A különböző szőlőfajtákról elnevezett utcákon természetesen a KRESZ szabályai is érvényesek, bár a szabálysértőkre itt jó eséllyel nem vadásznak rendőrök.
A filoxérajárvány és a város fejlődése által elpusztított kőbányai szőlőkből egykor évi egy-másfél millió liternyi bor is született, ma viszont már semmi sem emlékeztet rájuk – leszámítva az Óhegy tetején lévő aprócska tornyot.
A Mátra-alján újabban az összefogás a varázsszó, legalábbis a borászok körében. Közben nincs, aki művelné a szőlőt, a felvásárlók meg olyan árat szabnak, hogy épp meg ne fulladjon a paraszt. A Csatatér legújabb része a helyi szőlészetet és borászatot tántorogja körül.
Az ország egyik leggazdagabb embere, aki a kormány több intézkedését bírálta az elmúlt években, hirtelen eladta egyik borászatának két ingatlanját az Orbán Viktor jó barátjaként ismert felcsúti polgármester cégének.
Hihetetlen, de a budapesti éttermek szorulnak vissza a fine dining őrülettel együtt, miközben újra felívelhet a budai borvidék szerencsecsillaga. Legalábbis a Gault&Millau szerint.
Az állam viszont sok pénzzel mögé állt, 2013 és 2015 között 12,4 milliárd forint tőkét injektált a cégbe. A talpra állításhoz azonban még 15,5 milliárd forint kellene. Interjú az új vezérigazgatóval.