A kínai média arról ír, az USA káoszt teremtett a Közel-Keleten az arab tavasz forradalmainak támogatásával. Aztán a milliónyi szír meg iraki menekülttel magára hagyta Európát.
A bank elemzői abban azért látnak kockázatot, hogy a piacok túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az olaj- és a nyersanyagárak esésének, azt a növekedést fenyegető jelként értékelik.
Ismét csökkentik kamataikat és a nagybankok kötelező tartalékrátáját. A kedden elfogadott döntésekkel a jegybank reményei szerint fokozza a gazdaság támogatását.
Harminc államfő, illetve állami vezető jön el a kínai győzelem napi megemlékezésekre, és 17 külföldi ország csaknem ezer katonája fog felvonulni a szeptember 3-i parádén.
Nem utazik Kínába szeptember elején Abe Sindzó japán kormányfő, hogy ott részt vegyen a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségen.
Addig dobálóztak a kínai kibocsátás számaival, amíg kiderült, hogy fabatkát sem érnek az adatok. Na de mostmár más a helyzet, Kína kezében a kulcs a végső győzelemhez.
Különféle eszközökkel próbálják rávenni az Amerikába vándorolt, korrupcióval vádolt kínaiakat, hogy hazatérjenek. Az Egyesült Államok szerint a vádak politikai természetűek.
Még mindig emelkedik a halálos áldozatok száma, százakat ápolnak kórházban, de a Kínai Kommunista Párt által irányított napilapok is megelégelték a párt hallgatását.