Tech

Puskás Ferenc is játszható lesz a FIFA 21-ben

Puskás Ferenc is játszható focista lesz az október 6-án, PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre érkező FIFA 21 videójátékban, hiszen bekerült a száz Icon játékos közé, és még azon belül is kiemelt helyre. Az Icon (korábban Legends) kártyákon szereplő legendás futballisták a focis játéksorozat Ultimate Team játékmódjában válogathatók be a felhasználók virtuális csapatába, és ez az első alkalom, hogy magyar focista is szerepel az elérhető lehetőségek között.

Fotó: EA

A játékot kiadó Electronic Arts augusztus 10-én tette közzé az Icon játékosok teljes, százas listáját, tizenegy focistával pedig kiemelten is foglalkoznak, és a külön leírást kapott legendák között megtaláljuk Puskás Ferencet is, méghozzá a francia Eric Cantona, a német Bastian Schweinsteiger, a kameruni Samuel Eto, az angol Ashley Cole, a cseh Petr Cech, a német Philipp Lahm, a spanyol Xavi, a szintén spanyol Fernando Torres és a szerb Nemanja Vidic mellett.

Az oldalra kikerült leírás szerint Puskás minden idők egyik legjobb csatára volt, aki a Real Madrid játékosai közül is kiemelkedett. A szöveg azt sem felejti el megemlíteni, hogy a magyar nemzeti válogatottat a vébé döntőig vezette, és 86 válogatott meccsen összesen 84 gól szerzett.

A száz Icon játékos, köztük Puskás Ferenc kiemelt helyen. Fotó: EA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik