Az e heti cím a világ elismerten legszínvonalasabb politikai-gazdasági hetilapjának olvasása közben jutott eszembe. Az amerikai választások előtti Economist-szám címlapja azt hirdette: csak egy „tehetségtelen” (Bush) és egy „érthetetlen” (Kerry) között lehet dönteni. Azután a lap „fájó szívvel” mégis Kerry mellett tette le a voksot. Indoklás: így áthidalható az Amerika és Európa közötti szakadék, amelyért Bush megosztó politikája a felelős. Most, egy héttel később, mosolygós Bush-kép felett az a felkérés díszeleg: „Most te egyesíts bennünket!” A megosztás egy héttel korábbi felelősét hirtelen az atlanti egység reménybeli helyreállítójaként üdvözlik.
Az Economist magatartása csak egyetlen- talán igazságtalanul – kiragadott példa. A győzelem diszkrét bája ugyanis a győzelem realitása által létrehozott új helyzet kényszerű elismerését is megköveteli. Részben az európai politikusok Washingtonba özönlő üdvözlő üzeneteinek diplomáciai álmosolyával. E mögött pedig a közvélemény és a média fogcsikorgató szkepticizmusával. Mindez persze nem változtat azon, hogy a döntés Bush kezében van. Rajta áll, hogy – a már elhangzott, egységre hívó kegyes szavai után – hogyan cselekszik. Európa csak reagálhat. Az igazán fontos választ a Bush I. csapatban várható személyi változások adják majd meg. Ashcroft igazságügy-miniszter, a kabinet legbigottabb tagjának általánosan várt távozása jó kezdet lenne, de nem a gyökereket érinti.
MEGHATÁROZÓ KÉRDÉSEK. A Bush I. időszakot meghatározó hatalmi tényezők, amelyek sorsa megmutatja majd, hogy lehet-e reálisan kedvező politikai változásokra számítani, a következők: 1. Csökkenhet-e Cheney alelnök kártékony befolyásának súlya a Bush II. korszakban? 2. Mi lesz a hadügyi vezetéssel? Távozik-e a Pentagon éléről Rumsfeld, akit már az Abu Ghraib börtönbotrány után le kellett volna léptetni? 3. Visszaszorítja-e Bush II. a neokonzervatívok befolyását, akik a Bush I. időszakban a külpolitika intellektuális hajtóerejét adták, és főszerepet játszottak mind a megelőző háború doktrínájának kidolgozásában, mind pedig (utóbb hamisnak bizonyult indokok alapján) az Irak elleni invázió kikényszerítésében? Ennek az lesz az igazi próbája, hogy Rumsfeld esetleges távozása után ki lesz az utód. Ha ugyanis a Pentagon második embere, Wolfowitz lép a helyére és a harmadik ember, Feith is ott marad, akkor még teljesebbé válik a neokon csoport befolyása a katonapolitika alakítására. 4. Egy esetleges kedvező fordulatot jelző egyértelmű „üzenet” lenne Powell tábornok, külügyminiszter maradása. (Erre viszont csak akkor van esély, ha a Pentagonban, amelynek vezetése ellen Powell magányos szélmalomharcot folytatott, az említettektől eltérő változások történnek.)
Eddig azonban nincs (a retorikán kívül) változásra mutató jel. Ami érthető, hiszen Bush joggal véli úgy, hogy választóitól iraki kudarcai ellenére az eddigi politika folytatására kapott felhatalmazást.
EURÓPA, KÖZEL-KELET. Az európai hatalmak vezetésének nincs igazi lehetősége arra, hogy ezt a folyamatot befolyásolja. Nem is lesz mindaddig, amíg nem jön létre kompromisszum a Bush I. kurzust támogató brit, és azt – különböző hőfokon – ellenző francia és német politika között. Európa így várakozásra és utólagos, ám hatástalan reagálásra van ítélve.
Ezt a várakozási kényszert meghosszabbítja Arafat végleges kihullása a közel-keleti politikából. Ez új helyzetet teremt. Bármi történjék is, a palesztin mozgalom elveszített egy szimbólummá emelkedett vezetőt. Ezzel Washington, amelynek prioritási rangsorában a közel- és közép-keleti régió már évek óta megelőzte Európát, új lehetőséget kapott egy izraeli-palesztin megegyezés kikényszerítésére. Ez (túl azon, hogy üdvözlendő lenne) egyben elsőrendű amerikai hatalmi érdek is. A régió iszlám államait megosztó ellentéteket (Szíria kontra Irak, Irán kontra Irak) csak Izrael elpusztításának vágya és a rivalizáló palesztin terrorista szervezetek támogatása fedte el. Ezért már egy izraeli-palesztin tárgyalási folyamat megkezdése is erőteljesen növelné ebben a számára ma legfontosabb régióban Amerika (értsd: Bush II.) mozgási szabadságát.
A kérdés az, mire használja ezt a lehetőséget Bush II. A válasz: attól függ, hogy különbözik-e Bush I.-től. Egyben ez lesz az első válasz arra is, hogy mire számíthat a várakozó Európa.
