Foci

MOL Vidi: büszkének szabad lenni, elszállni nem kell

A MOL Vidi kihozta magából a maximumot Londonban, és okosan kitalált, magas szinten végrehajtott taktikájával meglepte a szezonban eddig szárnyaló Chelsea-t. Igaz, az angol sztárcsapat így is elérte legfőbb célját: megnyerte a meccset, legfontosabb játékosai keveset játszottak, leizzadniuk pedig nem nagyon kellett. Elemzés.

Tudjuk le gyorsan a kötelező köröket: az első, BATE elleni hazai csoportmeccs (0-2) kisebb csalódása után a Vidi látványosan vágott vissza a kritikusoknak, és a londoni 1-0-al bebizonyította, bőven helye van az Európa Liga 48 csapatos főtábláján. Marko Nikolics csapata okos taktikával, fegyelmezett játékkal állta a sarat a Stamford Bridge-en, sőt, még az ellenfél nagy hírű edzője, az olasz Maurizio Sarri is elismerte, okozott neki meglepetéseket a magyar bajnok.

A Chelsea edzője nem számított ennyire jó Vidire
A fehérvári csapat játékán, szervezettségén az angol klub olasz szakvezetője, Maurizio Sarri is meglepődött.

Az például, hogy a Vidi nemcsak foggal-körömmel (és hatékonyan) védekezik, de a kontrái is kifejezetten veszélyesek lesznek majd, előzetesen nem igazán volt benne a pakliban.

A fehérvári Georgi Milanov (b) és Andreas Christensen a labdarúgó Európa-liga L csoportjában játszott Chelsea – Vidi FC mérkőzésen a londoni Stamford Bridge stadionban
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Ezzel együtt nem szabad elhallgatni, hogy a Chelsea kötelező házi feladatként kezelte a meccset: néhány kivételtől (Kepa, Willian, Kovacic) eltekintve Sarri mester a fakót zavarta fel a Vidi ellen, és mintha az is kifejezett cél lett volna, hogy lehetőleg minél kevesebbet adjon ki magából a csapat. Hosszú még a szezon, és a Chelsea-nek nagy céljai vannak, nem is feltétlenül abban az EL-ben, amit a klub környékén a legtöbben a hátuk közepére sem kívánnak.

  • Hogy langyos volt a szurkolás – lényegében végig az 1400 fős magyar szektor hangját lehetett hallani a közvetítésben -,
  • hogy a magyar újságírók nem kaptak szót a Chelsea szerdai sajtótájékoztatóján,
  • hogy az angolok sztárjai a meccs után nem voltak hajlandóak megállni a vegyes zónában

– mind-mind arra utaló jelek, hogy a Chelsea-nél ez a meccs nem igazán emelte meg a pulzusokat. Ez persze semmit nem von le a magyar bajnok érdemeiből, viszont a meccs kontextusához igenis hozzátartozik, elhallgatni tehát komoly újságírói mulasztás volna.

Mint ahogyan azt is, hogy Nikolics edző részleteiben is alaposan kidolgozott meccstaktikája a játékidő nagy részében komolyan feladta a leckét az angoloknak.

A BATE elleni hazai meccshez képest feltűnő változást hozott, hogy a Vidi 4-3-2-1-es felállása a labda ellen kifejezetten jól mutatott, és különösen arra tűnt kifejezetten alkalmasnak, hogy a szélek felé szorítsa a Chelsea támadásvezetéseit. Ez utóbbiban – tehát az angolok pálya közepén mutatott passzivitásában – annak is volt persze némi szerepe, hogy a brazil-olasz karmester, Jorginho ezúttal kimaradt a csapatból, miközben a helyén játszó Fabregas feltűnően lezser, felelőtlen, gyenge teljesítményt villantott. A Chelsea-ben a PAOK elleni csoportmeccsen egyébként még Kanté, Rüdiger és Alonso is kezdett az alapemberek közül, tegnap viszont már egyikük sem került pályára – ami meg is látszott a csapat játékának hatékonyságán.

A Vidi védekezésének keménységére jellemző, hogy a PAOK-kal ellentétben ők elkerülték a korai gólt (mielőtt valaki legyintene a görögökre: idegenben 4-1-re intézték el a BATE-t ebben a körben, a bajnokságban pedig öt meccs után százszázalékos mérleggel vezetik a tabellát), ráadásul hattal több eladott labdára is kényszerítették a Chelsea-t a 90 perc alatt. Nikolics csapata annyira jól védte le a pálya közepét, hogy az angoloknak sokkal több beadással kellett kísérletezniük, mint két hete Szalonikiben (38-21), ráadásul a fehérvári védelem jóval hatékonyabban is tisztázott ezek után, mint a PAOK bekkjei (31-14).

Amiben viszont nem tudta állni a sarat a Fiola-Vinícius-Juhász-Stopira tengely, az az egy-egy elleni játék: a Chelsea játékosai 29 sikeres cselt mutattak be tegnap este, ami pont egy tucattal több, mint amennyire Görögországban szükségük volt. Látványos tanulsága a meccsnek, hogy egy magyar csapatnak bizonyos nemzetközi szint felett már nem kedvez, ha egyéni párharcokra bontja le a játékot, nem véletlen, hogy a Vidi is az egész mérkőzésen területet védett az angolokkal szemben. Így a Ludogorec ellen még durván magas szabálytalanságszám – mindkét meccsen jóval 20 felett – is csak 15 -öt mutatott kilencven perc után.

A fehérvári Loic Nego és Fiola Attila, valamint az angol Emerson Palmieri a labdarúgó Európa-liga L csoportjában játszott Chelsea – Vidi FC mérkőzésen a londoni Stamford Bridge stadionban (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Mivel a fehérváriak – hellyel-közzel – sikeresen szorították a pálya szélére a Chelsea-t (Kovacic például nagyon kevés sót evett meg Negóval szemben), mindkét oldalon nagyon sokat kellett felfutnia a két szélsőhátvédnek – ami viszont kontrákkal szemben tette sebezhetővé Sarri csapatát, főleg, hogy Fabregas jó szokásához híven ezúttal sem volt hajlandó védekező feladatokat ellátni a pálya közepén. Az első félóra komoly angol rohamai után erre a Vidi is gyorsan rájött, és elsősorban a brazil-olasz Emerson Palmieri oldalán gyorsan át is tudott menni támadásba: ebből születtek a francia Loic Nego komoly helyzetei, amelyek viszont sajnos kimaradtak.

A túloldalon Morata jelentette a legnagyobb veszélyt Tujvel kapujára, igaz, a botrányos formában lévő spanyol csatár többnyire képtelen volt eltalálni az érvényes gólszerzési felületet. Formájára jellemző, hogy a társak egy idő után már kifejezetten vele szerettek volna gólt lövetni, sőt, a meccs után Sarri külön kitért rá, mondván, a hosszú böjt után szerzett gólja visszahozhat valamennyit elveszett önbizalmából. Morata 70. percben szerzett gólja egyébként az idei EL-sorozatban leadott tizennegyedik(!) lövéséből született meg – sokatmondó adalék, hogy ezek közül mindössze kettő találta el a kaput.

A BATE ellen nagyon nem jött be, hogy a Vidinek birtokolni kellett a labdát, és pozíciós játékkal megpróbálni feltörni a fehéroroszok védelmét, tegnap este viszont szinte végig a komfortzónájában játszott a fehérvári csapat. Nikolics focija nagyjából erre épül:

kompakt védekezés, labdaorientált letámadás (a Chelsea kulcsembereit folyamatosan duplázták a Vidi védői) a tizenhatos előterében, majd direkt visszatámadás első szándékból. Kontrafoci felsőfokon, nem véletlen, hogy az angoloknak már a hatvanadik percet megelőzően be kellett cserélniük a bombaformában lévő Eden Hazard-t, akivel aztán valóban pörgősebb, gyorsabb, veszélyesebb lett a játékuk.

Utólag érdemes lehet elgondolkodni azon, miért a lassabb, de talán védekezésben biztosabb Huszti kezdett a kontrákhoz használhatóbbnak tűnő Kovács helyett, főleg, mivel utóbbinak a meccs hajrájában óriási helyzete volt az egyenlítéshez is. Nikolics viszont ettől eltekintve remekül meccselt, látszott, hogy a csapatának ezen a szinten is stabil alapjátéka van, és ha ez párosul néhány kifejezetten kiváló egyéni teljesítménnyel (tegnap Nego lógott ki felfelé egyértelműen) akkor a Vidi akár még meg is tudja nehezíteni a nagy mellénnyel alibiző topcsapatok dolgát.

A Vidi szurkolói a labdarúgó Európa-liga L csoportjában játszott Chelsea – Vidi FC mérkõőzésen a londoni Stamford Bridge stadionban (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Egy utolsó tanulság a végére: a meccs utáni nyilatkozatok tökéletesen megmutatták, hogyan érdemes felkészülni egy magyar csapatnak a nemzetközi tétmeccsekre. Juhász, Nego és Huszti is kifejezetten csalódott volt a vereség miatt, egyikük sem kezdett relativizálni, hőskölteményt rittyenteni a tisztes helytállásból.

Ha egy sportoló tisztában van azzal, mire képes, ha megkapja a kapaszkodókat ahhoz, hogy sikeres legyen, ha látja a kispadról érkező befektetett munkát, akkor ugyanis elhiszi, hogy nem létezik reménytelen helyzet. Játszani, meccselni, versenyezni pedig csak így érdemes.

Európa Liga, L csoport, 2. mérkőzés, eredmények:

Chelsea – Vidi 1-0 (0-0)
London, Stamford Bridge. Játékvezető: Zelinka (cseh)
Chelsea: Kepa – Zappacosta, G. Cahill, Christensen, Emerson – Loftus-Cheek (Barkley 66.) , Fabregas, Kovacic – Willian (Moses 73.), Morata, Pedro (Hazard 53.)
Vezetőedző: Maurizio Sarri
Vidi: Tujvel – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nikolov, Hadzic (Pátkai 83.), Milanov (Hodzic 83.) – Nego, Huszti (Kovács 77.) – M. Scsepovics
Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző: Morata 69.

Az L csoport másik mérkőzésén::
BATE Boriszov (fehérorosz)-PAOK (görög) 1-4 (0-3)

Az L-csoport állása:

1. Chelsea 2 2 0 0 2–0 +2 6
2. PAOK 2 1 0 1 4–2 +2 3
3. BATE Boriszov 2 1 0 1 3–4 –1 3
4. MOL VIDI FC 2 0 0 2 0–3 –3 0

További eredmények:

G csoport:
Glasgow Rangers (skót)-Rapid Wien (osztrák) 3-1 (1-1)
Szpartak Moszkva (orosz)-Villarreal (spanyol) 3-3 (1-1)

H csoport:
Eintracht Frankfurt (német)-SS Lazio (olasz) 4-1 (2-1)
Apollon (ciprusi)-Olympique Marseille (francia) 2-2 (0-0)

I csoport:
Sarpsborg (norvég)-Genk (belga) 3-1 (1-0)
Malmö (svéd)-Besiktas (török) 2-0 (0-0)

J csoport:
Standard Liege (belga)-Akhisar (török) 2-1 (2-1)
Krasznodar (orosz)-Sevilla (spanyol) 2-1 (0-1)

K csoport:
Jablonec (cseh)-Dinamo Kijev (ukrán) 2-2 (1-2)
Asztana (kazah)-Rennes (francia) 2-0 (0-0)

A csoport:
FC Zürich (svájci)-Ludogorec (bolgár) 1-0 (0-0)
Bayer Leverkusen (német)-AEK Larnaca (ciprusi) 4-2 (1-1)

B csoport:
Salzburg (osztrák)-Celtic Glasgow (skót) 3-1 (0-1)
Rosenborg (norvég)-Leipzig (német) 1-3 (0-1)

C csoport:
Zenit (orosz)-Slavia Praha (cseh) 1-0 (0-0)
Girondins Bordeaux (francia)-FC Köbenhavn (dán) 1-2 (0-1)

D csoport:
RSC Anderlecht (belga)-Dinamo Zagreb (horvát) 0-2 (0-1)
Fenerbahce (török)-Spartak Trnava (szlovák) 2-0 (0-0)

E csoport:
Qarabag (azeri)-Arsenal (angol) 0-3 (0-1)
Vorszkla (ukrán)-Sporting Lisboa (portugál) 1-2 (1-0)

F csoport:
AC Milan (olasz)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 3-1 (0-1)
Real Betis (spanyol)-Dudelange (luxemburgi) 3-0 (0-0)

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik