archívum

Nagy durranást akar Magyarországon a Lidl, titkolózik. Konkrét terveiről tucatnyi diszkontáruházának megnyitása küszöbén sem lehet semmit tudni. Megjelenése szakértők szerint átrendezheti a piacot.
2004. 10. 07. 15:12
A pénzügyi intézmények biztonságos működésének felügyelete mellett a piacfelügyelési tevékenységet is hasonló súllyal végzi majd a jövőben a PSZÁF - jelentette be Farkas István, a PSZÁF Felügyelet Tanácsa elnöke a szervezet hírlevelében.
2004. 10. 07. 15:08
Az olasz gazdasági miniszter csütörtökön a római törvényhozásban arról biztosította a honatyákat, hogy a kormány rövidesen privatizálja a nehéz helyzetben levő Alitalia légitársaságot , a jelenlegi, 62 százalék feletti állami részt 51 százalék alá szorítják.
2004. 10. 07. 14:25
A lengyel cégek több mint fele a jogosnál kevesebb bért fizet ki a munkavállalóknak - derül ki az állami munkafelügyelet első félévi ellenőrzéseiből. A kifizetetlen összegek főként a túlmunkákból adódnak.
2004. 10. 07. 14:20
A Slovak Telecom, az elsőszámú szlovák vezetékes telefon-szolgáltató 2006 végéig 4000 munkahelyet szűntet meg. Akkora 2700-an fognak dolgozni a cégnél, ez a jelenlegi létszám egyharmada - mondta a távközlési vállalat igazgatója a Sme című lapban.
2004. 10. 07. 14:04
A közösségi gazdaságtanban vitatott kérdés, hogy melyik kormányzati szint mekkora szerepet játsszon az újraelosztásban. Magyarországon a központi költségvetésnek nagyon nagy szerepe van az egyének közötti újraelosztásban (ld. adórendszer, munkanélküliek támogatása), de emellett a helyi önkormányzatok is jelentős szerepet játszanak az ún. szociális alapfeladatok ellátásában (alapellátások, pénzbeli és természetbeli segélyezés, közhasznú foglalkozt
2004. 10. 07. 13:57
A magyar egészségügyi reform kapcsán gyakran szóba kerül a privatizáció kérdése, nem kis vitákat gerjesztve a magyar közéletben. Az egészségügyben azonban különböző szolgáltatásokat különböztethetünk meg a gyógyászat-segédeszközök gyártásától, a különböző ellátási szinteken át, az egészen speciális, csak egyes esetekben engedélyezett műtétekig. E szolgáltatások mind outputjuk, mind inputjuk jellemzőit tekintve jelentősen eltérnek egymástól, és ez
2004. 10. 07. 13:53
Arra van szükség, hogy gazdasági irányítók megfelelő környezetet teremtsenek, minél kevesebbet vonjanak el a gazdálkodóktól, és minél kevésbé avatkozzanak be a gazdasági mechanizmusokba - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
2004. 10. 07. 13:48
Közel 10 évvel ezelőtt indította útjára az egyik legnépszerűbb termékét a Budapest Bank. A bevezetés idején a Bank szakemberei a kor legfejlettebb bankkártya-technikáját ötvözték egy nyíltvégű értékpapír befektetési alap legkedvezőbb tulajdonságaival, így született meg az egyedül álló Budapest Befektetési Kártya.
2004. 10. 07. 13:31
A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) jövő évi pályázati kiírásait a tervek szerint januárban teszik közzé és azonnal be lehet majd adni a támogatásra vonatkozó igényléseket - mondta Szűcs András, a GVOP irányító hatóság osztályvezetője.
2004. 10. 07. 13:25
A 12 hónapos futamidejű diszkont-kincstárjegy csütörtöki aukcióján másfélszeres túljegyzés mellett 24 bázisponttal csökkent a hozamszint a két héttel korábbi értékesítéshez , de 2 bázisponttal emelkedett a szerdai másodpiaci hozamhoz képest.
2004. 10. 07. 13:02
A maradék állami vagyon privatizációja után csak az állami feladatok ellátásához nélkülözhetetlen tulajdont tartaná meg programja szerint az új kormány. A Fidesz-MPSZ a privatizáció azonnali leállítását követeli.
2004. 10. 07. 13:02
A magyarországi kártyabirtokosok szokásai kedvező irányba változnak, az idei első félévben százból minden 41 kártya-tranzakció vásárlás volt, szemben az egy évvel korábbi 35 százalékos aránnyal - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei első félévről szóló elemzésében.
2004. 10. 07. 12:23
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hárommillió forintra bírságolta a Hamilton International Tőzsdeügynökséget a tevékenységi és működési szabályok megsértése miatt - közölte a PSZÁF a Magyar Tőkepiacban.
2004. 10. 07. 11:44
Az amerikai ConocoPhillips olajcégnek nem sikerült piaci részvényvásárlással 10 százalékra növelnie részesedését az orosz Lukoilban, mivel ajánlatának maximuma is a jelenlegi piaci ár alatt maradt.
2004. 10. 07. 11:26
Olvasói sztorik