A Marvel’s Spider-Man a 2018-as év egyik legjobb videojátéka volt, és bár az eredeti Pókember mellett már akkor találkozhattunk Miles Morales karakterével, akkor valószínűleg még csak kevesen sejtették, hogy bő két évvel később már a Puerto Ricó-i gyökerekkel rendelkező afroamerikai srácot irányítva lengedezhetünk New York veszélyeket rejtő felhőkarcolói között.
Isten hozott Miles!
Fontos persze, hogy nem hagyományos folytatásról beszélünk, a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales lényegében egy önállóan futtatható kiegészítő, tehát olyasmi, mint amilyen az Uncharted: The Lost Legacy volt az Uncharted 4: A Thief’s Endhez képest. Ez jelentősen rányomja a bélyegét a játékidőre, illetve bejárható helyszínként is pont ugyanazt kapjuk meg, mint az óriási sikert arató előd esetében. A különbség annyi, hogy a mostani sztori télen játszódik, így végre a havas, karácsonyi fényekkel kivilágított, olykor hóviharoktól terhelt New Yorkban vehetjük fel a harcot az aktuális rosszfiúkkal.
A ránk váró történet ugyan nem vonultat fel olyan nagyágyúkat mint a korábbi játék, de ez semmit nem von le a Miles Morales értékéből, hiszen az Insomniac Games írói ezúttal is tökéletes arányérzékről tettek tanúbizonyságot. Ugyan kisebb léptékű sztorit kapunk, de ettől függetlenül sikerült érzelmekkel és drámával megtölteni a szuperhősös témát. Miles talán még Peter Parkernél is szimpatikusabb főhős, saját élettel, saját problémákkal, és a játék még azt is ügyesen megmagyarázza, hogy az új fiúnak miért a mentora nélkül kell szembenézni a Nagy Almát fenyegető újabb veszélyekkel.
Bár ezúttal kimaradtak az olyan kaliberű szereplők, mint Doktor Oktopusz, Skorpió vagy éppen Keselyű, de a Marvel fanatikusoknak így sincs oka panaszkodni. Feltűnik a képregényuniverzumból jól ismert, mindig rosszban sántikáló Roxxon vállalat, a Miles életéből kihagyhatatlan Prowler, sőt Pókember egyik régi ellenfele, Tinkerer (sokan Pléhsuszter néven emlékezhetnek rá) is, csak épp nem úgy, ahogy a rajzolt történetekben találkozhattunk vele. Emellett most sem maradunk utalások, kikacsintások és easter eggek nélkül, és az időközben elhunyt Stan Lee szereplőként ugyan már nem teszi tiszteletét, de egy róla készült szobor azért helyet kapott a játékban.
Másfajta Pókember
A Miles Morales a játékmenet alapjait illetően nem változott: megkapjuk a szabadon bejárható New Yorkot, random bűntényekkel, mellékküldetésekkel és begyűjthető cuccokkal, de a fejlesztők azért csavartak annyit a formulán, hogy ismét élmény legyen az új Pókember irányítása.
Miles kezdő, alig pár hónapja birtokolja képességeit, és ez jelen is van a mozgáskultúrájában, ami főleg hálóhintázás közben érhető tetten. Még nem olyan magabiztos, mint Peter Parker, kicsit nyeglébb, koordinálatlanabbak a mozdulatai, aminek hála még a jól ismert irányítás is újszerűnek hat. Ennél is fontosabb ugyanakkor, hogy hősünk eltérő képességekkel rendelkezik, mint az idősebb hálószövő.
Persze van pókösztöne, erős és megtapad a falon, de emellé képes bioenergiával teli, látványos kisülésekkel járó méregcsapásokat bevinni az ellenfeleknek, sőt rövid időre akár láthatatlanná is válhat – ami főleg azon helyzetekben jön jól, mikor feltűnés nélkül, szép csendben akarjuk elintézni a rosszfiúkat.
Mindezt megfejelik a különböző feladatok teljesítésével és a sztori előrehaladtával megnyíló új ruhák, illetve az eltérő előnyöket biztosító kütyük, amikkel részben most is testre szabhatjuk Pókembert. A mi kedvencünk a Pókmacskás kiegészítő, ami csak a sztori befejezése után érhető el, és ilyenkor egy, a hátizsákunkban megbújó, maszkos cica segít be a harcokban. De hasonlóan menő a Pókember: Irány a Pókverzum!-ból ismerős hacuka, aminél külön bekapcsolható, hogy hősünk ugyanúgy mozogjon, mint az animációs filmben, sőt még szövegbuborékokban megjelenő hanghatásokat is kérhetünk a harcok mellé.
Nextgen?
A játék egyaránt elérhető PlayStation 4 és az Európában november 19-én megjelenő PlayStation 5-re is, az újgenerációs konzol erejéből pedig adódnak komoly előnyök. A Miles Morales PS5-ös verziójából szinte teljesen eltűnt a töltés, a PS4 Pro esetében már megszokott módon a grafikai beállítások között választhatunk, hogy inkább a látványt vagy a gyorsaságot preferáljuk.
Előbbi esetben 4K/30 fps mellett megkapjuk a ray tracing technológiát, a szebb fényeffekteket és a részletesebb textúrákat, az utóbbi pedig 4K-t és 60 képkocka per másodperc képfrissítést jelent, valamivel visszafogottabb, de még mindig csodálatos látvány mellett. Játékélmény szempontjából ugyanakkor nincs eltérés, mindkét gépen ugyanazt az élményt kapjunk a pénzünkért.
Ezzel pedig el is értünk a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales egyik rákfenéjéhez: az árcédulához. A program összességében kevesebbet ad, mint a két évvel ezelőtti Marvel’s Spider-Man, de ettől függetlenül 21 ezer forintot kell fizetni érte, ami sokak számára lehet elfogadhatatlan. A játék sztorija ezúttal akár 6-7 óra alatt is teljesíthető, a mellékes küldetésekkel pedig maximum 15-20 óra hozható ki a programból, attól függően, hogy mennyire vagyunk ügyesek az extra feladatok megoldásában.
Ez jelentősen elmarad az előd játékidejétől, de ettől függetlenül úgy érezzük, hogy az új, magyar feliratot is tartalmazó Pókember megéri az árát, főleg azoknak, akik imádták a 2018-as játékot, és egyébként is nagy rajongói a falmászó szuperhősöknek. Lehet, hogy a Miles Morales nem biztosít annyi játékórát, mint például a hasonló árban lévő új Assassin’s Creed, de a sztori, a karakterek és a játékmenet együttesen most is olyan nagybetűs élményt biztosítanak, amire szuperhősös játék csak nagyon ritkán képes.
Példának elég elővenni az alig két hónapja megjelent Marvel’s Avengerst: kétségtelen, hogy ebbe a programba jóval több órát bele lehet ölni, de ettől még a Bosszúállókat felvonultató világmegmentés semmilyen szinten (történet, harcrendszer, hangulat, látvány) nem ér a Miles Morales nyomába.
