Hetilap: Lapszámok

Sokszor szóltunk a furmintról és még többször fogunk, mert még mindig nincs kész, még mindig nem épült fel a Nagy Magyar Furmint (NMF), ha az Istenek, Isteneim és a májam engedi, megérem én még eztet. Minapában volt szerencsénk furminthatni egy elmés óbudai boriszák vendéglőben, melynek megnevezésétől velünk született jóérzésünk és a sajtójogtól való állati rettegés [...]
2004. 11. 11. 08:00
Bár a környezettudatos fogyasztók rétege még szűk, kiélezett piacon akár versenyelőnyt is élvezhet a zölden működő cég.
2004. 11. 11. 08:00
Másfél méter magasan. Nem csak gyerekeknek. Lassan száz évre, 1919-re nyúlik vissza az ugróbotok (pogo sticks) története, amikor az amerikai Georg Hansburg – Burmában szerzett élményei alapján, ahol egy, a nagy sárban ilyen eszközzel közlekedő földművestől leste azt el – szabadalmaztatta az ötletet. Az ugróbotra, bár az érthető módon elsősorban a gyermekek körében vált népszerűvé, [...]
2004. 11. 11. 08:00
ELLENPÉLDA. Széles körben ismert az a klasszikus mondás, miszerint az állam rossz tulajdonos. A tőzsdén jegyzett Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) ennek ellenére kiváló teljesítményt nyújtott az utóbbi évben mind a fundamentumokat, mind az árfolyamot illetően. Milyen előnyei és hátrányai vannak az állam többségi tulajdonosi szerepének egy jelzálogbank esetében? HOZADÉK. Előny például a biztonság. Az állam [...]
2004. 11. 11. 08:00
Rámozdultak a cégek a Wi-Fi technológiára, amely bárhonnan nagy sebességgel elérhetővé teszi az internetet, és azon keresztül a vállalati hálózatokat.
2004. 11. 11. 08:00
Közép- és Kelet-Európában is meg kell jelennie annak, aki a kiszervezések világpiacán meghatározó szerepre tör; Budapest újabb indiai központtal erősítette pozícióját.
2004. 11. 11. 08:00
Vérpumpa. Majdnem autonóm. Sok esetben sem gyógyszerrel, sem sebészeti beavatkozással nem lehet már megmenteni a súlyos szívbetegek életét; számukra talán az utolsó esélyt a szívátültetés, illetve a keringést segítő és fenntartó mesterséges pumpák jelenthetik. Az amerikai gyógyszer- és élelmiszer-felügyelet (FDA) most önálló műszív használatát engedélyezte – a CardioWest nevű eszköz addig pótolja a működésképtelen szívet, [...]
2004. 11. 11. 08:00
Olyan nyugdíjreformot sikeirült bevezetnünk 1998-ban, amelyet korábban csak egy-két úttörő ország alkalmazott. Emiatt lehet furcsa, hogy Banyár József és Mészáros József könyve címében jelzi: új nyugdíjrendszert tartanának kívánatosnak, sőt lehetségesnek is. Annak, hogy a nyugdíjrendszerek reformjai az utóbbi évtizedben a kormányzás fókuszába kerültek, számos oka van. Ezek között csak az egyik a demográfiai kihívás, ami [...]
2004. 11. 11. 08:00
Az Országgyűlés hétfőn 196 igen szavazattal, 160 ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta a jövő évi adótörvényeket.
2004. 11. 11. 08:00
Mindennapjaim krónikájában, mely e hasábok tanúsága szerint végül mindig valamely evőhely felé tendál, október végén a gyönyörű Regensburgról kell beszámolnom. Hogyan kerültem ide? Azt is mondhatnám: csak úgy! De ennél több történt. Egyszer régen, évtizedekkel ezelőtt, irodalmi esten olvastam itt, ám csak villámlátogatás volt, és azóta tervezgettem, hogy majd visszatérek. És később a Budapest- Passau-Nürnberg-Bonn [...]
2004. 11. 11. 08:00
Fatboy Slim, alias Norman Cook, a pop hatalmas szeméttelepének legéletrevalóbb kukázója. Megtalálja a már lejárt szavatosságú, de még emberi fogyasztásra alkalmas „finomságokat”. Az elektronikus tánczene legnagyobb „lomizója” nem állt rá egy bizonyos árura, miként más profi, gépesített guberálók, akik mondjuk csak a keverőtárcsás Hajdu mosógépekre „járnak rá”. Fatboy Slim nem ismeri a szelektív hulladék fogalmát, [...]
2004. 11. 11. 08:00
A stuttgarti egyetem kontrolling tanszékének vezetője, Horváth Péter, az üzleti életben is sikeresen kamatoztatja tudását.
2004. 11. 11. 08:00
Novemberben tárgyalja a kormány a felsőoktatási törvény legújabb, negyedik változatát. Az ellenzők szerint a piacosítás magát a nagybetűs Tudást nyeli el.
2004. 11. 11. 08:00
papírforma-döntés, borítékolható volt a Mol részéről. A cég által kommunikált okok is világosak: az olajbizniszben nagyobb megtérülést lát a Mol, s a következő években a gázüzletben szükségessé váló, 500 milliárd forint feletti beruházásokat a cég nem kívánta vállalni. A Molt az eladás felé mozdító legfontosabb motívum azonban az, hogy nyilvánvalóvá vált: semmi sem garantálja azt, [...]
2004. 11. 11. 08:00
Piszkos felület. Nem marad észrevétlen. Por, zsírfolt, vagy egyéb kosz jelenléte a háztartásokban bosszantó, az iparban azonban egész gyártási eljárásokat tehet lehetetlenné. A fémfeldolgozásban, vagy az autógyártásban például elengedhetetlen, hogy a festendő, vagy különböző anyagokkal kezelendő elemek tiszták legyenek, a piszok ugyanis alaposan leronthatja a bevonatok tapadását. A felületkezelési folyamatok során ezért állandóan ellenőrizni kell, [...]
2004. 11. 11. 08:00
Vitaindítónak bizonyult a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek a Figyelő október 21-i számában bemutatott felmérése a lakáshitelekről. Múlt heti lapunkban Hegedüs József, a Városkutatás Kft. igazgatója írta le aggályait a tanulmánnyal kapcsolatban, míg jelen írás szociológus-közgazdász szerzője elsősorban Hegedüs József érveivel vitatkozik.
2004. 11. 11. 08:00
Harcolni nem kíván Draskovics Tiborral, de lobbizni mindenképpen fog az igazságügyi reform folytatásáért - jelentette ki a Figyelőnek adott interjúban az új tárcavezető, Petrétei József.
2004. 11. 11. 08:00
A Jasszer Arafat kihullása utáni amerikai akciók adják majd az első jelzéseket. Végül azonban a washingtoni személyi változásoktól függ a második Bush-kurzus karaktere.
2004. 11. 11. 08:00
Az internet adatözönében gyakori probléma annak megállapítása, hogy valamilyen dokumentum – legyen az e-mail, vagy weblap – milyen nyelvű. Ezt a problémát kísérli meg megoldani a török Ocan Sankur ötlete, amely a szavak jellemző darabkái alapján próbálja meg azonosítani a forrásnyelvet. A hobbijaként a nyelvészetet és a hegymászást megnevező, jövőjét informatikusként elképzelő török középiskolás 2-5 [...]
2004. 11. 11. 08:00
Izraelbe Franciaországból érkezett a rabbi. Feltett szándéka volt, hogy oda, vagyis haza érkezve közvetíteni fog a béke érdekében izraeliek és palesztinok között. Kiváltképp ott, ahol otthonos, vagyis a vallási vezetők körében. Néhány hónap múltán döbbenten állapította meg, hogy izraeliek és palesztinok jóformán semmit sem tudnak egymásról, a szomszéd történetéről és sorsáról. Az esetet Avi Primor [...]
2004. 11. 11. 08:00
Geopolitikai háttere is lehet a Mol gázüzletágába beszálló E.ON döntésének, a német csoportot ugyanis erős szálak fűzik az orosz Gazpromhoz. A gázüzletág tárolási és kereskedelmi részének eladását magában foglaló tranzakció jövő tavasszal zárulhat, ebből mintegy 400 millió euró folyik be. Két éven belül további 600 millió euró jöhet be a gázszállítás opciós eladásából. A bevételt valószínűleg régiós terjeszkedésre fordítja a Mol, amely az olajra
2004. 11. 11. 08:00
Olvasói sztorik