Tech

Hamarosan úgy Mariózhatunk, ahogy korábban még soha

Az építőjátékairól híres LEGO és a videojátékokban utazó Nintendo öt éve döntött úgy, hogy egyesíti erőit, és ennek eredményeként jött létre az idén megjelenő LEGO Super Mario, amiről a dán játékgyártó dizájnmenedzsere, Jonathan Bennink mesélt nekem egy videóinterjú keretében.

A LEGO Super Mario nem egyetlen készlet, hanem egy több szettből álló téma, aminek az első három darabja augusztus elsején kerül forgalomba. A dánok és a japán Nintendo először öt évvel ezelőtt ültek össze, hogy együttműködésről tárgyaljanak, a hamarosan megjelenő készletekért felelős Jonathan Bennink pedig négy évvel ezelőtt kapta meg a feladatot, hogy kreatív vezetőként a játékgyártó oldaláról felügyelje a rendkívül népszerű Super Mario-videójátékokon alapuló új termékcsalád fejlesztését.

A munkám alapvetően az, hogy kitaláljam, miképp lehet új módon játszani a LEGO-val.

– válaszolta Jonathan, mikor arról kérdeztem, pontosan mi a feladat az ő pozíciójában, és kiemelte azt is, hogy főleg olyan projekteken dolgozik, amelyeknél videojátékos elemekkel bővítik a klasszikus, 62 évvel ezelőtt szabadalmaztatott, és azóta változatlan elven működő építőkockás játékot.

Jonathan Bennink. Fotó: LEGO Csoport

A képernyőről a gyerekszoba szőnyegére

Bennink korábban a LEGO Dimensions nevű konzoljátékon dolgozott, amelynél a minifigurákat és a valóságban összerakott építményeket lehetett megjeleníteni és használni a tévé képernyőjén megjelenő virtuális világban. A LEGO Super Mario viszont ennek pont az ellentettje, hiszen ahogy Jonathan is mondta, a nyáron érkező készletekkel lényegében a Nintendo videójátékai építhetők meg a valóságban:

A LEGO Dimensionsben összeépítetted a kockákat, és azok bekerültek a programba, a valódi játék pedig a képernyőn zajlott. Amire nagyon büszkék vagyunk, hogy ennél a termékvonalnál a valódi játék már a kockákkal történik.

A rendelkezésre álló elemekből kissé leegyszerűsített formában olyan pályák alkothatók, mint amilyenekkel a Super Mario platformjátékokban is találkozhatunk, azzal a csavarral, hogy Jonathan csapata a készleteket megfejelte olyan funkciókkal és interaktív elemekkel, amiknek hála életre kel az alapkészletben található, és az egész szisztéma lelkét jelentő speciális Mario figura.

Speciális, hiszen a LEGO még sosem dobott piacra hasonlót.

Nemcsak a formája és mérete más, mint egy hagyományos minifigurának, de a talpán található szenzorok felismerik a színeket és a speciális elemeket, a giroszkópnak és a gyorsulásmérőnek köszönhetően érzékeli, ha mozgatjuk, a hangszórójának hála beszélni is tud, a szemet adó kijelzők érzelmeket sugároznak, a mellkason található képernyő pedig különböző információkat közvetít a gyerekek felé.

Nem túlzás, hogy eddig Mario a LEGO legkülönlegesebb figurája. Fotó: LEGO Csoport

Utóbbira jó példa, hogy a talpon lévő szenzor érzékeli, ha sárga elemre rakjuk, és jelzi, hogy Mario épp homokra tévedt – a hangszóróból ilyenkor a szituációhoz illő hangok érkeznek. A kék kockák vizet, a zöldek füvet, a vörös alkatrészek viszont már lávát jelentenek, amitől a pocak kijelzője lángba borul, a szemek szenvedősre váltanak, hiszen a figura életet is veszít, ha ilyen veszélyes elemre téved.

Ennek azért van jelentősége, mert a pályán ugyanaz a feladat, mint a videojátékban: Marióval a startot jelentő pontból el kell jutni a célba. Útközben le kell győzni az ellenfeleket (a fejükre ugorva, amit a figura érzékel), az egyes pontok bejárásával és a platformok mozgatásával érmék, a kérdőjel alakú kockákra ugorva pedig különböző extrák gyűjthetők. Például egy gomba, ami akkor jön jól, ha Mario a korábban említett lávába lép: a kalapos növény birtokában nem veszít életet (ugyanúgy, mint a videojátékban), hanem folytathatja az útját a végcél felé. Mindezt ráadásul időre, 60 másodperc alatt kell teljesíteni, és az ügyesség abban mérhető, hogy kinek sikerült a legtöbb érmét gyűjteni a pálya teljesítésével.

Így néz ki egy Super Mario pálya, ha LEGO-ból építi az ember. Fotó: LEGO Csoport

A begyűjtött érméket látva persze felmerült bennem a kérdés, hogy lesz-e lehetőség valamilyen formában elkölteni őket, de Jonathan rögtön elárulta, hogy nem, és azt is megmagyarázta, miért döntöttek így:

Az érméket nem lehet elkölteni, ehhez ragaszkodott a Nintendo, hiszen amint vásárolni lehet velük, rögtön minden a harácsolásról fog szólni, amitől eltűnhet a pálya végigjátszásának élménye. Az érmék lényege, hogy jelezzék, megfelelően használjuk az interaktív elemeket, és lehetővé teszik, hogy a játék közösségi élmény legyen: megkérhetők a testvérek, anyu vagy apu, hogy próbáljanak meg nálunk jobb eredményt elérni a pályákon.

Saját pálya, egyedi kihívások

Felnőtt szemmel mindez persze túlságosan egyszerűnek tűnhet: csat át kell emelni a figurát a pálya elejéből a végébe, és ennyi volt a móka. A gyerekek persze nem így gondolkodnak, ők játszani akarnak, leutánozni a képernyőn látottakat, ami számukra kiváló szórakozás lehet. Úgy Mariózhatnak, ahogy korábban még soha, ráadásul csak a kreativitásukon múlik, hogy milyen pályákat építenek. A rendszer ugyanis moduláris, nincsenek kötöttségek, és bár a fejlesztők készülnek alapötletekkel, de a szisztémát kiismerve már csak a gyerkőcökön múlik, miképp élnek a rendelkezésre álló lehetőségekkel.

„Ez az a rész, ahol igazán tetten érhető a LEGO lényege, hiszen bármi, ami a start és a cél között épül, az már pályának számít. Nincsenek jó vagy rossz megoldások, ugyanakkor Mario eltérően reagál arra, hogyan van felépítve a pálya és miképp játszunk vele” – magyarázta Jonathan, hogyan nyújthat változatos szórakozást az elsőre viszonylag egyszerűnek tetsző, 231 alkatrészt számláló kezdőkészlet.

Moduláris rendszerről lévén szó, az alapcsomag bármikor bővíthető, és a dán játékgyártó eleve kiegészítőkkel készül augusztusra: a kezdőkészlet mellett kapható lesz egy csúszdát és új ellenfelet tartalmazó sivatagi csomag, illetve egy méretes, várat formázó pálya, amiben az ikonikus főgonosz, Bowser is helyet kap. És persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy LEGO-ról beszélünk, szóval a pályák kibővítéséhez simán használhatók más készletek alkatrészei is.

Bowser kastélya biztos, hogy a felnőtt rajongók szívét is megdobogtatja. Fotó: LEGO Csoport

Digitális bennszülötteknek digitális megoldások

Az építőjáték mellé a megjelenésre érkezik majd egy okostelefonos alkalmazás is, ami az építési útmutatók mellett rövid videókkal magyarázza majd el a gyerekek számára, hogyan lehet használni a speciális funkciókat és a különböző építményeket. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a készülő játékait a LEGO minden esetben fókuszcsoportokkal teszteli, 10-20 gyerek próbálhatja ki a még fejlesztés alatt álló termékeket, illetve az útmutatók prototípusait, és a dizájnerek az így szerzett tapasztalatok alapján hajtanak végre módosításokat, ha szükséges.

Jó látni az energiát, hogy tetszik-e nekik, értik-e hogyan kell játszani. Utóbbi kiemelten fontos volt ezen projekt esetében, ha ugyanis a gyerekek nem értik rendesen mi történik, nem lesz szórakoztató a játék.

– magyarázta Jonathan a tesztek lényegét.

„Ezért használtuk sűrűn a fókuszcsoportokat, hogy biztosak lehessünk benne, a gyerekek értik, mit kell tenniük, és megértik azt is, Mario hogyan szerez érméket, hogyan fut, vagy miképp ugrál. A legnagyobb tanulság pedig az volt, hogy hiába próbáltuk papíron nyilakkal megmutatni, miképp sétál és ugrál Mario, a gyerekek egész egyszerűen nem értették mit szeretnénk illusztrálni. Úgy tűnt, mintha mi lennénk az utolsó generáció, akik értik, hogyan működnek a nyilak.”

A gyerekek a videókat szeretik, ez az ő formátumuk, ezért döntöttünk úgy, hogy az összes instrukció digitálisan lesz elérhető az applikációban, és lesznek rövid, ötmásodperces videók, amik megmutatják, Mario hogyan ugrik, hogyan lehet vele játszani.

Az applikáció emellett számon tartja a játék során begyűjtött érméket, és ezen keresztül lesz lehetőség arra, hogy a gyerkőcök megosszák a saját pályáikat, és kihívhassanak másokat, hogy ugyanazon a terepen képesek-e több érmét begyűjteni, mint ők. Az appnak ugyanakkor technikai szempontból is komoly jelentősége van, hiszen a mobilon/tableten keresztül lesz frissíthető a Mario figura szoftvere, hogy kompatibilis legyen a jövőben érkező újabb és újabb kiegészítőkkel.

Papír helyett digitális útmutató. Fotó: LEGO Csoport

Az első három szett ugyanis csak a kezdet, később újabb készletek várhatók a témában. A LEGO elköteleződését az új Super Mario téma mellett az is bizonyítja, hogy amíg négy éve csak hat ember dolgozott a fejlesztésen, addig mára legalább ötvenen foglalkoznak vele. Kérdésemre, hogy a jövőben várhatók-e más Nintendo-féle videojátékok feldolgozásai, Jonathan még nem reagálhatott érdemben, ugyanakkor a válasza reményt keltő lehet minden kicsi és nagy rajongó számára:

Jelenleg a Super Marióval foglalkozunk, és nagyon izgatottak vagyunk emiatt, de arra készülünk, hogy hosszú és gyümölcsöző kapcsolatunk legyen a Nintendóval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik