A labdarúgásunk feltámasztásáról megjelenő publicisztikák többsége általában ugyanarra a pontra vezetik el az olvasót: a magyar futball különleges, egyedi entitás a világfutballban, a csibészség és a furfang csimborasszója, amely csak akkor ragyoghat újra régi fényében, ha a benne dolgozók felismerik, hogy a magyaros technikára alapozott attraktív támadófocira kell a hangsúlyt helyezniük.
Ehhez képest a valóság az, hogy magyar csapat az elmúlt két évtizedben szinte csak és kizárólag szervezett védekezéssel, tudatosan felvállalt, passzív játékstílussal és az ellenfélhez való folytonos és hatékony alkalmazkodással ért el nemzetközi fénytörésben is értelmezhető sikereket. Ilyen volt
- az 1998-as világbajnokság pótselejtezőjéig eljutó Csank János-féle válogatott,
- a 2004/2005-ös szezonban az UEFA-kupa főtábláján szereplő Ferencváros,
- a 2012/2013-ban az Európa Liga csoportköréből kis híján még tovább is jutó, Paulo Sousa által irányított Videoton,
- a Dárdai Pál által gatyába szedett válogatott, amely aztán Bernd Storck vezetésével Eb-nyolcaddöntőt játszott 2016-ban és azonnal össze is omlott, mihelyst szövetségi kapitánya hátat fordított a korábbi, biztonságra építő alapelveknek.
Pontosan ilyen ez a jelenlegi MOL Vidi is: masszív, a labda ellen kompakt, az ellenfélhez zokszó nélkül alkalmazkodó, reaktív futballt játszó csapat. Olyan, amelyik mer kicsi lenni, amelyik tisztában van gyengeségeivel, korlátaival, de erényeivel is, főképp azzal, hogyan tudja az ellenfeleit olyan meccsszituációba kényszeríteni, ahol már neki vannak jobb lapjai.
Ennek megfelelően Marko Nikolics Vidije meg sem próbált dominálni a szaloniki Toumba Stadionban, mert pontosan tisztában volt azzal, hogy erre semmilyen esélye nem lenne. A szerb vezetőedző az elgondolás mentén még Kovács Istvánt is kivette a kezdőcsapatból (Pátkai Máté fegyelmezetten védekezett a helyén), a mágnestáblára pedig egy olyan 4-3-2-1-es felállást rakott fel, ami labda nélkül nagyon rugalmasan alakult át 4-4-2-re, és 4-5-1-re is.
A rendszernek három játékosra hárult kulcsfontosságú szerep:
- a közvetlenül védelem előtt őrjáratozó Hadzicra, aki lélegzetvételnyi időt sem engedett a PAOK középre kalandozó támadó középpályásainak.
- A labda nélkül lényegében baloldali szárnyvédőt játszó Pátkaira, akinek Leo Matos folyamatos felfutásait kellett hatástalanítania.
- És Huszti Szabolcsra, akire a védekezésből támadásba való átmenetek lezongorázását bízta Nikolics.
A PAOK ezzel szemben mintha lebecsülte volna a fehérváriakat: Razvan Lucescu a hétvégi Panatinaikosz elleni meccsre tartalékolva Prijovicsot, Biseswart, Mauríciót, Amr Wardát, Wernbloomot és Jabát is kihagyta a kezdőcsapatból. Lényegében úgy sakkozott, hogy hazai pályán a félig B-sor is elég lesz az eddig kettőből két gyufával álló Vidi ellen. Tévedett.
A székesfehérváriak bunkere már két hete Londonban is jól vizsgázott (Chelsea-Mol Vidi 1-0), nem csoda, hogy feladta a leckét a görögöknek. Nikolics csapata középmagasra tolt védelmi vonallal, elképesztően kompakt szerkezetben várta a PAOK támadásait, ahhoz viszont, hogy egy ilyen sűrű falat (a Vidi játékosai lényegében egy 20 méteres vastagságú falanxot formáztak) fel tudjanak törni a hazaiak, vagy sokkal jobb egyéni képességek, vagy sokkal nagyobb elhatározás, keményebb beleállás szükségeltetett volna.
Minden magyar a saját térfelén, Hadzic közvetlenül a védelem előtt szűr, Pátkai lényegében szárnyvédő, Nego a befutóval érkezik vissza, a Huszti-Milanov kettős a passzsávot zárja.
Az első néhány perc görög rohamai lényegében helyzet nélkül peregtek le, majd miután a Vidi egy bedobás utáni pazar Nego-helyzetfelismerésnek (és Huszti remek érkezésének) hála megszerezte a vezetést, Nikolics teljesen kiiktatta a kockázatot a magyar csapat játékából.
Ezen a meccsképen mér nyolc Vidi-játékos védi a saját tizenhatosát, miközben feltűnő, hogy egyetlen görögnek sincs esélye beindulni mögéjük, vagy labdát kapni a két védőlánc közötti területen. A meccs ezen a ponton kézilabdás adogatássá silányult (ez volt Nikolics célja, a PAOK pedig sehogyan sem tudta megakadályozni, hogy ne az történjen a pályán, amit a vendégek akarnak), miközben Milanov és Scsepovics jóvoltából végig volt sansz arra is, hogy a Vidi elszaladjon egy-két kontrával (ami ellen a görögök egyébként végig pocsékul védekeztek a meccsen).
Jól mutatja a Vidi játékának lényegét az alábbi animáció, amely a magyar csapat passzait vetíti a pályára: végig első szándékból kontrázni akart Nikolics, a játékosai pedig ennek megfelelően minden labdaszerzés után az előrefelé passzolás lehetőségét keresték.
Mindeközben ráadásul a görögöknek kevés esélye volt arra, hogy a labdát a földön tartva (ami egyébként a saját játékuk lenne) a magyar védelem mögé kerüljenek. A második félidőben – már 0-2-nél, hiszen Stopira egy kiváló szögletvariáció utáni fejessel a szünet előtt megduplázta a Vidi előnyét – hiába jött be csereként Warda, Prijovics, majd Biseswar is a PAOK-ba, Nikolics egy újabb védekezési hangsúlyeltolással folyamatos ívelgetésre kényszerítette a hazaiakat.
Érdemes megfigyelni, hogy a meccsnek ezen a pontján már nem 4-4-2-őt, hanem gyakorta 6-3-1-et védekezik a Vidi: Pátkai visszalép védőbe, Hadzic betagozódik Fiola és Juhász közé, a három középpályás pedig a labda felé tolódva fojtja el a kispasszos játékot a görögöknél. Az így kiprovokált ívelések hatástalanítására tökéletesen fel volt készülve a Vidi, ráadásul a fehérvári védelem ezáltal végig a komfortzónájában maradhatott, nem kényszerült versenyfutásra és egy egy elleni párharcokra, mint a BATE elleni hazai meccsen.
Hogy mennyire jól működött a haditerv azt remekül jelzi: a PAOK játékosai 33 százalékos hatékonysággal passzoltak a tizenhatoson belülre és összesen tíz (!) sikeres átadásuk volt a Vidi kapujának közvetlen közelében.
És, hogy ennek mi az oka? Például az, hogy a kapu elé küldött íveléseket az alábbi hatásfokkal takarították el a fehérvári bekksor tagjai:
Nikolics csapatának védekezéséről sokat elmond, hogy egészen a 70. percig a védelemből egyedül Stopirának kellett szerelést megkísérelnie.
A Vidi 2004 óta az első magyar csapat, amelyik idegenbeli meccset nyer egy európai kupasorozat főtábláján. Az esetnek ráadásul külön pikantériája is van: a csütörtök esti győzelem legjobbja éppen az a Huszti Szabolcs volt a pályán (gól + gólpassz kombinációval, remek védekezéssel, kifogástalan irányító munkával), aki tizennégy évvel ezelőtt is pályára lépett a skót Hearts otthonában diadalmaskodó Ferencváros színeiben.
Kiemelt képünkön A székesfehérvári Marko Scepovic és Fernandio Valera, a görög PAOK játékosa a labdarúgó Európa-liga L csoportjában játszott PAOK – Vidi FC mérkőzésen a szaloniki PAOK stadionban 2018. október 25-én.
Fotó: Kovács Tamás / MTI
