Belföld

Minimális beavatkozást tervez Kóka

Arra van szükség, hogy gazdasági irányítók megfelelő környezetet teremtsenek, minél kevesebbet vonjanak el a gazdálkodóktól, és minél kevésbé avatkozzanak be a gazdasági mechanizmusokba - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A gazdasági és közlekedési miniszter hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy ne lennének preferenciák. “De ez a beavatkozás, a minimálisan szükséges beavatkozás legyen” – mondta a miniszter.

Véleménye szerint nagyon komoly lehetőségeik vannak, a tárcánál sok olyan erő, energia szabadítható fel, amely a gazdaságfejlesztésben eredményeket hozhat.

“Abban hiszek, hogy egy ésszerű fiskális politika, egy ésszerű monetáris politika és egy ésszerű gazdaságpolitika hármasa tudja meghatározni azt a kontextust, amelyhez valamennyi ágazat kell, hogy csatlakozzon” – mondta Kóka János.

Mint mondta, a minisztériumhoz rendelt eszközök alkalmasak arra, hogy egy dinamikusabb, versenyképesebb gazdaság teremtődhessen a mostani helyzetben, ilyen szigorú költségvetési keretek között is. Hozzátette: vannak kötelező gyakorlatok is, hiszen üzemeltetni, fejleszteni, korszerűsíteni kell a vasúti személyszállítást, tovább kell erősíteni a vasúti teherszállítás versenyképességét, autópályákat kell építeni. 

Kóka János a privatizációval kapcsolatban közölte: hatékonyabb a gazdaság, a piac, hiszen sokkal jobban ismerik a kis- és középvállalkozások, hogy mire van szükségük, mint az állam.

Kuncze Gábor a szabaddemokraták elnöke a sajtótájékoztatón kijelentette: “mi azt gondoljuk (…), hogy magánkézben a vállalkozói vagyon jobb helyen van, mint az állam kezében, (…) azért, mert a magántulajdonos, sokkal hatékonyabban tudja működtetni”.

Kuncze Gábor, közölte: az SZDSZ nem vesz részt azon a négypárti egyeztetésen, amelyet a privatizáció leállításával összefüggő népszavazás kapcsán kezdeményezett a Fidesz. “Nincs miről tárgyalnunk a népszavazási kezdeményezés kapcsán. Az SZDSZ nem ért egyet a magyarországi privatizáció leállításával” – tette hozzá az elnök.

Elmondta: az SZDSZ szerdán megkapta Áder János, a Fidesz frakcióvezetőjének levelét, amelyben négypárti tárgyalásra hívja az SZDSZ-t. Kuncze Gábor tájékoztatást kért Áder Jánostól arról, hogy az Orbán-kormány időszaka alatt privatizált 12 állami gazdaságnak hogyan folyt a privatizációja, milyen körben hirdették meg, milyen verseny volt a lehetséges vállalkozók között, és kik a valódi tulajdonosai ennek a 12 állami gazdaságnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik