Tudomány

A világ leghosszabb kísérlete 85 éve zajlik

Thomas Parnell 1927-ben kezdte meg a viszkózus folyadékokkal kapcsolatos kísérletét, és az eredményekre még mindig várunk.


A szurok viszkozitása nagyjából 230 milliárdszorosa a vízének
(Forrás: Queenslandi Egyetem)

Az ausztráliai Queenslandi Egyetem akkori professzora azt kívánta bemutatni, hogy – a közvélekedéssel ellentétben – a szurok szobahőmérsékleten folyékony és nem szilárd. A bizonyításhoz fogott némi olvasztott szurkot, majd három év lehűlési időt hagyva az anyagnak, elkezdte “átfolyatni” egy tölcséren.

Az első csepp nyolc évvel később esett le, a másodikra pedig további kilenc esztendőt kellett várni. A harmadik csepp elválása idején Parnell már halott volt, kísérlete azonban folytatódott – igaz, némi megszakítással.

A képen is látható szerkezethez nem nyúltak, csupán egy szekrény mélyére dugták el, ahonnan 1961-ben került elő John Mainstone-nak hála. A professzor az egyetemet 1975-re győzte meg, hogy az addigra történelminek számító kísérletet alakítsák állandó kiállítási darabbá.

Az igazán elszántak ma már webkamerán keresztül követhetik figyelemmel a roppant sűrű, de mégiscsak folyadéknak mondható anyag csepegését – az élmény szerintünk annál is jobb, mintha valaki egy növény fejlődését nézné egész nap. Mivel a kísérlet legutóbb 2000-ben cseppent egyet, a helyzet legközelebb valamikor 2013-ban lesz ismét érdekes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik