Szórakozás

Műsorvezető lesz az egykori X-Faktoros

Az X-Faktorban feltűnt, ám nemrég feloszlott ByTheWay fiúcsapat egykori tagja, Feng Ya Ou Ferenc a Sláger TV Sláger Best Of című műsorát vezeti majd szombatonként Zoltán Erika mellett. Az énekes számára ez teljesen új feladat, de nem tart tőle, hiszen régóta vágyott rá.

Öt év után feloszlik az X-Faktorban megismert csapat
A ByTheWay tagjai azt is elárulták, hogy miért döntöttek a különválás mellett.

Sosem ijesztett meg a kamera, mindig is kíváncsi voltam erre a világra. Régóta érdekel a műsorvezetés, többször elképzeltem már magam hasonló helyzetben, így nagyon örültem, amikor rám talált a feladat, és egyből igent mondtam. Egy médiában szereplő embernek ez szuper lehetőség, és persze komoly kihívás is. A rajongók most megismerhetik egy másik oldalamat is. Már volt néhány forgatási nap, és eddig úgy érzem, remekül vettem az akadályokat

– mondta Feng Ya Ou, aki jelenleg tanul és szólókarrierje beindításán dolgozik.

Fotó: Sláger TV

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik