külföld

A japán hatóságok szabadon engedték pénteken annak a kínai halászhajónak a kapitányát, amelyet vitatott hovatartozású területen fogtak el, és súlyos diplomáciai viszályt okozott a két ország között - jelentette pénteken a japán média.
2010. 09. 24. 08:21
Legalább három Föld körüli pályahosszal, vagyis mintegy öt órával későbbre halasztották két orosz és egy amerikai űrhajós visszatérését a Földre, mivel a Szojuz TMA-18 orosz űrhajó nem tudott időben lekapcsolódni a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és a Moszkva melletti repülésirányítási központ.
2010. 09. 24. 07:56
Három embert agyonlőtt, egy negyediket megsebesített, majd magával is végzett "dühöngő őrületében" egy nő az egyesült államokbeli Seattle városában - közölte a helyi rendőrség.
2010. 09. 24. 07:15
Szeretném meginvitálni az Egyesült Államok elnökét, hogy feleségével és imádni való lányaival együtt jöjjön el a kubai balettfesztiválra, hogy lássa a művészet, a szeretet és az élet szépségét – mondta Alicia Alonso legendás kubai balettművész, aki a havannai nemzetközi balettfesztiválra invitálta az elnököt.
2010. 09. 23. 14:44
Nem lesz csata az Északi-sarkvidékért - jelentette ki Vlagyimir Putyin az Arktiszon folytatott nemzetközi együttműködésről tartott kétnapos moszkvai tanácskozás záró napján, csütörtökön 15 ország több mint 300 tudósa és politikusa előtt.
2010. 09. 23. 13:56
A híres amerikai riporter, Larry King szerdán Mamhmud Ahmedinedzsád iráni elnököt kérdezhette az ország nukleáris programjáról, az Iránban fogvatartott amerikai turistákról és arról, találkozna e Barack Obamával, ha már New Yorkban vannak mind a ketten.
2010. 09. 23. 12:44
Az Északi-sarkvidéken folytatott nemzetközi együttműködésről kezdődött tanácskozás szerdán Moszkvában 15 ország több mint 300 tudósának és politikusának részvételével.
2010. 09. 22. 21:59
A Gázai Övezetbe tartó nemzetközi segélyflottilla elleni májusi izraeli támadás súlyosan megsértette az emberi jogokat - állapította meg az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentése.
2010. 09. 22. 21:39
A szlovák kormányfő szerint korlátozott mértékben, de valószínűleg megmaradnak az államnyelvtörvényben azok a szankciók, amelyeket a jogszabály megsértésért vezetett be a Robert Fico vezette kormányzat, ugyanakkor el akarják törölni a kettős állampolgársággal kapcsolatos szlovák törvényt.
2010. 09. 22. 21:10
Legkevesebb 33 ember meghalt, 42-en vannak az eltűntek listáján Dél-Kínában, ahol a Fanapi tájfunnal érkezett felhőszakadások áradásokat és földcsuszamlásokat idéztek elő - tájékoztattak Kuangtung (Guangdong) tartományi illetékesek.
2010. 09. 22. 19:55
Egy több mint három tonna hasist szállító hajót kapott el szerdán a spanyol rendőrség, s ezzel egy egész drogkereskedelmi hálózatot számolt fel, amely Mallorca, Marokkó és Nagy-Britannia között bonyolította a forgalmát. Az ügyben 13 embert tartóztattak le, 3 britet és 10 spanyolt.
2010. 09. 22. 17:13
Továbbra is a pozsonyi várban marad Szvatopluk nagymorva fejedelemnek a júniusi választások előtt felállított lovas szobra, de a legnagyobb vitákat, indulatokat kiváltó két elemét megváltoztatják - jelentette be Richard Sulík, a szlovák törvényhozás elnöke.
2010. 09. 22. 17:06
Csaknem tízezer ember gyűlt össze a déli órákig Bukarestben, hogy a kormány megszorító intézkedései és a tömeges elbocsátások ellen tüntessen. A szervező CNSLR-Fratia szakszervezeti szövetség összesen húszezer tagját várja a város központjába.
2010. 09. 22. 14:29
Az Európai Tanács a magyar EU-elnökség időszakának végére elfogadhatja a Közép-Európát összefogó Duna-régió makroregionális együttműködési programot - mondta a Duna Stratégia kormánybiztosa, Barsiné Pataky Etelka a Budapest Business Region nevű gazdasági érdektömörülés és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által közösen szervezett Duna Stratégia elnevezésű konferencián szerdán Budapesten.
2010. 09. 22. 13:55
A közösségi oldalak folyamatos használata növelheti a stresszt, gyengíti a személyes kapcsolatokat és a súlyos függőknél alváshiányt is okozhat - közölte annak az amerikai egyetemnek az igazgatója, ahol kísérleti jelleggel egy hétre blokkolták a Facebook-hozzáférést a diákok számára.
2010. 09. 22. 13:38
Olvasói sztorik