Az amerikai hatóságok közlése szerint több, mint 1100 halálos áldozatot követelt az Egyesült Államokban augusztus végén pusztító Katrina hurrikán, de ez a szám még tovább növekedhet.
Kazimierz Marcinkiewicz 46 éves közgazdászt, a párt fő gazdasági szakértőjét jelöli miniszterelnöknek a vasárnapi lengyelországi választások győztese, a Jog és Igazságosság párt (PiS).
Őrizetbe vette a rendőrség azt a kilenc feltételezett iszlámista terroristát, akik a párizsi repülőtér, a metró és a kémelhárítás igazgatósága ellen terveztek összehangolt merényletet - írja az AFP.
Elérte Vietnamot a Damrey tájfun. A szélvihar érkezésére a délkelet-ázsiai ország eddigi legnagyobb kitelepítésével készültek, melynek során negyedmillió ember hagyta el otthonát.
Megölték a palesztin Abu Azzámot, az al-Kaida iraki szervezetének második számú vezetőjét, amikor iraki és amerikai erők megrohamoztak egy bagdadi házat – írja a CNN.
Bűnösnek találta hét vádpont közül hatban az Abu Graib-i börtönbotrányban elhíresült Lynndie England amerikai katonanőt helyi idő szerint hétfőn egy katonai bíróság.
Ariel Saron izraeli miniszterelnök győzelmet aratott Benjamin Netanjahuval szemben a kormányzó Likud párt központi bizottságában a pártelnöki, egyben kormányfőjelölti választások időpontjáról tartott szavazáson.
Az olasz miniszterelnököt felmentette egy milánói bíróság az úgy nevezett All Iberian-ügyben. Az ítélet nem volt váratlan, hiszen 2001-ben Berlusconi kormánya változtatott törvényt, amelynek értelmében a felrótt vádak nem bizonyulnak bűncselekmények.
Harminc év harc után teljes fegyverzetét leszerelte az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA). Sokan azonban kétkedve fogadják a hírt, mivel erről nem készült hivatalos dokumentáció – jelenti a BBC.
Schröder visszafogottabban nyilatkozott kancellári ambícióiról, mely azt jelentheti, hogy az elhúzódó (nagy)koalíciós tárgyalások után Angela Merkel lesz Németország első embere.
Huszonhét évi börtönbüntetésre ítélték az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet spanyolországi főnökét, a szíriai Imad Eddin Barakat Jarmaszt az Egyesült Államokban 2001 szeptemberében elkövetett merényletekkel kapcsolatban.
Az olasz és francia antiterrorista egységek 20 személyt tartóztattak le. A hatóság emberei Normandiában, Párizsban és Milánban csaptak le a feltételezett terroristákra, akik az al-Kaida algériai hálózatához tartoztak.
A koalíció összetétele eldőlt, az új kormányfő személye azonban még kérdéses Lengyelországban. Ha Lech Kaczynski nem nyer két hét múlva az elnökválasztáson, vélhetően ikertestvére, Jaroslaw lesz a miniszterelnök.
Épületek dőltek romba, nincs áram, a városokat több láb magasan árasztotta el a víz. Texas 8 milliárdra becsüli a károkat az államban, Louisana 31 milliárdot kér a két hurrikán után.
Az elmúlt egy év során végrehajtott jelentős fejlesztéseknek köszönhetően a chello plus már az internetes körökben álomhatárnak tartott 5 Mbit/sec sebességet is túllépi. A szélessávú, fix havidíjas chello plus csomag elsősorban kisebb vállalkozásoknak biztosít remek lehetőséget az internet használatára.
Az exit pollok adatai alapján a jobboldali Jog és Igazságosság pártja (PiS) nyerte a lengyel parlamenti választásokat. A második az ugyancsak jobboldali Polgári Platform lett, az eddig kormányzó baloldali SLD jelentősen lemaradva csak harmadik lett.
A Rita hurrikán trópusi viharrá változott helyi idő szerint vasárnapra virradó éjszaka, a veszély azonban még távolról sem múlt el az Egyesült Államok érintett körzeteiben. A kitelepített lakosok ugyanakkor hamarosan visszatérhetnek otthonaikba.
A Ritának elnevezett vihar hármas erősségűről legalacsonyabb, egyes szintű hurrikánná gyengült a szárazföld fölött, de még mindig életveszélyes – adta hírül a CNN hírtelevízió.
Három épület lángol Galveston történelmi Strand kerületében 2005. szeptember 23-án éjjel, amint a Rita hurrikán Texas állam partvidéke felé közelít. A tűz oka egyelőre ismeretlen, de az egyik épületre kidőlt villanyoszlop zuhant, az erős szél miatt pedig gyorsan terjedtek a lángok.
Katonai akciót rendelt el Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter a Gázai övezetben és megsemmisítő választ helyezett kilátásba az előző éjjeli palesztin rakétatámadásokra.
Pénteken a Gázai övezet északi részén a Hamász palesztin szervezet nagygyűlésén kórházi közlések szerint tizenkilencen vesztették életüket, és 85-en megsérültek a detonáció következtében. Izrael lezárta a palesztin területeket.
A houstoni polgármester, Bill White felszólította azokat, akiknek még nem sikerült elhagyni a várost, hogy keressenek biztonságos helyet, mert távozásra már nincs idő. Közölte egyúttal, hogy üzemanyagot szállító buszok és teherautók indultak útnak a benzinhiány miatt környékbeli országutakon rekedt autósok megsegítésére.