Kína már jogszabályban is elismeri, hogy átnevelő táborokat tart fenn ujguroknak. Igaz, ők ezt úgy nevezik: szakképzési központok a vallási szélsőségek által megtévesztett embereknek.
Egy új felfedezés nyomán átírhatjuk a középkori kereskedelmi útvonalakra vonatkozó eddigi ismereteinket: ausztrál kakadut rajzolt le a XIII. századi német-római császár.
Egy nemzetközi hírű, Hollywoodban is sikeres színésznő és a „világrendőrség” feje is gazdasági (bűn)ügyek gyanúja miatt vált köddé. Fan Bingbing előkerült, az Interpol időközben lemondott vezetőjére kínai vizsgálatok várnak egy állítólagos megvesztegetési ügy miatt.
Mao nagy ugrásával közös menzákra terelte a kínaiakat, otthonaikban nem tárolhattak élelmiszert és nem is ehettek. Először hatalmas dőzsölés lett belőle, majd az emberiség történetének legnagyobb éhínsége.
Egyre többször jönnek rá kutatók, hogy nem ismerjük annyira saját működésünket, ahogy addig hittük. Ezért az érzelmeket felismerő mesterséges intelligencia is veszélyes játék.