Tech

Visszatért Aibo, a robotkutya, és imádnivalóbb, mint valaha

A Sony 19 éve, az előző évezred végén dobta piacra az Aibo névre keresztelt robotkutyát, amiért a maga idejében megőrült a média és az emberek is, amit jól példáz, hogy 2006-ig három generáción belül összesen kilenc típust dobtak belőle piacra. A robotállat iránti őrület aztán az előző évtized közepére lecsengett, és közel 12 évet kellett várni, hogy a japán vállalat ismét felélessze a koncepciót.

Az új Aibo ugyan már a 2018-as CES-en bemutatkozott Las Vegasban idén januárban, de a Sony elhozta Berlinbe az IFA-ra, Európa egyik legnagyobb kütyüexpójára is, ahol nekünk is lehetőségünk adódott barátkozni vele. A roboteb egészen tündérien néz ki, és a testébe épített 22 szervómotornak köszönhetően sokkal élethűbben mozog, mint az elődei.

A Sony Berlinbe is elhozta az imádnivaló robotkutyát – Fotó: Birkás Péter / 24.hu

A mechanikus kutyus persze nemcsak ebben különbözik a felmenőitől, hiszen a szemei OLED-kijelzőből készültek, az orrában kamera van, hogy felismerje a családtagokat és a robottársait, még az Aibone-nak nevezett robotcsontját is megtalálja vele, a hátán lévő extra szenzor pedig segíti a navigációt, például akkor, ha elkezd merülni az akkumulátor, és vissza kell térni a töltőállomásra – úgy működik ez, mint a robotporszívók esetében, csak a kutyus nem takarít, cserébe viszont elképesztően aranyos.

A robotkutya a szenzorainak hála érzékeli, ha hozzáérünk (mondjuk simogatjuk), akár reagál is rá, de hangfelismerésre is képes: hozzánk jön, ha hívjuk, illetve képes más utasítások végrehajtására is – a Sony által bérelt csarnokban tapasztalható hangzavar miatt ennek a hatékonyságáról sajnos nem tudtunk meggyőződni, ugyanakkor az eb örömmel pózolt a kameránknak, anélkül, hogy megszólítottuk volna.

Aibóhoz persze akalmazás is letölthető, amivel új trükköket lehet neki tanítani, de ami ennél is érdekesebb, hogy folyamatosan online kell lennie, a használatához pedig szükséges egy speciális (egyelőre csak az Egyesült Államokban és Japánban működő) Sim-kártya, és nem elég megvenni a meglehetősen borsos árú (2900 dollár, azaz közel 800 000 Ft) gépállatot, de elő kell fizetni a Sony felhőalapú mesterséges intelligencia szolgáltatására is, ami feldolgozza a kutya napi aktivitását, és

a gyártó szerint segít formálni a gép személyiségét.

A méregdrága jószág még robot mivolta ellenére is képes megmelengeti az ember szívét, ha viszont valaki az ára ellenére is szemet vetne rá, annak van néhány rossz hírünk. A Sony általunk kérdezett munkatársa szerint Aibo a meredek árcédula ellenére is olyan népszerű, hogy a cég képtelen kielégíteni a Japánban és az Egyesült Államokban jelentkező igényeket, és ha lenne is belőle elég, a benne lévő, a felhőszolgáltatáshoz szükséges technológia Európában nem elérhető, így egyelőre csak az olyan rendezvényeken lehet játszani a mechanikus kispajtással, mint az IFA.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik