Súlyos hibák kerültek Geréb Ágnes szülészorvos büntetőperének novemberi tárgyalásáról szóló jegyzőkönyvbe - írta az Index hírportál és Ábrahám László ügyvédre hivatkozva a Népszabadság keddi száma.
Egy hónapon belül kiírja a Volánbusz az új közbeszerzési pályázatot 60 busz vásárlására, valamint további 20-20 jármű opcionális beszerzésére - írta keddi számában a Népszava.
Bár az uniós források felhasználásában Magyarország élen jár, de azok gazdaságélénkítő hatása nem érzékelhető - nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
Május 1-jétől módosulnak a munkavállalók számára fizetendő, munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítések szabályai - hívja fel a figyelmet az RSM DTM Hungary.
Több mint száz, egykor az Államvédelmi Hatóságnak dolgozó ember névsorát hozta nyilvánosságra a Szeged Kurir internetes újság vasárnap. A Csongrád megyei ÁVH-sok állítólagos listája a név mellett a születési dátumot és a beosztást is tartalmazza.
Erdő Péter bíboros a szeretetre, Bölcskei Gusztáv püspök Isten jelenlétére, Ittzés János püspök a Jézus Krisztus melletti tanúságtétel fontosságára emlékeztetett húsvéti prédikációjukban.
Korábban nem látott aktivitást mutatnak a pártok az interneten, ott is inkább a kétirányú kommunikációt lehetővé tevő közösségi oldalakon. A média fősodrából kiszoruló kispártoknak mindez kényszer, a nagyok már a jövőt építik. A politika nem Gyurcsánnyal lépett a világhálóra, de a profi megjelenést Magyarországon tőle datáljuk – az fn.hu Kitta Gergely kommunikációs szakértővel beszélgetett.
Politikusok, barátok, a család, és szerelme, Liptai Claudia emlékeztek gyertyagyújtással az elhunyt volt kormányszóvivőre. A Parlamentnél ezren gyűltek össze. A nap folyamán több elmélet is elterjedt a halálával kapcsolatban.
Letért az útról, felborult és meghalt egy motoros szombat este a 2/A autóúton, a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták az utat a gödöllői és a sződligeti elágazás között, a Rétság felé vezető oldalon – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. Belicza Andrea elmondta: a motoros férfi eddig ismeretlen okból tért le az útról [...]
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a kerékpáros, akit autó gázolt el Tisztaberek és Túrricse között szombat délután – közölte a rendőrség az MTI-vel. A 21 éves tisztabereki férfit mentőhelikopter szállította kórházba – mondta Fülöp Gergely százados, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kábítószert próbált Szerbiából Magyarországra csempészni egy férfi, akit pénteken fogtak el a határőrök Hercegszántónál - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.
Ittasan okozott baleset ügyében nyomoz a kiskunhalasi rendőrség, miután életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba pénteken éjszaka annak az autónak az utasait, amely fának ütközött az 5412-es úton, Borota és Jánoshalma között.
A jövő reménysége és példaképe veszett el a cigányság számára - közölte Teleki László romaügyi szakpolitikus Daróczi Dávid halála kapcsán. A családnak, barátainak és szerelmének nincs válasza a kérdésekre. Este nyolckor a Parlamentnél emlékeznek.
Világviszonylatban is példaértékűnek nevezték az amerikai szenátus Magyarországon tartózkodó delegációjának tagjai Magyarországnak a gazdasági válság kezelésében elért eredményeit - közölte a kormányszóvivői iroda szombaton az MTI-vel.