Tech hardverteszt

Az Asus bebizonyította, hogy van értelme a dupla kijelzős laptopnak

Korábban a témában:

Nagyon érdekes korát éljük a számítástechnikának, hiszen az egyre kiélezetebb versenyben a gyártók rá vannak kényszerítve, hogy valamilyen módon kitűnjenek a tömegből. Ahogy a nemrég nálunk járt Microsoft Surface Studio 2, úgy a mostani cikkünk alanya, az Asus Zenbook Pro Duo laptop is próbál valami egészen újat nyújtani a felhasználóknak: a hagyományos egér/billentyűzet beviteli módokon kívül egy kiváló stylus-szal és egy extra kijelzővel igyekszik a vásárlók kegyeibe férkőzni.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Nap süt, kék a gép…

Teljesen szubjektív, és talán kicsit furcsa, miután két Lenovo Thinkpadet is az egekbe magasztaltunk, hogy milyen jól néznek ki az egyszerű fekete ruhájukban, de azt kell mondanunk, hogy jó döntés volt az Asus részéről a szokásos fekete/fém szín elhagyása a kékes árnyalat javára. Kifejezetten jól áll ez a szín a laptopnak. A Zenbook Pro Duo egy szép és méretes masina, az utóbbi pedig nem véletlen a belső komponensek ismeretében: kellett a hely a hardvernek és a hűtésnek, és

összeségében a 2,5 kilós súly nem is olyan vészes.

Viszont egy ekkora, ráadásul munkára tervezett gépre igazán ráférhetett volna még egy USB-port és egy kártyaolvasó a meglévő két USB, egy Thunderbolt és a HDMI kimenet mellé. Piros pont jár ugyanakkor a laptop aljára tervezett nagyméretű gumitalpakért, amik abban segítenek, hogy a laptop ne csúszkáljon az asztalon. Érdemes továbbá kiemelni a gép éleire került hangszórókat, amiket a Harman Kardon biztosított az Asus számára. A dobozban pedig a gép és a töltő mellett egy stylust és egy kartámaszt is találunk.

Hiába nem adja vissza a kép, ez a gép kék. Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Két kijelző több, mint egy

A fedél kinyitás után rögtön a szemünk elé tárul a gép legnagyobb érdekessége, ugyanis egy 15,6 hüvelykes, szinte teljesen kávamentes, 3840 x 2160 felbontású OLED érintőkijelző fogad minket, amit a billentyűzet felett (mintha az alap képernyő meghosszabbítása lenne) egy 14 hüvelykes, ScreenPad+ névre keresztelt, 3840 x 1100 pixel felbontású, IPS kijelző egészít ki. A tervezők a billentyűzetet a Zephyrus S-hez hasonlóan a gép elejére csúsztatták, és kinyitás közben a gép testét a kijelző zsanérja megemelik, ezzel is segítve a jobb hűtést és a kényelmesebb gépelést.

Mivel a billentyűzet a gép éléig tart, a touchpad gomboktól jobbra helyezkedik el, és egyetlen gombnyomással numpaddá alakítható.  A kialakítás ugyan nem a legkényelmesebb és legnagyobb trackpad, de a munkához és/vagy játékhoz úgyis rendes egeret fogunk használni, netezésre, illetve az alapfunkciókra pedig teljesen megfelel, bár balkezeseknek okozhat fejfájást az elhelyezése.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Ami nagyon fontos, hogy az Asus nemcsak dísznek rakott plusz kijelzőt a gépre, hanem remek szoftveres és hardveres támogatást is kínál az extra képrnyőhöz. Alapból tudjuk használni plusz egy kijelzőként, például amíg felül böngészünk, addig alul nyitva lehet az e-mailezésünk és zenelejátszónk, illetve a több ablakos, vagy több kijelzős módra tervezett szoftverek is simán tudják kezelni az extra teret. Például a Photoshop vagy DaVinci Resolve bizonyos eszköztárait, vagy akár a filmvágó programok idővonalát is áthelyezhetjük az alsó kijelzőre, így jóval több hasznos helyünk marad a felsőn.

A rugalmas hazsnálatot a gyártó ráadásul azzal is segíti, hogy a billentyűzet dedikált gombjával megcserélhető a kijelző és a ScreenPad+ tartalma. Ez jól jön, ha a levelezésünket szeretnénk nagyban látni, illetve a létrehozhatunk feladatcsoportokat is, amiket kiválasztva az előre beállított programok az előre beállított helyen nyílnak meg, tehát felül mondjuk a szövegszerkesztő és a böngésző, lent pedig az email, zenelejátszó és így tovább. Az persze érdemes tudni, hogy a főkijelző fényes és OLED, a ScreenPad+ pedig egy matt IPS kijelző, és bár a gyártó minden megtett, azért a kettő között bőven akad színkülönbség. Pozitívum ugyanakkor, hogy a második kijelző majdnem vízszintes, ami

jól jön, ha a stylussal akarunk jegyzetelni, vagy rajzolni.

Bár a Zenbook Pro Duo nem kifejezetten játékra tervezett gép, de az i7-es vagy akár i9-es processzorral, illetve RTX2060-as videókártyával szerelt változatoknak ezen a vonalon sem kell szégyenkeznie. 4K felbontásban ugyan nem fogunk játszani, de Full HD-ben az olyan frissebb játékok, mint a Red Dead Redemption 2, simán 60 fps környékén futnak. Ha már játék: streamelőknek is nagy segítség lehet a plusz kijelző, míg a főkijelzőn fut a játék, addig a lentin simán monitorozható a Twitch. Ami pedig a nyers számokat illeti: Geekbenchben 5842 pontot hozott a gép, míg a Cinebenchben 2680 pont körül teljesített.

Fotó: Csanádi Márton /24.hu

Bírja szuflával

A gép a két kijelzővel nagyjából 4-5 órát működik aksiról, ami a teljesítményt nézve kifejezetten jónak mondható, és érdemes észben tartani azt is, hogy az ilyen masinák inkább az asztali gépek kiváltására vannak kitalálva, mintsem útközbeni használatra. Ha ez a gép jó Taran Van Hemertnek, a LinusTechTips YouTube-csatorna vágó és billentyűkombináció gurujának, akkor valószínűleg nekünk is az lesz.

Legalábbis akkor, ha kitaláljuk azokat a munkameneteket, ahol ki tudjuk használni a plusz kijelző adta lehetőségeket. Ennyiért (850 ezer forint környékéről indulnak az árak) vagy kicsit olcsóbban kaphatunk hasonló, vagy akár gyorsabb gépet is, a nagy kérdés az lesz, szükségünk van-e a plusz kijelzőfelületre és az érintős és stylus képességekre?

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.