Nagyvilág

Lezuhant egy épület tetejéről Kína makaói összekötője

Az elmúlt 24 óra Fejér megyei rendőrségi eseményei (fejér megye, bűnügy, )
Az elmúlt 24 óra Fejér megyei rendőrségi eseményei (fejér megye, bűnügy, )
Meghalt.

Szombat este életét vesztette Kína legmagasabb rangú makaói megbízottja, amikor lezuhant az épület tetejéről, melyben élt.

A hivatalos közlemény szerint Cseng Hsziao-szung depressziótól szenvedett.

Az 59 éves férfit 2017 szeptemberében nevezték ki a makaói összekötő iroda élére. A tisztségviselő a belső kormánykörökhöz tartozott, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja volt, korábban a Központi Bizottság nemzetközi részlegének vezető-helyettese, 2013 és 2017 között pedig Fucsian tartomány kormányzó-helyettese.

Hongkonghoz hasonlóan Makaó is a Kínai Népköztársaság különleges közigazgatási területe, melyet Peking az egy ország, két rendszer elve alapján kezel. A városállam élén kormányzó áll, aki csak Peking beleegyezésével léphet hivatalba. A kaszinóiról híres Makaó korábban portugál gyarmat volt, és 1999-ben került vissza Kínához.

A makaói összekötő iroda kapocs a helyi és a központi kormány között, és az utóbbi időben a helyi ügyekben is jelentős befolyásra tett szert.

Kínában számos pártfunkcionárius vetett véget életének, miután Hszi Csin-ping elnök korrupcióellenes küzdelme nyomán kegyvesztetté vált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik