Foci
Liverpool's captain Steven Gerrard holds the throphy surrounded by teammates at the end of the UEFA Champions league football final AC Milan vs Liverpool, 25 May 2005 at the Ataturk Stadium in Istanbul.  Liverpool won 3-2 on penalties.    AFP PHOTO FRANCOIS MARIT / AFP PHOTO / FRANCOIS MARIT

Hogyan lett a Liverpool a világ egyik legjobb csapata, és mi történt aztán?

Inkei Bence
Inkei Bence

rovatvezető. 2018. 01. 06. 14:00

Jonathan Wilson a labdarúgás egyik legfontosabb aktív szakírója, akinek írásai jókora hatással vannak a sportújságírásra, és messze nem csak Nagy-Brianniában. Több könyve megjelent már magyarul is, így a talán legtöbbet hivatkozott modern focikönyv, a Futballforradalmak, illetve a kapusokról szóló Kívülállók, most pedig az egyik legnépszerűbb angol fociklub, a Liverpool történelmét feldolgozó művének fordítása is kijött.

A középszerből Európa trónjáig

Wilsont többek között az emeli ki a brit szakírók közül, hogy nemcsak a szigetország futballjában tűnik rendkívül tájékozottnak, hanem az is: rá semennyire nem igaz az angolokra egyébként gyakran jellemző beszűkültség, és az érdeklődése nem áll meg a doveri szikláknál, elképesztő a tudása a kontinentális és a dél-amerikai foci történelméről is. Komoly szerepe van abban, hogy ma mekkora becsben tartják a Duna-menti iskolaként elhíresült, két világháború közötti közép-európai polgári futballkultúrát, amelyből később az Aranycsapat is kinőtt, és amelynek Wilson ugyancsak rendkívül alapos ismerője. Ez a nyitottság teszi különösen alkalmassá arra, hogy szélesebb kontextusba helyezze az angol futballban történteket, de emellett a rendkívüli alapossága, tárgyi tudása és a részletek iránti kimeríthetetlen érdeklődése is mellette szól.

LIVERPOOL, UNITED KINGDOM - APRIL 15:  A Liverpool fan sings 'You'll Never Walk Alone' during a service at Anfield football stadium in Liverpool to mark the 19th anniversary of the Hillsborough disaster on 15 April, 2008, Liverpool, England.  A total of 96 Liverpool supporters lost their lives during a crush at an FA Cup semi final against Nottingham Forest at the Hillsborough football ground in Sheffield, South Yorkshire in 1989.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Fotó: Christopher Furlong/Getty Images

Fonák módon ez egy kicsit a hátránya is, de erről majd később. A Liverpool története 10 meccsben (The Anatomy of Liverpool: A History in Ten Matches) egy olyan szerkezet, melyet már korábban is használt az angol válogatott történelmét feldolgozó, magyarul meg nem jelent könyvében (The Anatomy of England). Wilson kiválasztott tíz meccset, amely valamiért fontos szerepet játszott a klub történetében, de amellett, hogy rendkívüli részletességgel elemzi azokat, kitér az adott meccs előzményeire és következményeire, így gyakorlatilag egy összefüggő történetként meséli el a Liverpool FC első bő száz évét, közben megindokolva, miért számít sorsfordítónak a kiválasztott meccs.

Gyorsan tisztázni kell, hogy akinek a Liverpool Suarezt és Coutinhót jelenti, csalódni fog, vagy legalábbis csak a zárszóban olvashat kedvenceiről, a tizedik meccs ugyanis az isztambuli csoda címen elhíresült 2005-ös BL-döntő, a klub eddigi utolsó nagy sikere, az azóta történteket Wilson csak röviden összefoglalja az epilógusban. Ez egyébként abszolút érthető döntés, már csak azért is, mert a közelmúltat sokkal nehezebb rendszerbe illeszteni (a könyv első kiadása 2013-ban jelent meg), ráadásul Isztambul, illetve Rafa Benitez liverpooli ténykedése (2004-2010) pont alkalmas is arra, hogy húzzunk utána egy vonalat.

Spanish Rafa Benitez manager of Liverpool takes his seat before kick off against Luton Town during the Fa cup third round replay football match at Anfield , Liverpool , north-west , England , 15 January , 2008. AFP PHOTO/ANDREW YATES

Mobile and website use of domestic English football pictures are subject to obtaining a Photographic End User Licence from Football DataCo Ltd Tel : +44 (0) 207 864 9121 or e-mail accreditations@football-dataco.com - / AFP PHOTO / ANDREW YATES
Rafa Benitez
Fotó: AFP/Andrew Yates

És egyébként is, a Liverpool történetében nyilván nem az elmúlt néhány év az érdekes, hanem az, hogyan lett a sokáig középszerű klubból a hetvenes évekre a világ egyik legjobb csapata, amely jó másfél évtizeden át úgy dominálta az angol (és amíg ki nem tiltották, az európai) focit, hogy arra azóta se nagyon volt példa. Ráadásul a Liverpool sikertörténete sokkal izgalmasabb, mint mondjuk a Chelsea és a Manchester City jelenkori diadalmenete, hisz az utóbbiaknál lényegében annyi történt, hogy nagyon gazdag emberek nagyon sok pénzt toltak a klubba – Bill Shankly idejében viszont még nem így mentek a dolgok. (Olyannyira nem, hogy 1976-ig még reklámok sem voltak az Anfield Roadon.) Épp ezért a könyvnek is ezek a legizgalmasabb részei: a Liverpool nagy klubbá válásának stációi, és aztán a kilencvenes évek, amikor pár év alatt széthullik minden. Az pedig láthatóan frusztrálja Wilsont mint szakírót is, hogy az angol csapatok kitiltása miatt a nyolcvanas évek második felében lemaradtunk a Dalglish-féle, Barnes, Beardsley, Aldridge fémjelezte Liverpool és az igazi ellenfél nélkül BEK-egyeduralkodó Sacchi-féle Milan párbajáról.

Sorsdöntő meccsek mögött rejtőző személyes tragédiák

Mindenképpen Wilson és a könyv javára válik, hogy sokakkal ellentétben nem próbál úgy tenni, mintha a második világháború előtti futball egy egészen másik sportág lett volna, és az első meccset a klub első nagy korszakából választotta: az Aston Villa elleni 5-0-ás vereséget 1899-ből, melynek hatására aztán annyira összeszedte magát az akkor is ambiciózus klub, hogy két évvel később megnyerte a bajnokságot. Maga a meccs csak eszköz tehát, hogy a múlt század elejének liverpooli nagycsapatát megismerhessük. Wilson korabeli sajtótudósítások alapján rendkívül részletesen rekonstruálja a mérkőzést, annyira, hogy ez a könyv élvezhetőségének a rovására megy. Túl azon, hogy az ilyen leírások, minthogy „Athersmith tört előre határozottan a jobb oldalon, Devey-hez játszott, aki lekészítette a labdát az érkező Garratynek. A csatár a tizenhatos előteréből kemény lövést küldött a kapura, a labda elszállt Perkins fölött, és a felső lécről vágódott a kapuba”, leginkább csak egy meccs másnapján érdekesek a sportújságban, így pedig, hogy olyan futballistákról van szó, akiket soha senki nem látott játszani a mai olvasók közül, végképp kissé körülményessé teszi az olvasást. Emlékeim szerint a már említett, angol válogatottról szóló könyvben ezt Wilson jobban megoldotta, és a meccseket inkább folyamatukban idézte fel, kitérve a fordulópontokra, esetleges taktikai változtatásokra, hasonlókra, itt egy kicsit a száraz tudósítás elveszi a figyelmet a lényeges dolgokról.

De ez legyen a legnagyobb bajunk egy könyvvel, hogy túlságosan részletes, ugyanis pontos képet kapunk a Shankly-korszak előtti liverpooli bajnokcsapatokról, majd arról, hogyan lesz az addig csak néha felvillanó Liverpoolból korszakos nagy csapat. Kitér arra, hogyan forradalmasítja az angol focit Shankly az új edzésmódszereivel, az átlagon felüli motivációs készségével, és a legapróbb részletekre is kiterjedő tervezés meghonosításával. Külön elemzi Wilson azt a meccset is (a Crvena Zvezda elleni 1973-as BEK-vereséget), melynek hatására Shankly és a Boot Room-beli segítői (avagy a legendás kis szoba az Anfield Roadon, ahol a szakmai vezetés rendszeresen összeült) elhatározták, hogy meghonosítják a türelmesebb, passzjátékra épülő, kontinentális jellegű stílust. Mivel pedig abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy a könyv tíz meccséből nyolcról már maradtak fenn filmfelvételek, magunk is nézhetjük az összefoglalókat a YouTube-on, párhuzamosan az elemzéssel. Ugyan a választott tíz meccs között nem szerepel például a St. Etienne elleni nevezetes ‘77-es BEK-negyeddöntő, a könyv azt is érinti, és az tényleg hátborzongató ma is megnézni. Ezzel összehasonlítva bizony az Anfield Road manapság kriptahangulatot áraszt. Érdekes viszont, hogy az isztambuli BL-döntőről általánosan élő képet is átrajzolja kissé a könyv: Wilson újranézve a meccset megállapítja, hogy az első félidőben a Milan korántsem mosta le úgy a több nagy helyzetet is kihagyó Vörösöket, ahogy erre utólag emlékszünk, míg a második félidőben a Liverpoolt többször is csak a szerencse vagy a játékvezető mentette meg. De hát erre is ki emlékszik már, amikor a lényeg úgyis a három liverpooli gól volt, meg utána a tizenegyesek?

10th March 1977:  Liverpool football players, Kevin Keegan and John Toshack, attacking the Tottenham Hotspur goal.  (Photo by Evening Standard/Getty Images)
Kevin Keegan és John Toshack támadnak 1977-ben a Tottenham Hotspur ellen
Fotó: Evening Standard/Getty Images

Különös érzékenységgel tárgyalja Wilson a Liverpoolt érintő személyes tragédiákat: Shanklyét, aki a hirtelen lemondása után nem sokkal már visszajött volna amolyan sportigazgatóként, de miután utóda és korábbi segítője, Bob Paisley kitiltotta az edzőközpontból, egy életre megsértődött a klubra. Vagy Joe Faganét, aki teljesen kikészült a Heysel-stadionban átélt katasztrófától, nem is beszélve a hat év szüntelen munkába és a Hillsborough-tragédiába kis híján belerokkanó Kenny Dalglishról. Ezek az emberi drámák teszik teljessé a képet: miközben a Liverpool a pályán sikert sikerre halmozott, a klub mostohán bánt a nagyjaival (Shanklyvel és Dalglish-sal is), és valahogy elkerülhetetlennek is tűnik így utólag, hogy a sikerek után jöttek a Liverpool számára nyomorúságos kilencvenes évek. Ekkor különböző tényezők vezettek a visszaeséshez: a korábbi edzőkkel ellentétben Dalglishnak nem volt rendes utóda, és ahelyett, hogy pár hónap pihenés után újra visszaengedték volna a klubhoz, inkább megállapodtak Graeme Souness-szel, aki játékosként a klub legendája volt ugyan, edzőként viszont túlságosan nagy volt rá Dalglish kabátja. Wilson nem tartozik azok közé, akik mindenért Sounesst hibáztatják, hanem árnyaltabban látja a klub hanyatlását, melyben kétségtelenül szerepe volt az önfejű skót menedzsernek is, aki azonban rendszerszintű problémákat örökölt meg elődjétől, amelyekre már jóval korábban reagálni kellett volna. Valódi generációváltásra szorult a Liverpool, melyet egy Bob Paisley-kaliberű vezető le tudott vezényelni a maga idejében, Souness azonban ehhez kevés volt. Az pedig külön pech, hogy a Liverpool pont akkor került válságba, amikor az angol futballban forradalmi változások zajlottak a Premier League megalakulásával. Ezt a részt egyébként szívesen olvastam volna tovább is, mert az egyik legfontosabb időszaka a klub történelmének, de mintha Wilson is szívesebben foglalkozott volna a felívelő szakaszokkal, semmint a kudarcokkal.

LONDON - FEBRUARY 21:  Manager Graeme Souness of Blackburn Rovers shouts at his players during the FA Barclaycard Premiership match between Charlton Athletic and Blackburn Rovers at The Valley on February 21, 2004 in London.  (Photo by Phil Cole/Getty Images)
Graeme Souness
Fotó: Phil Cole/Getty Images

Wilson arra is komoly figyelmet fordít, mennyire szorosan összekapcsolódott a futballklub története Liverpoollal, a városéval. Ez ma már, amikor a Premier League sztárcsapatai sokkal inkább emlékeztetnek multinacionális cégekre, semmint közösségi sportklubokra, egyáltalán nem magától értetődő, de pár évtizede még a város együtt hullámzott a fociklubokkal (noha az Everton sose jutott olyan magasságokba, mint a Vörösök): amikor a Beatles és a merseybeat zenekarok divatba hozták Liverpoolt, azzal nagyjából egy időben lett sikeres a Liverpool FC is, amikor pedig a város gazdasági jelentősége hanyatlani kezdett, akkor gyakorlatilag a labdarúgás tartotta a lelket a lakosság jó részében. Hogy ennek a mai Liverpoolnak mennyi köze van még a városhoz, az egy egész más kérdés, és már csak ezért sem baj, hogy a 2005 utáni, tulajdonosváltásokkal tarkított évekre már nem nagyon tér ki a könyv. Ez már egy más világ, és egy másik Liverpool, melynek remélhetőleg Jonathan Wilson tekint majd vissza a jelenlegi korszakára is egyszer.

Jonathan Wilson: A Liverpool története 10 meccsben, 2016, 429 oldal. Fordította: Hegedűs Henrik, Mártha Bence. Kanári könyvek, Akadémiai kiadó.

Kiemelt képünkön Steven Gerrard a Liverpool 2005-ös BL-győzelmén ünnepel. Fotó: AFP/Francois Marit

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Moszkva, 2018. július 16.
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnök (b) szakadó esőben megy le a pályáról az ünneplő francia válogatott mellett az oroszországi labdarúgó-világbajnokság Franciaország - Horvátország döntő mérkőzése után a moszkvai Luzsnyiki Stadionban 2018. július 15-én. Franciaország 4-2-re győzött. (MTI/EPA/Felipe Trueba)

A horvát elnöknő Modricékat is felülmúlta

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.