Vannak azok a futballisták, akiket klubszimpátiától függetlenül általában mindenki kedvel és elismer, ebbe a kategóriába tartozik Gigi Buffon, vagy a már visszavonult sztárok közül Raúl, Ryan Giggs, Paolo Maldini, és még sokan mások.
És vannak azok, akiket a sajátjai pajzsra emelnek, a többiek viszont egyöntetűen kivannak tőle. Ilyen játékos volt a Milan újdonsült edzője, Gennaro Gattuso, akit a piros-feketék szurkolói imádtak megalkuvás nélküli stílusa miatt, az ellendrukkerek viszont inkább úgy tekintettek rá, mint egy csörtető vaddisznóra, aki mindenkit felborított, aki az útjába került.
A Real Madrid védője, Sergio Ramos is ugyanennek a halmaznak a tagja, fontos góljaival és a nagy mentéseivel hős a realosok szemében, a többiek viszont közellenségnek tartják, aki szerintük csak az alattomos megmozdulásaival tud kitűnni.
A hétvégén újabb muníciót kapott a védő utálóinak népes csoportja, mivel az Athletic Bilbao elleni, könyöklések miatt beszedett sárga lapokkal kiérdemelt kiállítással Ramos egy kétes dicsőségtábla legelső sorába véste a nevét.
Ha minden sorozatot számolunk, akkor a még mindig csak 31 éves védő 24 kiállításnál tart. A Real második legtöbbet büntetett játékosa, Fernando Hierro pont fele ennyi alkalommal lett lezavarva.
A 19 kiállítás egy videóban:
Előfordult, hogy helytelenül cselekedett a pályán, de ha megnézzük, milyen sok meccsen játszott – a Bilbao ellenin például törött orral –, akkor egyből máshogy mutat a 19 kiállítás. Akárki akármit mond ő egy legenda
– méltatta Sergio Ramost az ügynöke, aki egyben a testvére is, úgyhogy érthető, ha némiképp hazabeszélt.
Ramos az Atlético elleni madridi derbin szedte össze az orrtörést, amikor Lucas Hernandez egy mentési kíséretnél telibe találta a Real-csapatkapitány arcát. Akkor a legtöbb komment nagyjából úgy hangzott,
na, végre, most ő is megkapta a sok szemétkedéséért cserébe.
Ramos hiába a világ egyik legjobb védője, aki úgy emelkedik, mint a lift, aki 2015-ben 30,6 km/h-s sebességével a világ 10 leggyorsabb játékosa közé tartozott, már nem fogja tudni levakarni magáról azt a bélyeget, miszerint durva és alattomos, aki a színészkedéstől sem riad vissza.
„Én is a kemény játék híve voltam, de mindig próbáltam tisztán játszani, és a labdára mentem” – jegyezte meg Carles Puyol, a Barcelona korábbi védője, amikor arról kérdezték, mit szól Ramos rekordjához.
A mostani piros lap előtt Ramos a Zaragoza verőlegényével, Xavi Aguadóval és korábbi sevillai csapattársával Pablo Alfaróval állt holtversenyben az élen, akik most megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy eltűnt a nevük a lista elejéről.
„Végre, túl vagyunk rajta” – írta a Twitter-oldalán Aguado, mire Alfaro azt válaszolta erre, hogy „csak idő kérdése volt”.
Xavi Aguado tweets Pablo Alfaro saying “Finally, it’s over”. Alfaro replies “it was only a matter of time” after Sergio Ramos picked up his 19th red card for Real Madrid, overtaking Aguado and Alfaro, who were both tied with him at 18 dismissals 😂 pic.twitter.com/JeLbqI32N5
— UNILAD Football (@UNILADFooty) 2017. december 5.
Ramos maga csak annyit mondott, hogy nem kapott volna ennyit piros lapot, ha a bírók nem könyvelték volna el balhés játékosnak, ez összecseng azzal, amit Torghelle Sándor nyilatkozott nekünk a minap, aki nehezményezte, hogy az ő megmozdulásai teljesen más megítélés alá esnek a pályán.
Ramost 2005 nyarán 27 millió euróért vette meg a Real a Sevillától, 20 éven aluli játékosért az előtt nem fizették még ennyit Spanyolországban. Azóta a klubjában három idényt leszámítva mindig lenyomott legalább huszonnyolc bajnokit a harmincnyolcból, 2005 óta pedig úgy lett szinte kihagyhatatlan a válogatottból, hogy az egyaránt spanyol fiesztát hozó 2008 és 2012-es Eb, valamint a 2010-es vébé 19 meccse közül csak egyet hagyott ki – amelynek csapata számára már nem volt tétje.
Azt se felejtsük el, hogy ha nincs a védő fejese az Atlético elleni 2014-es BL-döntő hosszabbításának harmadik percében, akkor nem született volna meg a La Décima, vagyis a Real tizedik BEK/BL-sikere, amire annyira vártak a klubnál a 2002-es finálé, a mostani edző, Zinedine Zidane egészen szenzációs kapásgólja óta.
Mint ahogy azt is érdemes figyelembe venni, hogy egy évvel Ramos érkezése előtt a Real Madrid 18 millió eurót tapsolt el Jonathan Woodgate-re, aki nagy reményekkel érkezett Angliából, hogy aztán a Real-közeli Marca olvasói őt válasszák a 21. század legrosszabb igazolásának.
Ramos negatív megítélésében valószínűleg az is szerepet játszhat, hogy a Realra borzalmas zsurnalizmussal a fehér balett elnevezést aggatták rá a sajtóban, ami önmagában hordozza az eleganciát, a finom mozdulatokat, ami egy Puskásra, Di Stéfanóra, Zidane-ra maximálisan érvényes volt, Ramos minden határt áttörő győzni akarására már kevésbé.
Ahogy egy csatár repertoárjába beletartozik, hogy időnként megpróbálja átverni a bírót egy látványos homorítással, úgy a védők is szeretnek tenni azért, hogy egy párharcot a maguk javára fordítsanak, és ebben az is benne van, hogy megfélemlítik az ellenfelet. Ha Ramos beledobja magát egy meccsen öt lövésbe, azt mondják róla, milyen önfeláldozó védő, ha viszont a könyökét kitéve ugrik fel fejelni, akkor már egyből megkapja az alattomos vagy a vadállat jelzőt.
Nyilván a többségnek nem szimpatikus, de az ő értékrendjében egy kőkemény becsúszás, vagy egy olyan szimulálás, mint amivel az idei BL-döntőben kiállíttatta a Juventus szélsőjét, Juan Cuadradót ugyanarról szól: megtettem, bevállaltam a piszkos melót, mert a csapatnak erre volt szüksége.
Lehet, hogy a játszótéren mindig a pengés cselkirályokat választották el az első pár körben, de legalább ennyire szeretett mindenki a saját csapatában tudni egy Ramos-féle figurát, akinek stílusa félelmet ébresztett az ellenfélben, és akit jobban szerettek messze elkerülni a csatárok.
Akik utálják a Realt, azoknak csak olaj a tűzre, amikor Ramos éppen ámokfutásba kezd, a madridisták szemében viszont az olyan trollkodással is jó pontokat szerez, mint amikor azzal teszteli Lionel Messi türelmét, hogy felé nyújtja a labdát, aztán átdobja a feje fölött.
Önéletrajzi könyvében Carlo Ancelotti, a Real korábbi edzője nem győzi dicsérni Ramost, aki minden edzéshez profi mentalitással állt hozzá, és még kisebb sérülésekkel is folyton játszani akart. Igazi vezérnek nevezte a védőt, akire az öltözőben és a pályán egyaránt számíthatott, ráadásul a statisztikai azt mutatták, ő az a játékos, aki mindig magára vállalja a megmentő szerepet. Az angolban big-game playernek hívják azt, akinek kivételes érzéke van, hogy akkor virítson valamit, amikor csapatának a legnagyobb szüksége van rá.
És bár vannak, akik a védőmunkája miatt kritizálják, bizonyára sokan egyetértenek a Sky Sports szakértőjével, Terry Gibsonnal, aki azt mondja, ha vesztésre állsz, akkor kell egy Ramos a csapatodba, akinek a szenvedélye, a győzni akarása magával ragadja a többieket.
149 válogatottságával második a válogatottsági örökranglistán Iker Casillas mögött, és védő létére több gólt szerzett, mint Xavi, Andrés Iniestától pedig csak eggyel marad el. A 149 válogatottban játszott meccs során Ramos egyetlen piros lapot sem szedett össze, ami két dolgot jelenthet: egyfelől a válogatott labdatartós stílusa miatt ritkán tudnak az ellenfelek egy az egybe kerülni a védelemmel, másfelől lehet abban valami, hogy odahaza, Spanyolországban beskatulyázták őt.
Amihez az is hozzájárulhat, hogy ha az ember a Real (Barcelona, Juventus, Manchester United, Bayern stb.) csapatkapitánya, egy idő után valószínűleg úgy érezheti, többet megengedhet magának a pályán. A földön fekvő ellenfél megtaposása vagy az ellenfélre hátulról rácsúszás viszont még így sem nézhető el, és ezt Ramos is tudja, valahogy ezekből nem is csinál rendszert, ha a spanyol válogatott meze van rajta. Pedig most már ott is az ő karjára került a csapatkapitánynak járó szalag, vagyis annyira mégsem teheti rosszul a dolgát.
