Tech

Már ezért megérte Berlinbe jönni

Hivatalosan augusztus 31-én veszi kezdetét Európa egyik legnagyobb kütyüexpója, az IFA, de a komolyabb techcégek már napokkal korábban elkezdik lerántani a leplet az újdonságaikról, első körben az újságíróknak, akik a helyszínen azonnal ki is próbálhatják a legújabb telefonokat, tévéket, hangszórókat, háztartási eszközöket és egyéb kütyüket.

A helyszínen kinn van a 24.hu csapata is: tegnap az Asus rendezvényén próbáltuk ki a tajvani gyártó egyik legújabb ultrabookját, ma pedig a Messe Berlin rendezvényközpontban folytatódott a program, többek között az LG, a Samsung és a Sony rendezvényeivel.

Ezt a gépet biztos, hogy azonnal hazavinné
Kifejezetten pofás, kis méretű, ugyanakkor strapabíró ultrabookokat mutatott be az Asus Berlinben.

Az újságírók nagyjából délelőtt 10-kor kezdtek el szállingózni a helyszínre (érdemes jóval a hivatalos időpontok előtt érkezni, hogy az ember ne a hátsó sorban üljön), köztük mi is, metróval megközelítve a helyszínt. A szállodából kilépve ugyan már kissé morcos, de még elfogadható időjárással találkoztunk, de a Messéhez érve már zuhogott az eső – a csapadék ellen védő eszközeink viszont a hotelben maradtak.

Szerencsére a tajvani HTC emberei jóval előrelátóbbak voltak nálunk, ugyanis a metró kijáratánál hostessek várták a helyszínre érkezőket, méghozzá – a nap folyamán életmentőnek bizonyuló – ásványvízzel, illetve esernyőkkel, így mégsem áztunk meg a hatalmas épületközpontot megközelítve.

Viszont nem akármilyen esernyőt adtak a kezünkbe,

hanem – kis túlzással – igazi high tech, a kütyüexpóhoz tökéletesen passzoló darabot, ami gombnyomásra automatikusan kilövi a nyelet, és kinyitja az ernyőt, majd újabb nyomásra szépen be is csukja azt. Sajnos annyira nem futurisztikus az eszköz, hogy a nyél ezt követően visszahúzódjon a helyére, viszont az kétségtelen, hogy már csak ezért is érdemes volt eljönni Berlinbe.

Az átlagonsál modernebb esernyőnél persze jóval izgalmasabb dolgokkal is találkoztunk, többek között 8K-s okostévékkel, robotokkal, egészen meglepő tudású hűtőkkel, különféle robotokkal és más eszközökkel is, amikről hamarosan részletesebben is beszámolunk a tech rovatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik