A Bajnokok innovációja elnevezésű esemény pódiumbeszélgetésein is többször elhangzott a példaképek jelentősége az amatőr futballban. Önnek fiatalon ki volt a példaképe, amikor elkezdett futballozni, még a Livornónál?
Nagyon alacsony szinten, a harmadosztályban volt a klub, amikor a felnőttek közé kerültem az utánpótlásból. A példaképem már akkor Paolo Maldini volt. Aztán egyre feljebb kerültem, a Serie A-ban kezdtem játszani, később a Juventusba kerültem. Amikor eljut az ember erre a szintre, megtanulja, hogy a teljesítmény fontos, de azt is, milyen érzés, ha maga is példaképpé válik a gyerekek számára. Gyerekként nem gondolunk erre, nem foglalkozunk vele, hogy megtörténhet. Amikor bekövetkezett, odafigyeltem rá, hogy normálisan kezeljem.
És sikerült, nem okozott nehézséget?
Nem, egyáltalán nem okozott nehézséget, számomra kellemes felelősség volt. Tisztában voltam vele, hogy
a gyerekeknek egy-egy szó tőlem többet is jelenthet, mint a saját szüleiktől vagy az edzőiktől. Pozitív felelősségnek nevezném.
Mi a helyzet azokkal a játékosokkal, akikkel együtt játszott? Fontos volt önnek, hogy olyan példaképek vegyék körül, akik a pályán és azon kívül is tiszteletre méltók?
