Tech

Éllovasból sereghajtó lesz a Microsoft

Birkás Péter
Birkás Péter

újságíró. 2018. 03. 08. 15:55

Korábban a témában:

Ahogy arról február elején mi is beszámoltunk, az Xbox-konzolokat gyártó Microsoft helyzete nem túl rózsás a játékpiacon, hiszen a cég legnagyobb konkurenciájának számító Sony majdnem kétszer annyi PlayStation 4-et értékesített, mint amennyi Xbox One elkelt a 2013-as megjelenése óta, ráadásul a Wii U-val korábban hatalmasat bukó Nintendo is kiválóan teljesített 2017-ben, míg az MS-en az sem segített jelentősen, hogy kiadták a valaha készült legerősebb játékgépet az Xbox One X képében.

AZ XBOX ONE X EGYELŐRE NEM VÁLTOTTA BE A HOZZÁ FŰZÖTT REMÉNYEKET – Forrás: Microsoft

Habár 2017-ben a japán vállalat még nem tudta lekörözni a Microsoft bevételeit, az IHS Markit elemzése alapján ez 2018-ban változni fog, és a korábban éllovas redmondi cég visszacsúszik a háromszereplős konzolverseny utolsó helyére. A tavalyi adatok szerint a Microsoft nagyjából 10 milliárd dollárt hasított ki a konzolpiaci tortából a hardverek, játékok és szolgáltatások értékesítésével, míg a Nintendo eredménye 8 milliárd dollár, ami főleg a Nintendo Switch konzolnak, az újra kiadott SNES-nek és a még mindig jól muzsikáló 3DS kézikonzoloknak köszönhető.

Az IHS Market elemzése alapján a japán cég 2018-ban növelni fogja az eredményeit 11 milliárd dollárra, míg a Microsoft várhatóan visszaesik 9 milliárdra, ezzel átadva a második helyet a Nintendónak. Az első helyen jelenleg a Sony-féle PlayStation áll, ők nagyjából 20 milliárdot kaszáltak 2017-ben, és bár visszaesés itt is várható 2018-ban, az elsőbbség ennek ellenére is megmarad.

Ahogy azt február elején megírtuk, a 2013-as megjelenése óta a PlayStation 4 konzolból 70 milliónál is több fogyott, míg az ugyanezen évben kiadott Xbox One még csak 35 millió környékén jár, illetve a mindössze egyéves Nintendo Switch már nagyjából 14 millió értékesített példánnyal büszkélkedhet. Ez ugyan még a fele sincs az Xbox One számainak, de ha a gép népszerűsége nem csökken, akkor egyáltalán nincs kizárva, hogy a Nintendo hibrid gépe záros határidőn belül beéri a Microsoft masináját.

LOS ANGELES, CA - JUNE 13: The upcoming 'XBox One X' is displayed during the Electronic Entertainment Expo E3 at the Los Angeles Convention Center on June 13, 2017 in Los Angeles, California. The console will be released on November 7, retail cost of $499.   Christian Petersen/Getty Images/AFP
Ezért tesz kétségbeesett lépéseket a Microsoft
A Sony és a Nintendo is jobban teljesít, hiába a Mircosofté a valaha készített legerősebb konzol.

A redmondi cég tavaly ősszel jelentette meg az Xbox One továbbfejlesztett verzióját, a hardver szempontjából legerősebb jelenlegi konzolt, az Xbox One X-et, de az eladásokat ez sem növelte jelentősen. Ez főleg arra vezethető vissza, hogy a Microsoft gépére nagyon kevés igazán ütős exkluzív játék jelenik meg, miközben a konkurencia eladásait olyan címek erősítik, mint a Switches Legend of Zelda: Breath of the Wild és a Super Mario Odyssey vagy a PS4-es Horizon Zero Dawn.

Microsoft Xbox controllers are displayed during the 2017 Paris Games Week exhibition at the Porte de Versailles exhibition centre in Paris. / AFP PHOTO / THOMAS SAMSON
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a Microsoft
Növelni kell a konzoleladásokat, és ezért hajlandók beáldozni a játékaikat.

A helyzet ezen a téren 2018-ban sem tűnik sokkal rózsásabbnak, így a Microsoft nemrégiben kétségbeesett lépésre szánta el magát: bejelentették, hogy az Xbox One-exkluzív játékok a megjelenés napján már a havi 2500 forintos Xbox Game Pass szolgáltatás keretében is elérhetők lesznek.

Hogy ez a döntés javít-e az Xbox One eladásain, az csak az elkövetkezendő hónapokban fog kiderülni, de az kétségtelen, hogy a lépéssel a játékosok csak jól jártak, és nem elképzelhetetlen, hogy a Microsoft ezzel felgyorsította a Netflixhez hasonló videojátékos előfizetéses rendszerek gyorsabb elterjedését.

Birkás Péter korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

2018.12.07. Semmelweis Budapest Award.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.