az elpusztítani kívánt közösség számát zsidó gyermekek világra hozásával gyarapították. Az állapotos zsidó nők nemcsak az egyik legvédtelenebb, hanem e speciális motivációból táplálkozó támadásnak is kitett embercsoportot alkották.


Letartóztatott zsidó nők Budapesten (Deutsches Bundesarchiv)

“Nagy plakátok hirdetik az utcákon; nekünk nem szabad tejet, tojást, vajat enni. Én, mint másállapotos kapok ugyan tejet, de csak a felét, mint a ker.[keresztény] állapotos. Lassan szeretnének minket kiéheztetni. Tegnap is megszégyenítettek, még most is vér szökik az arcomba, ha rágondolok. A villamoson egy nő átadta a helyét nekem, két nő megszólalt: nézd, milyen fontos, hogy a zsidó leüljön. Azt kérdezem, nem látja-e, hogy állapotos vagyok, azt feleli: na és, de zsidó! Vártam, hogy valaki szólni fog mellettem, de még az a nő is, aki átadta a helyét, elfordította a fejét. Rémes volt. Alig vártam, hogy lenn legyek a villamosról” – írta Dévényi Sándorné a Sztójay-kormány első rendeleteinek megjelenése után.

“Ezt a gyereket nem ölöm meg!”

Lehetetlen elképzelni, mit érezhetett, amikor a következő tanácsot kapta “B. dr.” feleségétől: “Nagyon rossz hírek vannak biztos helyről a deportálásunkról, ezért indítassam meg azonnal a szülést, hogy addigra, mire rám kerül a sor, én már egészséges legyek. De hiszen csak a 8. hónap elején vagyok. Nem lesz ez a gyerekre nézve veszélyes? – kérdem. De igen, mondja, számolni kell azzal, hogy a gyerek nem marad meg, de most nem az a fontos, hanem csak én, mert egy későbbi szülés valahol útközben kórház, orvos nélkül, mindkettőnkre nézve katasztrofális lehet. Zokogtam. Nem, nem teszem meg. Én mindenáron akarom ezt a gyereket, nem ölöm meg. Ha megtenném, ez azt jelentené, hogy feladtam a reményt és akkor az én életemet sem akarom menteni.”

A női szenvedéstörténetek egyedi jegyei – terhesség, kényszervetélés, sterilizáció, elmaradó menstruáció, szülés a táborban – olyan élmények, melyek hozzáadódtak a mindenki által átélt borzalmakhoz. „A nők abban a pokolban, amelybe kerültek, hamar megszűntek »nőnek« lenni – és a túlélők egy része hátralévő életében sem tudta már visszaállítani a pozitív viszonyt a »benne lévő nővel«.”

A hamis papírokkal való bujkálást gyakran lelkiismereti okok akadályozták. A nők – még ha segítő kezet is nyújtottak számukra – nem akarták relatív biztonságban tudni magukat úgy, hogy szeretteikről ezt nem mondhatták el. Teljes családok menekítése nehezen és csak kivételesen szerencsés esetben volt megoldható. A gyerekes anyák helyzete volt a legborzasztóbb, E egyrészt a segítőnek – ha akadt ilyen -, két személy elhelyezéséről, ellátásáról kellett gondoskodnia. Másrészt nem egy visszaemlékező számol be arról, hogy még ha sikerült is valahol meghúzniuk magukat, onnan hamar elküldték őket, mert a folytonos gyereksírás növelte rizikó sok jó szándékú ember bátorságát kioltotta.

Huhák Heléna cikkét, túlélők visszaemlékezéseit a megpróbáltatásokról ide kattintva olvashatja az Archívnet.hu-n.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.