Tech

Hatalmas siker a PlayStation 4 hattyúdala

Július 17-én jelent meg a PlayStation 4 utolsó nagy exkluzív játéka, a Ghost of Tsushima, ami hiába jelent meg mindössze egy hónappal a The Last of US Part II után, így is hatalmas siker lett, hiszen mindössze három nap alatt 2,4 millió példányt értékesítettek belőle – jelentette be a PlayStation brand a Twitteren.

Ez az eredmény ugyan elmarad a TLOU2-höz képest, de a szamurájos akciójáték még így is a PS4 konzol leggyorsabban fogyó új IP-je lett, tehát a Sucker Punch munkája úgy érte el az említett eladási számokat, hogy egy teljesen új játék, tehát nem egy folytatás vagy egy korábban létező cím mellékága.

Összehasonlításképp: a szintén kiváló Horizon: Zero Dawn című PS4-exkluzív programnak mindehhez 2 hétre volt szüksége.

A siker ráadásul abszolút megérdemelt, hiszen ahogy a tesztünkben is írtuk, egy olyan nyílt világú játékról van szó, ami hosszú napokra, akár hetekre képes lekötni az embert. A jól bevált formulának ezúttal a harcrendszer, a korszak és a helyszín ad egyedi ízt, de a tényleg csodálatos látvány is sokat dob az összképen, és érdemes kiemelni azt is, hogy a több tucat órára rúgó teszt során egyetlen említésre méltó hibával sem találkoztunk. Ha valaki rajong a nyílt világú akciójátékok műfajáért, annak kihagyhatatlan darab, és összességében tényleg egy olyan program, ami méltón búcsúztatja el a PlayStation 4 konzolt, mielőtt áttérnénk az újabb, és vélhetőleg még jobb élményeket tartogató PlayStation 5-re.

Ghost of Tsushima: nem okoz csalódást a PS4 utolsó nagy dobása
A Sucker Punch legújabb játéka méltón búcsúztatja el a PlayStation 4 konzolt, mielőtt áttérnénk az újabb, és vélhetőleg még jobb élményeket tartogató PlayStation 5-re.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik