Forma-1

Piastri nyerte a Spanyol Nagydíjat, Verstappen nagyot vesztett

David Ramos/Getty Images
David Ramos/Getty Images

A pole-ból induló Oscar Piastri nyerte meg a Forma-1 Spanyol Nagydíját, a másik McLaren-versenyző, Lando Norris előtt. Charles Leclerc lett a harmadik, míg a címvédő Max Verstrappen ötödikként ért célba, de egy tíz másodperces időbüntetés miatt csak a tizedik lett.

Nem állt rajthoz a futamon Lance Stroll,

az Aston Martin kanadai versenyzője, aki hetek óta csuklófájdalommal küzd és mostanra annyira romlott a helyzet, hogy nem tudta vállalni a versenyzést. Így a rajtrácson csak 18 autó volt – Cunoda Juki a bokszból indult.

A startot nagyon jól kapta el Piastri, aki egyből ellépett a többiektől, míg mögötte Verstappen megelőzte Norrist. Leclerc-t is mindenképpen ki kell emelni, a ferraris mindkét Mercedest megelőzve jött fel az ötödik helyre.

Verstappen a 13. körig tudta maga mögött tartani Norrist, a brit ekkor mclarenes csapattársa után eredhetett. A csapatok a kerékcserékkel próbáltak taktikázni, de az élmezőnyt nem igazán kavarták meg a kiállások.

A futam hajrájában Oliver Bearman okozott izgalmas pillanatokat, a Liam Lawsonnal való csatája során nem figyelt a többiekre, így az épp őket leköröző Norrist és Verstappent is feltartotta, a holland mutogatott is neki.

Az 55. körben Kimi Antonelli kötött ki a kavicságyban, bejött a biztonsági autó, ami összerázta a mezőnyt. Öt körrel később jött az újraindítás, és ezen a hajrán Verstappen bukta a legnagyobbat, kemény keverékű gumikat kapott ugyanis, Leclerc pedig elé került – később George Russell is, akivel még össze is koccantak.

A címvédő így lemaradt a dobogóról, Piastri idei ötödik futamgyőzelmével tíz pontra növelte előnyét a második helyen célba érő Norrisszal szemben, Leclerc pedig a hetedik rajkockából indulva lett harmadik.

Russell, Verrstappen, Nico Hülkenberg (15. helyről indulva), Lewis Hamilton, Isack Hadjar, Pierre Gasly és a nagyot hajrázó Fernando Alonso volt a további sorrend, de a holland a célban időbüntetést kapott a Russell-lel való ütközés miatt, így a tizedik helyre sorolták vissza.

A szezon két hét múlva, a Kanadai Nagydíjjal folytatódik Montrealban.

A Spanyol Nagydíj pontszerzői.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik