Belföld

Az idén is hétmilliárd forintra pályázhatnak a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) keretében a civil szervezetek, ebből 5,5 milliárd forint a működési költségekre, 1,5 milliárd pedig a szakmai programokra jut - közölte Németh Ferenc, az NCA Tanácsának elnöke vasárnap az MTI-vel.
2006. 03. 05. 15:08
A csapadékos időjárás és a hóolvadás hatására árhullám indult el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyószakaszokon, és a csapadékos időjárás miatt nőtt a belvíz által elöntött terület is a térségben - közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel. A Hortobágy-Berettyón is emelkedett a vízállás, másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
2006. 03. 05. 11:40
Újabb demonstrációt tartott a bontás alatt álló VI. kerületi Hild-háznál több civil szervezet szombaton reggel Budapesten. Közben három állampolgár rendőrségi feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen, műemlék megrongálásának gyanúja miatt.
2006. 03. 04. 19:21
Március 3-án a bíróság megszüntette az eljárást a VII. kerületi bérházat tavaly önkéntesen elfoglaló aktivistacsoport ellen. Jogi szempontból igen, erkölcsileg azonban nem találták vétkesnek a vádlottakat.
2006. 03. 03. 13:44
Egész napos BKV-sztrájk lesz március 13-án, ha addig nem jön létre a cégnél a bérmegállapodás. A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke elmondta, hogy a másfél hónapja tartó bértárgyalások csütörtöki fordulója is eredménytelenül zárult.
2006. 03. 02. 22:36
Körülbelül 40 millió forintba került Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatásának biztosítása: összesen 37 szervezet működött együtt, 1200-an vigyázták az útvonalakat, helyszíneket, 180-200 kormányőr látta el a vendég közvetlen fizikai védelmet - mondta a Köztársasági Őrezred parancsnoka.
2006. 03. 02. 18:37
Nőtt az elöntött területek nagysága Csongrád megyében. A Magyar Honvédség eközben bejelentette: már most készülnek arra, hogy szükség esetén részt tudjanak venni az árvízvédelmi feladatokban.
2006. 03. 02. 16:55
Leszerelték a hármas metró óráit, így most már azt sem lehet tudni, hogy mikor ment el az előző szerelvény. Az index szerint az új órák azt fogják mutatni, hogy mikor jön a következő, de a BKV szigorú titokként kezeli az ügyet.
2006. 03. 02. 16:19
2009-től csendes, parkosított rész lesz a Moszkva térből, mert a 2007 és 2013 közötti tízezermilliárd forintos uniós forrásból 30 milliárdot a jelenleg Budapest szégyenfoltjának tekinthető tér rendezésére költenek.
2006. 03. 02. 15:03
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bírósági döntést, és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) javára ítélt a jogvédő szervezet Magyar Hivatalos Közlönykiadó elleni perében.
2006. 03. 02. 14:20
A BRFK adatai szerint tavaly 5003 autót loptak el a fővárosban. Ez lényegesen kevesebb az 1996-os 11 951-hez képest. A rendőrök szerint nem csak rajtuk múlt a csökkenés.
2006. 03. 02. 13:36
A Fidesz kezdeményezésére, jövő szerda 13 órára Szili Katalin összehívta a parlament rendkívüli ülését. A napirenden a Fidesz otthonteremtő programja, a 14. havi nyugdíj és a miniszterelnök cégével kapcsolatos kérdések szerepelnek majd.
2006. 03. 02. 13:28
Csütörtök délben megkezdődött a kétórás figyelmeztető sztrájk a Magyar Rádióban. A dolgozók folyamatosan érkeznek az aulába, ahol aláírják a sztrájkbizottság követeléseit – mondta Kisfalvi Mária, a sztrájkbizottság szóvivője.
2006. 03. 02. 13:07
Olvasói sztorik